Na persze Rejtő-rajongóként a humoros írásokról először Vanek, Piszkos Fred és a Szőke Ciklon megálmodója jut eszembe, de van az úgy, hogy az embernek már (m)elege van a légiós és cirkálós történetekből. Ilyenkor le lehet hűteni magunkat némi hűvös angol modorral. Az angol hülyék - avagy hülye angolok - borús időjárásuk és karót nyelt magatartásuk ellenére sok nevettetővel rendelkeznek, elég csak a Monty Python csoportra, vagy Rowan Atkinson-ra - Mr. Bean és a Fekete Vipera megtestesítőjére - gondolnunk. De megemlíthetjük Hugh Laurie-t - alias Doktor House-t - és Stephen Fry-t, akiknek a nyolcvanas évektől futott az Egy kis Fry & Laurie című vicces műsoruk. Nem véletlenül hoztam szóba - illetve írásba - az utóbbi két szigetországi úriembert, ugyanis kettejük főszereplésével készítettek 1990. és 1993. között P. G. Wodehouse Jeeves-történeteiből sorozatot Majd a komornyik (Jeeves and Wooster) címmel. És így értünk vissza ismét az ajánlott olvasmány írójához.

Sir Pelham Grenville Wodehouse 1881-ben született, kortársai és a modern írók között is elismert prózaíró. Magyar vonatkozása is van életének, ugyanis ő dolgozta át Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét zenés színpadra. A háború alatt fasisztának bélyegezték olyan rádióadások miatt, amiket az őt vádoló emberek meg sem hallgattak. Később olvasóközönsége megbocsátott a kedvelt tollforgatónak, és élete alkonyán - 93 évesen - lovaggá ütötték, majd ezután néhány héttel - immár Sir P. G. Wodehouse-ként - 1975-ben elhunyt. Termékeny alkotóként nemcsak regényeket és rövid történeteket, hanem drámákat és dalszövegeket is írt. Történeteiben sokszor jelennek meg már ismert alakok, olyanok, mint Psmith - aki mindig mindent megold -, Fred bácsi - aki unokaöccsét, Pongo-t terrorizálja látogatásaival -, vagy Lord Emsworth - akit viszont nővére terrorizál puszta létezésével -, de talán a legismertebb páros Wodehouse karakterei közül Bertie Wooster és inasa Jeeves.

Bertram "Bertie" Wooster értelmi képességeit tekintve mutat némi hasonlóságot Micimackóval, a csekélyértelmű medveboccsal, és ezenfelül különös képessége van arra, hogy a legegyszerűbb ügyeket is meglehetősen bonyolulttá tegye. De Bertie nagy szerencséjére mindig ott van neki Jeeves, az intelligens és jó problémamegoldó inas, aki a történet végére kibogozza a szálakat, amiket az angol arisztokrácia jeles képviselői összebogoztak. De Jeeves igazán elismerő véleménnyel van munkaadójáról: „Mr. Woosternek, jóllehet talán intellektuális értelemben némiképp elhanyagolható, arany szíve van."

A Köszönöm, Jeeves! című könyv azonnal olyan helyzettel kezdődik, amire egy tájékozott Wodehouse olvasó legrosszabb álmaiban sem gondolna, ugyanis Jeeves felmond. Szakításukhoz Bertie bendzsó leckéi vezetnek, mivel kedvenc két-ballábas felsőosztálybeli naplopónk eme hangszerhez fűződő viszonya nemcsak a londoni szomszédok tetszését nem nyeri el, de egyszersmind Jeeves is kénytelen közölni gazdájával a bendzsó iránti fölöttébb kellemetlen érzéseit. Így Bertram Wooster - amolyan meg nem értett művészként - vidékre költözik, ahol végre nyugodtan hódolhat hobbijának. Azonban nem lenne értelme könyvet írni erről, ha a továbbiakban Bertie magányos zenélgetéssel töltené napjait, így előkerül itt minden, ami egy jó kis kalamajkához vezethet. A vidéki birtok, ahova főhősünk visszavonult, hirtelen megtelik nemkívánatos személyekkel, ráadásul az új komornyik sem váltja be a reményeket - Bertie nem is sejti, hogy az állandó zsolozsma éneklés még a legkevésbé ijesztő tulajdonsága az új személyi alkalmazottnak. Ebben a történetben minden karakter és minden tárgy új értelmet nyer, az olvasó nem is sejti, hogy mennyi gondot okozhat egy kis cipőpaszta vagy az, ha elfogy a háznál minden vaj. De a rend túlontúl buzgó őre sem lopja be magát Bertie szívébe. A kissé berúgott, ördögöket késsel kergető új inast, ezek után, már meg sem kell említeni. Még szerencse, hogy Jeeves új alkalmazója a birtok tulajdonosa, így reménykedhetünk benne, hogy Wooster sokszor mondhatja még a történet folyamán: „Köszönöm, Jeeves!"

Wodehouse könyveket azért jó olvasni, mert nem sűrűn találkozik az ember hétköznapi dolgok ilyen hosszú, körülményes, és rendkívül élvezetes leírásával. Nem kifejezetten az a térdcsapkodós humor jellemzi ezeket a történeteket, hanem inkább szellemes-kellemes-jellemes olvasmányok, ahol mindig újabb bonyodalmakba ütköznek a szereplők. Jeeves az a fajta tipikus angol komornyik, aki gazdája szorult helyzetére - amit Bertie az „iszonyú" jelzővel illet - a „fölöttébb kellemetlen, uram" mondattal reagál. De ennek ellenére Bertie és egy barátja véleménye igen hízelgő Jeeves-re nézve:

„- Az a Jeeves valóságos csoda.
- Egy tünemény.
- Micsoda koponya!
- Legalább hetvenes kalapot hord."

Amennyiben elolvassuk a regényt, és az elnyeri tetszésünket, nyugodtan mondhatjuk: Köszönjük, Wodehouse!