Elfújta a szél – interjú Török Sándor hőlégballon-pilótával a 2008-as világbajnokságról
Képgaléria megtekintése2008.09.24. - 07:15 | Garai Antal Atom - Fotók: Krajcsó András
Kilencvennyolc hőlégballon emelkedett az égbe szeptember 13-án az ausztriai Hofkirchen mellett, elindítva ezzel a 18. Hőlégballon Világbajnokságot. A verseny nyolc napja alatt az időjárás meghiusította a tervezett programot, így alkalmunk nyílt egy izgalmas beszélgetésre a győri csapat ballonosával, Török Sándorral.
Sajnos a verseny utolsó előtti napján sem kedvezett az időjárás a ballonosoknak, így a sörsátorba szorultak a versenyzők a viharos szélben. A sok résztvevő közt bóklászva szerencsére észrevettünk két fehér baseball-sapkát „HUN" felirattal, így kaptunk is az alkalmon, hogy megtudjuk milyen volt az idei bajnokság egy résztvevő szemszögéből.
Vaskarika: Milyennek ítéli meg a 2008-as világbajnokságot?
Török Sándor: Nem tudok túl sok jót mondani róla, alapvetően az időjárás húzta át a számításainkat, nagyon rossz idővel kezdtünk és fejeztük be az idei bajnokságot. Szerdától tudtunk repülni, a tervezett 14 felszállásból csak négyet hajtottunk végre. Ma reggel is próbálkoztak többen a levegőbe emelkedni, de annyira beerősödött a szél, hogy néhány ballon felszállása után lefújták a versenybírók a rajtolásokat, ezáltal vége is lett a bajnokságnak.
VK: Hogyan szerepeltek a magyar ballonosok?
TS: Az én elméletem szerint a magyar ballonosoknak már van akkora tapasztalatuk és rutinjuk, hogy a mezőny első felében kerüljenek. Sajnos ez nem így alakult, 98 indulóból a legjobb magyar az 51 helyen végzett. Eredetileg 103 csapat nevezett a versenyre, ebből öten a verseny előtt nem sokkal visszaléptek, Magyarországot idén három csapat képviselte.
VK: Hogy tetszenek a magyar programok?
TS: Nagyon tetszik és nagyon örültünk, hogy egy külföldi verseny keretén belül találkozhatunk magyar programokkal. A tegnapi nap folyamán az egyik leszállásunkat követően mondta egy bácsika, hogy magyar nap lesz, meg is lepődtünk rajta, jó érzés. Benne van az is, hogy jövőre nálunk rendezik a világbajnokságot, és ezzel bemutatjuk az itteni nációknak, hogy milyen kultúrkörbe fognak érkezni.
VK: Mekkora hagyománya van Magyarországon a hőlégballonozásnak?
TS: A média sokkal jobban felkapta a műrepülést, Bessenyei Pétert, a Red Bull Air Race-t, holott a hőlégballonozás is megérdemelné. Látványban nagyon kevés más repülőeszköz versenyezhet vele, ezt utol lehet érni, követhető sebességgel mozog. Sokkal jobban megmarad az emberekben az élmény is, ha egy hőlégballont látnak. Magyarországon 1976-ban szállt fel először hőlégballon, azóta pedig folyamatosan, a Nemzeti Bajnokságunk is immáron a 28. lesz. Nagyon korán kezdték a magyarok a versenyzést, magam is már 25 éve repülök.
VK: Van kedvenc pillanata az idei versenyről?
TS: Igen, természetesen mindig akad valami említésre méltó, ha a kupolák összeérnek, az nagyon látványos és nem számít hibának. Amikor 3-4-5 vagy 10 ballon összeér nagyon szép látványt nyújt, olyan mintha hullámoznának olyan, mint egy repülő szőnyeg. Főleg amikor az akadály vagy a talaj felett fél-1 méterrel repülnek el, idén is volt erre példa az erdős részeken.
VK: Volt-e valamilyen veszélyes szituáció?
Száz ballonnál már előfordulnak ütközések (ütközésnek az számít, ha az egyik ballon kosara a másik kupolájával érintkezik), ezt büntetik is, szerencsére most nem volt ilyen. Viszonylag probléma nélkül zajlott ez a pár nap. Ma reggel a felszállásnál beerősödött a szél, a ballonokat csapkodta jobbra-balra a szél, 3-4 ember nem volt elég, hogy egy ballont megfogjon. A fal mellől startoló egyik versenyző tört el egy faágat, ami kiszakította a ballont, de ez sem volt komoly baleset. A repülés a közlekedés legbiztonságosabb ága, a hőlégballonozás, pedig a repülés legbiztonságosabb ága. Magyarországon 1976 óta katasztrófa nem történt.
A versenyen részt vevő magyar indulók:
Török Sándor pilóta - Győr csapatában továbbá Török Gábor, Puska Zoltán, Harcsa Kálmán és Krajcsó András
Végh Sándor pilóta - Debrecen
Németh Zoltán pilóta - Székesfehérvár
A fotókért külön köszönet Krajcsó Andrásnak!!
Az alábbi videó kis izelítő abból, hogy milyen a hangulata egy ballon-világbajnokságnak:
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás