Tudomásom volt róla, hogy létezik, de mégsem pengette a fantáziám húrjait. Egy kedves barátomnak azonban az egykori pártüdülő maga a posztapokaliptikus riviéra, a béke bizarr szigete, a pazar naplementék, a tapintható csend, melyről mindig rajongással mesél. Nekem is látnom kéne, amíg van mit, mondta többször is. Továbbra is kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ez nem az én világom. Azonban valami megváltozott, egyúttal meggyőzött. Mégpedig az, hogy a területnek új tulajdonosa lett (ez nem Egri János vetélkedője, nem nehéz kitalálni, hogy ki...).

Úgy éreztem eljött az idő, megindult a visszaszámlálás. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, mivel egész nap szakadt az eső. Tulajdonképpen ez csak adalék volt a hely amúgy is nyomasztó hangulatához. Többségünk a ragyogó napsütéssel és a nyárral azonosítja a Balatont, de a Balaton a többi évszakban is ott van. És ott volt akkor is, amikor Rákosi, Kádár, Castro és sokan mások nyaraltak a partján, ráadásul pont itt, Balatonaligán.  

„A nyaralás messze száll, sok emlék visszajár, hányszor elmúlt már, de újra vár, A balatoni nyár..." - dudorásztam a KFT együttes 1986-os kortalan slágerét, és megérkeztünk.

Amikor a kocsi ajtaját becsuktam, a jelen és a jövő bent maradt. Beléptem ebbe a furcsa most-ba, múltat rejtő esőfüggönybe, majd kezdetét vette egy szürreális és nyomasztó időutazás a Szocialista Szellem Vasútján. Az égig érőnek tűnő platánokkal szegélyezett, vizes aszfaltcsíknak álcázott idősíkon visszafelé haladva zár össze mögöttem a bozótos, és így múlnak el a kétezres és a kilencvenes évek, ahogy haladunk egyre beljebb a területen.

Aliga I.  Nyaralók a hű káderek részére, de mi nagyobb vadra hajtunk.

Aliga II. Megjöttünk. az uszoda -a pazar atmoszférájával- zárva. Betérünk egy kisebb nyaralóba, ahol egy megriadt macska menekül ki a lábaink között. Penész és rothadás mindenütt, na meg a motiválatlan vandalizmus nyomai. Az autofókusz segédfénye megcsillan a kék tulipános csempén, a szag kaparja a torkomat.

Egyre impozánsabb, tágasabb épületek lapulnak a sűrű bozótosban. Az épületek a mai napig meghökkentő belvilággal rendelkeznek. 

Már Kádár János egyre halványuló nyomában járunk. Az időutazás folytatódik, ami a dolgozó népé volt, vagyis a népért dolgozó elvtársaké, azt szétlopták, ugyanúgy, ahogy nagyban történt. A Kádár villa már üres, de az MSZMP első titkárának horgásszigete még ellenáll a szürke Balaton kitartó -és végül úgyis győzedelmeskedő- ostromának.

A nyár és a Magyar Szocialista Munkáspárt emléke messze jár... és már új szelek fújnak, de addig még maradnak a romok mementónak, figyelmeztetve a mindenkori hatalmat, hogy az ő uralmuk sem örök, mert a romok nem hazudnak!