Korongoló - Irie Maffia: What's my name? II. rész
2009.12.28. - 00:15 | Vidaotone
Hétfőn egy modern urbánus est keretében mutatja be új albumát az Irie Maffia, az Anima Sound System és Palotai társaságában a SIC-ben. A tizenöt dalt tartalmazó album első felén már túljutottunk, és természetesen nem okozott csalódást eddig a produktum, borítékolható, hogy ezután sem fog. A hangerő feltekerve, befogadásra készen állunk, reméljük, hogy a T. Olvasó is hasonlóképp gondolkodik.
Aki esetleg lemaradt az elejéről, az itt pótolhat, aki pedig nem, és meghallgatta, elolvasta az interaktív ajánlót, induljon is velünk tovább a Maffia világába. Tehát folytatódjon a nyolcadik számtól a lemezismertető.
Rabszolga dal a címe, és ismét Sena tündöklésében gyönyörködhetünk jórészt. Nálunk elsőre fekszik a darab, konkrét középtempó, reggae-s fílinggel, és hiphop-os szegeléssel. Váltakoznak a szellős és tömény részek, a női vokál uralkodik a srácok pedig hozzák a maguk részeit. Egyszerre szomorkás-jazz és heroikus funk. Első hallgatás után is kijelenthető, hogy nagy kedvencé fog válni.
A kilences egy instrumentális jazz-rockos etűd, Kávézós címmel, és ez mindent el is árul. Egyfelől simán belefér a tizenöt közé, mert minőségi darab, jó témával, és szépen feljátszva, de ha valakinek három ilyen énekes áll rendelkezésre, vétek nélkülük megnyílvánulni. Ez a szám vélhetően a hangszeresek jutalom-játéka, amit teljes mértékben meg is érdemelnek. A darab végén egy lányhang pörgősebb zenéért reklamál, hát lássuk megkapja-e?
Megkapja igen, egy Bacardi Cola képében, a főpincér ezúttal Kemon ismét, a tálca pedig egy dancehall alapvetés átirata, a Clapas riddim alapjára készült, bár nem az eredeti, talán Mr Vegas és Alozade Under me Sensi-jéből eredeztethető. Gyors pattogós és hallhatóan kevés benn a hangszeres alap, tehát elektronikus eszközökhöz nyúltak, amit csak azért nehéz megértenünk, mert ez is lejátszható simán, és sokkal jobban szólna, ha így tesznek. Kicsit csattognak a középmagasak, de ezen kívül más bajunk nincs a trackkel. Ez volt a tízedik.
Tizenegyes! Gedupanmove a címe, és ha van ilyen, akkor ez az Irie Maffia védjegye. Erős pattogós vidám középtempó, sok fúvóssal, Sena a főszerepben ismét. Valószínűsíthetően napsütéses jellege miatt, a nyári szabadtéri körülmények közt lesz ellenállhatatlan késztetés egy jópofa porfelleg összerugdalására. Jó kis szám, fiatal harcosoknál favorittá válhat könnyen.
Lady's Embassy a tizenkettedik, az elmaradhatatlan csajozós szám. Columbo viszi raggával a gurítást a maga útján, majd jön Busa és amerre száguld, dőlnek a bulák szanaszét - jövök mint a meteor hetero terror! Kinek mi adja, ere ezt szokták mondani, és nem kis igazságuk van. Nincs különösebb, baj a számmal, de nem ez lesz a kedvencünk. Hölgyek Tisztelet!
Tizenharmadik. Régi új. Munkacímként gyakran találkozhatunk ezzel a titulussal. A kényes számhoz, egy nem annyira kényes track párosul, egy már korábbi alap újrakigyúrt változata. Hammond zongorával, énekkel ünnepléssel, és erős hangszereléssel élő funkos-rocksteady. Pörgős változatos, és ellentmondást nem ismerő. Egypár bpm-el lassabb verzióban lehet, jobban ütne, de így is befogadtuk gyorsan.
A Legalize a tizennegyedik, Blessed Jamaikai énekes közreműködésével. Egy nagyon jó ki reggae, mozgalmi témával, és egy komoly torokkal megtámogatva. A marihuána legalizációja a föld számos pontján, sőt talán mindenhol sarkalatos kérdés, viszont idehaza csak a pofonos láda feszegetése, vagy még annál is oktalanabb elkövetés. Sem az egyszerű nép, sem a társadalom nincs itt felkészülve nemhogy ilyesmire, de még az önálló gondolkodásra sem. A rendszer birkáinak megvan a saját füvük és legelik is azt szépen. A szám jó, nagyon.
A tizenötös tétel pedig egy alig harminc másodperces kórusmű, Rendes Fiúk címmel, melyet a Katapult kamarakórus énekelt fel a zenekar felkérésére. A cím önmagáért beszél, és mi tudjuk, hogy az igazat is mondja.
Egy izgalmas albummal tromfolt tehát rá az eddigiekre a kitűnő zenekar. Nem száz százalékban azt kaptuk, amit vártunk, de persze egy jó formációval szemben ez is követelmény. Mint ahogy az eddigi hangzó-anyagaikat ezt is sokszor meg fogjuk még hallgatni, jópár számot pedig behelyezünk a lejátszólistánkba is. Sok koncertjükre elmegyünk még, mint ahogy tesszük ezt hétfő este is. Kívánunk ezúton is mindenkinek nagyon jó szórakozást! Bárcsak tudnánk, végre mi is a nevünk!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás