Történelmet írt az Élősködők - A 92. Oscar-gála nyertesei
2020.02.10. - 09:00 | MTI - Fotó: Getty Images
Az 1917 és a Volt egyszer egy Hollywood című film sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ellenben nagy meglepetésként Bong Dzsun Ho, Élősködők című filmje tarolt. Megemlékeztek Udvardy Anna producerről is.
Történelmi, leginkább így lehetne jellemezni a 92. alkalommal megrendezett Oscar-díjátadót, ahol Bong Dzsun Ho műve, az Élősködők tarolt. Az alkotás az első az amerikai filmakadémia rangos elismerésének történetében, amely nem angol nyelvű filmként diadalmaskodott a legjelentősebb kategóriában.
Az estét két korábbi Oscar-házigazda, Chris Rock és Steve Martin nyitotta meg, mely a Legjobb férfi mellékszereplő díjának átadásával folytatódott, ahol a papírforma érvényesült, Brad Pitt nyerte a szobrot a Volt egyszer egy... Hollywood című filmben nyújtott alakításáért.
A gála folyamán az in-memoriam vetítések során megemlékeztek Udvardy Annáról is, aki a Mindneki című film producereként három éve vett át Oscar-díjat.
Brad Pitt Oscar-díjával (Fotó: MTI/EPA/DAVID SWANSON)
Brad első jelölését a 12 majom című (1995) sci-film kapcsán kapta, majd jelölték a Benjamin Button különös élete (2008) és a Pénzcsináló (2011) című filmjeiért is. Színészként először ismerte el az akadémia, miután producerként már díjazták a 12 év rabszolgaság (2013) című filmért.
Pitt a nézőtéren ülő rendezőnek, Quentin Tarantinónak és a film másik sztárjának, Leonardo DiCapriónak is megköszönte a díjat, amelyet végül gyerekeinek ajánlott.
A ceremónia első díjai között adták át a legjobb animációs film trófeáját a Toy Story 4. és a legjobb rövid animációnak járó Oscart a Hair Love alkotóinak.
A gálát idén is házigazda nélkül rendezték meg, a műsor felvezetéseként Janelle Monae énekelt egy dalt az Egy kivételes barátból, és a széksorok között táncolva a film főszereplőjének, Tom Hanksnek a fejébe nyomta keménykalapját. Az énekesnőhöz később Billy Porter is csatlakozott a színpadon.
Kisebb meglepetésre az Élősködők című dél-koreai film kapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat, míg a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó elismerést a Jojo Nyuszi című alkotásnak ítélték oda.
A legjobb eredeti forgatókönyvért járó díjat a koreai thriller-vígjáték rendezője, Bong Dzsun Ho és írótársa, Han Dzsin Von vehette át, míg a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-szobrot a Jojo Nyuszi rendezője és egyik főszereplője, az új-zélandi Taika Waititi kapta.
A legjobb adaptált forgatókönyv nyertese, Taika Waititi (Fotó: MTI/EPA/ETIENNE LAURENT)
A legjobb élőszereplős rövidfilm a The Neighbors' Window lett, a legjobb díszletért járó díjat a Volt egyszer egy... Hollywood, a legjobb jelmezért odaítélt Oscart pedig a Kisasszonyok című kosztümös film kapta.
Laura Dern vehette át a legjobb női mellékszereplő Oscar-szobrát a Házassági történet című válási drámában nyújtott alakításáért. Dern mellett Kathy Bates (Richard Jewell), Scarlett Johansson (Jojo Nyuszi), Florence Pugh (Kisasszonyok) és Margot Robbie (Botrány) versengett még a filmakadémia díjáért ebben a kategóriában.
