Óévbúcsúztató rockbuli a Sportházban - Lord, Ossián, Dinamit (frissítve)
Képgaléria megtekintése2009.12.30. - 10:15 | Antal Ádám - Fotók: Csizmazia Ákos
28. év után robbant ismét a Dinamit Szombathelyen, az óévbúcsúztató rockbulin, ahol az Ossián mellett a rockzene helyi nagykövete, a Lord zárta a monstre masírozást. Az előmelegítésről a MetalMovers, a Soulwave és a Power gondoskodott. Tekintse meg képgalériánkat...
Hosszú és végeláthatatlan sorokat tudnék vésni arról, hogy mennyi visszásság, mennyi arcpirító momentum lengi körbe a hazai rock élet történéseit, ám az ember valahol optimista és mindig igyekszik szelektív maradni: azt őrzi csak meg, ami előremutató. Azt is rebesgetik, hogy külföldön nem szeretik a magyarokat. Jártunk már Grazban, Bécsben, Prágában, Pozsonyban, Zágrábban s évek óta Csehországban landolunk a nyári fesztiválidőszakban. Ez önmagában persze semmit nem jelent, de ha egy rövid intermezzo keretében elárulom, hogy itt bizony újságírói, tudósítói munkáról van szó, rögtön más megvilágításba kerül az egész. Jóllehet arról maximum csak véleményem van, hogy kedvelik-e a magyarokat, azt viszont bizton állíthatom, hogy az újságíró, sajtómunkatárs ott tiszteletnek örvend. Nem kell fehér lovak vontatta hintóra vagy sertepertélő cselédhadra asszociálni, szimplán csak azt teszik a szervezők, amiben kollektíve megállapodtak: hagyják dolgozni a sajtót. 2009 decemberét írjuk, amikor már régen feltalálták a vízöblítéses WC-t, a hangoskönyvet, a H1N1 ellenszerét, de kedvenc banánköztársaságunkban egy újságírót a megállapodás ellenére még mindig éppen csak úgy rugdalnak be, illetve egy fotóst szabályosan megfenyegetnek, hogy küldjön a képekből, különben a médium ide többet soha! Már ha beengedik egyáltalán, ugye. Tudom én, szimpatikusabb lenne szakócával kergetni a mamutot, de hát ez mégiscsak a huszonegyedik század... A „zökkenőmentes" akkreditáció miatt pedig ezúton is üdvözöljük az illetékeseket!
Takkra pontosan az Ossian koncertjének elejére érkeztünk, Magyarország egyik hochmagasan vezető heavy metal bandája pedig igencsak remek szórakozásnak ígérkezett. Amikor 1986 júliusában Paksi Endre énekes és Maróthy Zoli húrmester kivezette a csapatot első koncertjére még talán maguk sem gondolták, hogy az Ossian zenéje futótűzként terjed majd előbb csak pesti underground körökben, később pedig már országszerte. Amit akkor és ott az a zenekar adott a hazai rockszférának, az bizony alighanem süvegelendő volt. A legenda szerint annak idején még maga Adrian Smith, az Iron Maiden gitárosa is Ossian pólóban pengetett a budapesti M.O.R. fesztiválon. Ahogy teltek-múltak az évek, a csapat elindult a vesztőhelyre, és végső csapásként hét kiadott nagylemez és egy nagyszabású Petőfi Csarnokban tartott koncert után emberi és zenei nézetkülönbségek miatt - sokak nagy bánatára - feloszlott. Az egykori tagokból verbuválódott Fahrenheit rövid, ámde sikeres karriert futott be, míg Paksi Endre a Wellingtonban folytatta. A kérésáradatnak engedve az egykori frontember 1998 nyarán az E-klubban adott koncertet barátaival, mely felvonultatta az Ossian történetének legnépszerűbb dalait. Az ováció akkora volt, hogy Endre eldöntötte, feltámasztja poraiból az Ossiant, ám az alapító tagok közül senki sem csatlakozott hozzá.
Azóta az új felállású zenekar már túl van tizedik stúdiólemezén, népszerűsége pedig töretlen. Noha valamennyi újkori Ossian korong landolt már nálam, szoros barátságot a zenekarral már nem tudtam kötni, inkább a régebbi motyóik mellett török lándzsát. Így van ez a koncertekkel is, bár azt el kell ismerni, hogy az egykor még a denevéreket is lekántáló Paksi Endre hangja ma már csak árnyéka régi önmagának. A zenészei viszont kifejezetten képzetnek mondhatóak, elég, ha csak a rendkívül feszesen, virtuózan játszó Rubcsics Richárd gitárosra vagy pedig társára, a remek megszólalású, Warwick bőgővel nyomuló Erdélyi Krisztiánra gondolunk. Minekután a lelkes fiatalság habzsolja az Ossian korszakos nótáit, a koncert is remek hangulatúra sikeredett. A zenészek színpadi teljesítménye ugyan egy kicsit konszolidált volt, a frappáns átvezető szövegekből és a zsigeri játékból viszont bőven kijutott mindenkinek. A csapatot kritika nem érheti, igencsak rutinosan szolgálták ki neoklasszikus heavy metal dallamaikkal elégedett közönségüket, bár számunkra még mindig a kabátszaggató Live In Debrecen anyag számít etalonnak.
