A MOVUM Szombathelyi Diák Filmnap programja (okt. 4.)
2019.09.27. - 15:30 | vaskarika.hu

Helyszín: AGORA Savaria Filmszínház
Dátum: 2019.10.04.
A MOKA Produkció, azaz a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium mozgókép- és animációkészítő szakja MOVUM - Szombathelyi Diák Filmnap címmel szakmai napot és filmes versenyt szervez az AGORA Savaria Filmszínházban október 4-én, pénteken.
A filmnap-megnyitó 10 órakor veszi kezdetét. A versenyfilmeket - az ország egyik legnagyobb vetítővásznán - folyamatosan vetítik. Ezzel egyidőben a kamarateremben a Magyar Nemzeti Filmalap gyakornoki programját Lányi Eszter és Gyulavári Timea, az MNF munkatársai ismertetik. A délelőtt folyamán emellett a Művészeti Szakgimnázium egykori diákjai mutatják be a MOME és a Színművészeti Egyetem filmes műhelyeit.
14 órától Gyanús célok, világos instrukciók címmel a Lukács-fivérek filmkészítő workshopot vezetnek a résztvevő diákok részére. 18 órakor az esemény fénypontja következik, a MOVUM díjátadó ünnepség. A neves szakmai zsűri a közel 100 pályamunkát 6 kategóriában díjazza (fikciós, rövid, dokumentum, animációs, kísérleti etűd - klip, és alkalmazott film). Egyúttal kiválasztja az abszolút győztest, a leginnovatívabb fiatal alkotót, a haza filmes reménységét, az első MOVUM-film díjast.
19 órától Ruben Brandt, a gyűjtő című nagysikerű magyar animációs akció-thrillert nézhetik meg az érdeklődők. A filmnap közönségtalálkozóval zárul, melyen a film alkotói is jelen lesznek (Roczkov Hermina gyártásvezető, Kurdy-Fehér János producer, Sipos Levente technikai rendező).
A több mint 25 éves, országosan is elismert diák-filmműhely szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.
A program ingyenes!
A MOKA produkció szuperintendensei:
Nagy Róbert DLA médiaművész
Vágvölgyi András mozgókép-pedagógus
W. Horváth Tibor média designer
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1921 szavazat
Új hozzászólás