Laura Dern szüleinek ajánlotta a díját. (Fotó: MTI/EPA//ETIENNE LAURENT)
A legjobb dokumentumfilm Oscar-szobrát Az amerikai gyáregység alkotói, a magyar származású Steven Bognar, Julia Reichert és Jeff Reichert vehették át a Dolby Színházban. A film a Barack Obama volt amerikai elnök és felesége, Michelle Obama által alapított Higher Ground produkciós cég első munkája. A Netflixen látható film egy ohiói autószélvédő-gyárról szól, amelyet egy kínai befektető üzemeltet. Számos témával foglalkozik, köztük a munkások jogaival, a globalizáció kérdéseivel és az automatizálással.
A rövid dokumentumfilmes mezőnyből az Afganisztánban forgatott Learning to Skateboard in a Warzone (If You're a Girl) című, gördeszkázni tanuló lányokról szóló produkció nyerte a díjat.
Roger Deakins kapta a legjobb operatőrnek járó díjat a vasárnapi Oscar-gálán Los Angelesben, a brit alkotó az 1917 című háborús film fényképezéséért vehette át az amerikai filmakadémia elismerését. Deakinst 15. alkalommal jelölték, és ez a második Oscar-díja a Szárnyas fejvadász 2049 után.
A legjobb vágás és hangvágás nyertese az Aszfalt királyai (Fotó: MTI/EPA/ETIENNE LAURENT)
Az 1917 kapta a legjobb hangkeverés díját is, míg a hangvágásért járó Oscar-díjat Az aszfalt királyai című filmnek ítélték oda, csakúgy, mint a legjobb vágásért járó elismerést.
A várakozásoknak megfelelően az Élősködők című dél-koreai alkotás, Bong Dzsun Ho rendező műve kapta a legjobb nemzetközi film Oscar-díját az amerikai filmakadémia gáláján Los Angelesben vasárnap.
Bong Dzsun Ho, az Élősködők rendezője (Fotó: MTI/EPA/ETIENNE LAURENT)
Ez az első alkalom, hogy koreai filmnek ítélték oda az Oscar-díjat ebben a kategóriában, amelynek eddig a legjobb idegen nyelvű film volt a neve.
A vizuális effektusokért az 1917 című háborús filmet jutalmazták a 92. Oscar-gálán, a smink és frizura kategóriájában pedig a Botrány alkotóit ismerték el a díjjal.
Elton John és Bernie Taupin a legjobb betétdalért kapott szobraikkal (Fotó: Getty Images)
A legjobb filmzene a Joker című alkotásé lett, a díjat az izlandi zeneszerző, Hildur Gudnadóttir kapta. A legjobb betétdal a Rocketman című filmből az (I'm Gonna) Love Me Again lett, a világhírű énekest, Elton Johnt és Bernie Taupint jutalmazták érte.
Joaquin Phoenix kapta a legjobb színész Oscar-díját (Fotó: Getty Images)
Joaquin Phoenix, a Joker című film főszereplője kapta a legjobb színésznek járó díjat. A legjobb színésznő pedig Renée Zellweger, aki a Judy című filmben nyújtott alakításáért nyerte el élete második Oscar-díját.
A Judy című életrajzi drámában nyújtott alakításáért Renée Zellweger vehette át a legjobb női főszereplőnek járó díjat (Fotó: Getty Images)
Nagy meglepetésre az Élősködők című dél-koreai alkotás kapta a legjobb filmnek járó díjat a 92. Oscar-ceremónián vasárnap Los Angelesben. Bong Dzsun Ho műve az első az amerikai filmakadémia rangos elismerésének történetében, amely nem angol nyelvű filmként diadalmaskodott a legjelentősebb kategóriában.
A 92. Oscar-gála nyertesei:
Legjobb férfi mellékszereplő
Tom Hanks (Egy kivételes barát)
Anthony Hopkins (A két pápa)
Al Pacino (Az ír)Volt egyszer egy... Hollywood
Joe Pesci (Az ír)
Brad Pitt (Volt egyszer egy... Hollywood)
Legjobb animációs film
Így neveld a sárkányodat 3.