A hazai pálya előnye most is a szombathelyi Lord zenekaré volt, hiszen közönségükkel már a koncert előtt is madarat lehetett volna fogatni, hát még utána. A Gidófalvy Attila és Pohl Misi dirigálta alakulatot aligha kell bemutatni egy magára valamit is adó Vas megyei lakosnak, ám az eddig szerkényben élők kedvéért eláruljuk: dallamos, erősen szívtájéki hard rock zenéről van szó, valahonnan a 80-as évek tájékáról. Hovatovább némileg modern köntösbe is bújtatva, hiszen az elmúlt esztendők sztenderd műsora vaskosan frissülget a közelmúltban kiadott lemez dalaival. A nem mai gyerkőcökből álló banda az első pillanattól kezdve szinte szárnyakat kapott a sok magasba lendülő kéztől és a szombathelyi közönség szeretetétől. Sorra jöttek a jobbnál jobb nóták és talán nem kiabálom el, de mintha az elmúlt évekhez képest egyre kevesebb a közönségéltetéssel és a tagok bohóckodásával megtöltött üresjárat. Kiscsikó kinderbajuszos rocker koromban ugyanis mindig kifejezetten zavart, hogy ez megbélyegzi a produkciót, ám a vehemencia olybá tűnik, a korral fordítottan arányos. A hangosítás is kellemes csalódást okozott, pedig mérgezett egérként változtattam ide-oda a helyem, ám szinte minden oldalról helyénvaló volt a sound. Némileg meglepő lehet, de számunkra a koncert kiemelkedő egyénisége ezúttal is Erős Attila volt, egy-egy morcosabbra húzott riffjével kollektíve az egész várost fel lehetett volna göngyölni. Igazi hair metalos arcnak tűnik ezzel a fizimiskával, mozgása pedig echte Mike Moody (gyengébbek kedvéért: a Whitesnake gitárosa). Azzal sem árulok el államtitkot, hogy a prímet az érzelemgazdag, líraibb szerzemények vitték. Egy-két jól eltalált klasszikustól másodpercenként nyúlkáltam a farzsebembe papírzsebkendőt kutatván. Túl azon persze, hogy ilyenkor a hormonháztartásom valahogy úgy festhetett, mint Európa a második világháború után. Bármennyire is próbálnánk tűt keresni a szénakazalban ez a fellépés ütött, mint a buszkerék, mind az Ossiannak mind pedig a Lord zenekarnak kijár egy meleg kézfogás az esti hangulat miatt.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1941 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Köszönet a zenekarnak a fenomenális hangulatért.A képek a cikk,és a előttem szólók,magukért beszélnek.SZép volt fiúk!!!!!!!!
Én is hiányosnak tartom a beszámolót, a Dinamit említésre sem méltó??? Jó volt Őket újra hallani/látni!!!
Pár mondatban azért leírnám, hogy nagyon sokan több száz kilométert tettünk meg , hogy jelen legyünk 28 év után újra egy Dinamit koncerten, és nem bántuk meg! Fantasztikus élmény volt újra hallani ezeket a dalokat, az együttes profi. Sajnálatos , hogy Vikidál Gyula hiányzott a csapatból, de az új énekes Kálmán György, ha nem is pótolta méltó szinten helyettesítette és töltötte be az énekesi posztot.Várom a folytatást a PeCsában, és remélem több média fogja fontosnak tartani azt az eseményt!
Természetesen a Lord és Ossián koncert is kiváló volt, de azt bőven kifejtettétek, így arról ezért nem írok.Lehet, hogy paranoid vagyok de valahogy ugyan azt érzem mint 28 évvel ezelőtt..........És ne legyen igazam!
Kedves tőled, hogy korrekt hangvételben írsz és az olvasók nevében is köszönöm/köszönjük a kiegészítést. Sajnos 28 évvel ezelőtt én még csak egy pajzán gondolat sem voltam( most vagyok 21) és csak szüleimtől vagy régebbi forrásokból tudtam volna építkezni, na de hasra ütéssel ezt semmiképpen sem akartam kivitelezni. Kiváltképp annak tükrében, hogy ennyi idő alatt sok víz lefolyt a Dunán. A másik két együttest a közelmúltban is volt szerencsém megtekinteni, több tucatszor láttam/hallottam mindkét bandát, így nem okozott nehézséget, a helyszíni beszámolók alapján pedig sokat nem is tévedhettem.
Szerintem szomorú sőt egyenesen siralmas, hogy a megállapodás ellenére ilyen méltatlanul kezelik itthon az újságírókat. Szívesen felvettem volna magnószalagra a beszélgetést, hogy a szervezőnek később eljuttassam. Azt hiszem önmagért beszélt volna. Ilyenkor persze ismét rólunk szedik le a keresztvizet, aki pedig ténylegesen kicseszett mindenkivel gondolom jól röhög a markában. Ez egy ilyen világ, ettől függetlenül elnézést, hogy nem optimális a beszámoló.
A Petőfi Csarnokba viszont szeretnék én is eljutni, ott pótolhatom a hiányosságot.