Erősödött a lélek - Csík János és a Mezzo zenekar adott ünnepi koncertet Bükön (videóval)
Képgaléria megtekintése2020.01.21. - 03:00 | Misel - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Kovács Kati hajdani, jazzes hangulatú dalától kezdve a kortárs költészetig, mezőségi és erdélyi népzenétől az amerikai westernig, vagy párizsi, kávéházi hangulatig, egészen széles zenei amplitúdót járt be Csík János és a Mezzo zenekar ünnepi koncertje január 20-án, a Büki Művelődési és Sportközpont színháztermében.
Január 20-án este a büki Művelődési Központ színháztermében lépett fel Csík János és a Mezzo zenekar. Csík János neve jól ismert a nevét viselő együttesből, a Mezzo formáció pedig -ahogy hallottam- egy alkalmi, jótékonysági rendezvény kedvéért állt össze, de a nagy sikerre és az ebből fakadó számtalan felkérés hatására tartós együtt zenélésre rendezkedtek be. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szép számmal megjelent hallgatóság egyikeként ültem be hát meghallgatni őket.
Az estét Tóth Tamás, a Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg. Rövid beszédében egyrészt köszönetet mondott minden munkatársának az együtt végzett munkáért, másrészt ígéretet tett arra, hogy ebben az évben is folytatódik a színes programok sora, ezzel át is adva a színpadot a fellépőknek.
Nem is kísérletezem azzal, hogy megpróbálom elsorolni mindazon zeneszámokat, vagy számba venni valamennyi, a színpadon megszólaltatott hangszer számát és fajtáját, amelyeket az est folyamán hallhattunk. Ahogy Csík Jánostól, és zenekarától megszokhattuk, ebben a felállásban is, a legváltozatosabb műfajokból érkező zenésztársakkal körülvéve is igen változatos repertoárt élvezhettünk, virtuóz előadók által, a legmagasabb igényű formában előadva.
Kovács Kati hajdani dalától kezdve - Az eső és én - a kortárs költészetig, mezőségi és erdélyi népzenétől az amerikai westernig, vagy párizsi, kávéházi hangulatig, egészen széles zenei amplitúdót járt be a koncert. Mi az együttes sikerének titka? Nemcsak a virtuóz hangszeres játék, nem csak a magas szintű zenei tudás, hanem az a játékos és könnyed mód, ahogy egyik stílusból a másikba váltanak át, mindezt a legteljesebb összhangban, és hogy az is örömét leli a muzsikájukban, aki a népzene rajongója, éppúgy, ahogy a jazz vagy a slágerek kedvelői. Tehát, a műfajok sokszínűsége a titok, profizmussal, és érezhető szeretettel megszólaltatva.
A hallgatóság soraiban éppúgy helyet foglalt az idősebb generáció, mint a kisgyerek, és mindannyian azzal a kedves gonddal küzdöttünk, hogy nehéz volt nyugton ülni, és nem táncra perdülni a jóféle talpalávalók hallatán. Így volt ez a táncház muzsika alatt, vagy az összesimulásra hívogató, Párizst idéző dallamok hallatán is.
Az est végén, természetesen ráadást is kapott a közönség (A boldogságkereső), rövid szólót beiktatva minden zenész által, amit vastapssal, állva köszönt meg a hallgatóság.
A ráadás előtt elhangzó dal foglalta talán legjobban össze, mit is kaptunk ettől a másfél órától:
"Az én napom most már szép lett, a remény s a hit belépett,
élénk is színes az élet, erősödik a lélek..."
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Köszönjük a szervezőknek illetve a Vaskarikának a részletes , méltó elemzést, és a videót, fotókat.
Érdemes volt Sopronból Bükig elmenni!