Keresem a testem
A hiányzó láncszem
Klaus
Toy Story 4.
Legjobb animációs rövidfilm
Daughter
Hair Love
Kitbull
Memorable
Sister
Legjobb adaptált forgatókönyv
Az ír (Steve Zaillian)
Joker (Todd Phillips és Scott Silver)
Jojo Nyuszi (Taika Waititi)
Kisasszonyok (Greta Gerwig)
A két pápa (Anthony McCarten)
Legjobb eredeti forgatókönyv
Tőrbe ejtve (Rian Johnson)
Házassági történet (Noah Baumbach)
1917 (Sam Mendes és Krysty Wilson-Cairns)
Volt egyszer egy... Hollywood (Quentin Tarantino)
Élősködők (Bong Joon-ho és Han Jin Won)
Legjobb rövidfilm
Brotherhood
Nefta Football Club
The Neighbor's Window
Saria
A Sister
Legjobb díszlet
Az ír
Jojo Nyuszi
1917
Volt egyszer egy... Hollywood
Élősködők
Legjobb jelmez
Az ír
Jojo Nyuszi
Joker
Kisasszonyok
Volt egyszer egy... Hollywood
Legjobb dokumentumfilm
American Factory
The Cave
The Edge of Democracy
For Sama
Honeyland
Legjobb női mellékszereplő
Kathy Bates (Richard Jewell balladája)
Laure Dern (Házassági történet)
Scarlett Johansson (Jojo Nyuszi)
Florence Pugh (Kisasszonyok)
Margot Robbie (Botrány)
Legjobb dokumentum-rövidfilm
In the Absence
Learning to Skateboard in a War Zone If You're a Girl
Life Overtakes Me
St. Louis Superman
Walk Run Cha-Cha
Legjobb hangvágás
Az aszfalt királyai
Joker
1917
Volt egyszer egy... Hollywood
Star Wars: Skywalker kora
Legjobb hangkeverés
Ad Astra
Az aszfalt királyai
Joker
1917
Volt egyszer egy... Hollywood
Legjobb operatőri munka
Az ír
Joker
A világítótorony
1917
Volt egyszer egy... Hollywood
Legjobb vágás
Jojo Nyuszi
Élősködők
Az aszfalt királyai
Joker
Az ír
Legjobb vizuális effektus
Bosszúállók: Végjáték
Az ír
Az oroszlánkirály
1917
Star Wars: Skywalker kora
Legjobb smink és haj
Botrány
Demóna: A sötétség úrnője
Judy
Joker
1917
Legjobb idegennyelvű film
Corpus Christi
Honeyland
Fájdalom és dicsőség
Élősködők
Les Miserables
Legjobb eredeti filmzene
Joker
Házassági történet
Kisasszonyok
1917
Star Wars: Skywalker kora
Legjobb eredeti betétdal
(I'm Gonna) Love Me Again (Elton John, Rocketman)
I'm Standing With You (Breakthrough)
Into the Unknown (Jégvarázs 2.)
Stand Up (Harriet)
Legjobb film
Az aszfalt királyai
Az ír
Jojo Nyuszi
Joker
Kisasszonyok
Élősködők
1917
Volt egyszer egy... Hollywood
Házassági történet
Legjobb rendező
Martin Scorsese (Az ír)
Todd Phillips (Joker)
Sam Mendes (1917)
Quentin Tarantino (Volt egyszer egy... Hollywood)
Bong Joon-hoo (Élősködők)
Legjobb férfi főszereplő
Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
Leonardo DiCaprio (Volt egyszer egy... Hollywood)
Adam Driver (Házassági történet)
Joaquin Phoenix (Joker)
Jonathan Pryce (A két pápa)
Legjobb női főszereplő
Cynthia Enrivo (Harriet)
Scarlett Johansson (Házassági történet)
Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
Charlize Theron (Botrány)
Renée Zellweger (Judy)
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás