Endorfin-túltengés és elektrosokk - Irie Maffia és Anima Sound System a SIC-ben

Képgaléria megtekintése2009.12.30. - 10:50 | Dancspista, mirzatripsa - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A hírekkel ellentétben nem dupla, hanem szimpla lemezbemutató tanúi lehettek hétfőn az érdeklődök a SIC aulájában. Az Irie Maffia vadonatúj, What's My Name?! című, lapunkban is részletesen bemutatott nagylemezével érkezett, és tolt egy olyan forró hangulatú bulit, amivel nyáron a művház összes légkondiját simán beindította volna. A párátlanításról az egy év szünet után hazalátogató Anima Sound System gondoskodott.

Este 10 óra magasságában Senás-szekéren megérkezett az Irie Maffia foxtrott szalonzenekar. Az együttesről elmondható, hogy karakteres emberekből gyúrták őket össze: Mc Busa addig rappel, ameddig a takarója ér, és mellesleg a Zuboly zenekar egyik feje. Bár Mc Süllőt jobban szeretjük, mert nincs benne szálka, de az mindenképpen leszögezhető, hogy Busaman produkciója egy pillanatig sem akadt meg a torkunkon. Arról nem is beszélve, hogy sokszor annyira beletenyerelt a szóoffenzívába, hogy a végén mindig világra hozott egy mikrofont. Mc Kemonról pedig kiderült, hogy tényleg Mc Kemonnak és nem Kéménynek hívják, valamint nincsenek skót felmenői. Mondjuk ez még mindig jobb névválasztás, mint az Mc Takács Géza. Busa pólóján az óra pedig állandóan vért ütött. Ezzel a ruhadarabbal csak az a probléma, hogy ha valaki a negyed kettes mozielőadásra akar elmenni, bizonytalanul kell ficeregnie a nadrágjában, mert nem tudja leolvasni a pontos időt a lefolyó vér miatt. Állapotos anyák számára pedig hős Mc-nk lenne a támasz, az erő, a kitartás, hisz a szülés megkönnyítése érdekében Busa folyamatosan mellettük szájalna, példának okáért ezt: „Ne tessék már megharagudni, de én téglát pakoltam, falaztam, vakoltam, mégsem panaszkodom."

A gyanútlan koncertlátogató tekintélyes mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása után jogosan teheti fel a kérdést, hogy a túlzott látogatósűrűség ellensúlyozása érdekében, miért nem használják ki a plafon adta lehetőségeket a koncertszervezők. Nem lenne balgaság közönség-falmászó tanfolyamokat hirdetni, így például egy ska koncerten az istenadta moonstomp tényleg moonstomp lenne. Több kérdésünk nics.

Busa az összekötő szövegeket is magára vállalta, olyanokat, mint például a höööö, illetve a koncert végén tökéletesen imitáltatta a közönséggel azt, hogy miként is viselkedik egy lemezjátszó, ha véletlenül rámegy egy kamion. A tegnap esti Maffia-számlát nagyjából így lehetne megírni:

- 50 kilós üllő, lábkötél, egy kikötőnyi víz,
- Whats my name, gospel beütésű örömzene;
- Go home soundboy, menj má' haza Hosszúpuska-reggaelős;
- Slow down chale, gyere vissza, csak vicceltem-ska;
- Kávézós, dub/reggae cukorral és tejjel;
- Bacardi Cola, Mc Kemon és Sena egyvelege dancehallra és brácsára írva;
- Ged up and move középtempóra szabott kellemes ska muzsika;
- Busaman egysejtű hiphopja;
- Régi új, a legeslegjobb szám, amit hallottunk délután 2 óta,
- és a koncertet tökéletesen lezáró Hands in the air.

A hangulatgaluskát profi alapanyagokból és egy jó adag érzéssel leöntve tálalták. (Dancspista)

„Elég volt ebből..."

Az Irie Maffia osztása után már annyira belekerült a zabszem a hátsónkba, alig vártuk, hogy benevezhessünk az Anima Sound System hangversenyére. Erre azért még kicsit várni kellett, az estére jellemző iszonyatosan lassú átszerelés és beállás folytatódott, így a lábunkban ficánkoló groove-okat el kellett vinni egészen a színházteremig, egy kis gumidizsire. Mert itt aztán volt minden, mi szem-szájnak ingere: Placebo-s Every you, Every me, Kiscsillag, Goulasch Exotica, és természetesen az elmaradhatatlan Depeche Mode. Szocializálódtunk egy kicsit, közvetve szerelmet vallottunk az Irie gitárosának, Szekér Ádámnak, akit talán úgy lehetne ábrázolni, hogy alacsony opacitással egymásra tesszük Chris O' Dowd és Paul McCartney portréját, és akkor végeredményként megkapjuk őt. Vagy egyszerűen csak megnézünk róla egy fotót. Ilyen, és ehhez hasonló hülyeségekre kényszerültünk, míg az amúgy is sokat csúszó koncerten végre színpadra léphetett az Anima Sound System.

Az biztos, hogy az Irie Maffia után hasogathattak rendesen Priegerék, mert keményfába vágták a fejszéjüket, ha szinten akarták tartani a bulit. Az ominózus fejsze, hamar ki is csorbult, ugyanis a közönségből túl sokan tartoztak a régi Anima-fanok közé, és felére ürült a tánctér a maffiózókhoz képest. A csapat új lemeze még nem készült el, februárban talán majd a birtokunkba kerülhet, de így is hallhattunk új dalokat, míg a régieket nagyon le sem lehetne játszani a mostani hangszerelés mellett. Hozták a szokásos, jó világításos, szirénás retro disco hangulatot, amit értünk, hogy irónia elektróba és műbőr kabiba öltöztetve, de ez most annyira nem volt vicces.

Nem azt bánjuk, hogy az Anima a megújhodását éli, legyen úgy. Eddig sem arról volt szó, hogy egy fix, állandó zenészekkel operáló zenekarra számítunk. Volt rengeteg tagváltás, vendégzenészek, de akkor úgy éreztük, kapunk valamit. Minden Anima koncert egy kisebb Woodstock-nak számított, mindenki szerette azt, aki körülötte állt. Nem fordult elő olyan, hogy ha valakinek véletlenül a lábára léptek, akkor azt koncert végén csak hosszas anyázás és bocsánatkérések tömkelege mellett úszhatta meg vér nélkül. Nyoma sem volt annak az öntudatnak, liberális gondolkodásmódnak, mint ami korábban jellemezte őket. Képtelenek voltunk átszellemülni a sok kölyökbazárosan ugráló között, és elmorzsoltunk pár könnycseppet, amikor teljesen áthangszerelve megszólalt a 68', egy olyan (kis)lánynak a szájából, aki még csak próbálgatja magát a színpadon, innen-onnan lenyúlja a mozgását és közben nem azt éreztük, hogy nekünk énekel, hanem csak saját magát, a saját jóarcságát teszteli. De ezzel még mindig nincsen semmi baj, lehet ezt csinálni, lehet átnyergelni, mindig is így volt, de korábban mindig bevált. Ez azonban már az a kategória, amit nem szabadna Anima néven nyomni. Mindig is szerettük az újításokat, hogy nyugati szelek fújhattak felénk keleti hangzással, de ebben most nem volt semmi forradalmi és határokat feszegető, ezt már mások egyszer kitalálták. Mondhatnánk azt is, hogy Simpsonék már megcsinálták.

Koncert végén,- már aki megvárta- csalódottságunkban nem is tudtuk hová tegyük magunkat, de leesett a tantusz, Palotai még hátravan, na, majd ő helyrerakja a dolgokat. Elég nehezen indult be a buli, és mire beindult volna, addigra már mindenki hullafáradtan közelítette meg a ruhatárat. Úgy tűnt, a közönségnek már teljesen mindegy volt, hogy mit hall, csak legyen a neve Palotai. Fellépése elején az első félórát végigszentségelte, mert vagy nem hallotta magát, vagy nem tudjuk, de az biztos, hogy volt valami baj, és ez a zenéjén is kiérződött. Ennek ellenére simán ugráltak és csápoltak egymásnak a közönség fittebb tagjai.

Konklúzióként annyit szeretnénk csak levonni, hogy az Irie Maffia-nak nagyon köszönjük, hogy itt voltak és odatették magukat, háromra pedig kérnénk szépen egy zenei stílusokban gazdag, őszinte Anima Sound System-et. (mirzatripsa)