A magyar és angol késői romantika mesterművei a Bartók Teremben

Képgaléria megtekintése2020.02.23. - 02:30 | Büki László 'Harlequin'

A magyar és angol késői romantika mesterművei a Bartók Teremben

Ismét különleges zenei élményt kapott a Bartók Terem közönsége: a magyar és angol késői romantika mesterművei szólaltak meg Savaria komolyzenei szentélyében. Közreműködött Camille Thomas csellón és Langer Ágnes hegedűn. A Savaria Szimfonikus Zenekart Madaras Gergely vezényelte.

HIRDETÉS

Az eredeti műsortervtől eltérően Madaras Gergely, a szimfonikusok vezető karmestere megcserélte a két "félidő" műsorát, mégpedig azért, hogy ne a borongós-fájdalmas Elgar-mű keltette érzésekkel hagyja el a publikum a Bartók Termet, hanem a játékosabb, bár zárótételében ugyanúgy melankolikus Dohnányi darab legyen az utolsó élmény. A későromantika mesterművei ismét nagyszerű szólistákat ismertettek meg a közönséggel - az esten egy belga csellista és egy magyar hegedűművész varázslatos előadásának tapsolhatott a nagyérdemű.

Elsőként George Butterworth: A Shropshire Lad című, 1912-ben írta zenekari rapszódiáját szólaltatta meg a Savaria Szimfonikus Zenekar. A Somme-i csatában fiatalon meghalt, tehetséges komponistának egyik legismertebb műve ez, melyben mély érzésekkel teli, szomorú magányát fejezi ki. A finom hangzású, panaszos hangvételű alkotásban fontos szerepet kaptak a fafúvósok és a szóló hegedű. A rézfúvósok szenvedélyesebb, drámaibb hangulatot adtak a lírai világ szomorúságának. A megindítóan érzékeny művet halk dobütés-koppanások zárták le.


Majd következett az ominózus Elgar mű, az e-moll csellóverseny, amihez a szólót játszó Camille Thomas földig érő ruhában és mezítláb lépett színpadra. Ami ezután következett, azt nehéz szavakba önteni: egy hihetetlenül mély beleéléssel előadott darabot hallottunk, nemcsak a zenei játékban, de a szólista gesztusaiban és mimikájában is tükröződött a mű érzelmi hullámzása. Edward Elgar utolsó jelentős műve ez az 1919-ben íródott csellóverseny, aminek hátterében az első világháború sorozatos veszteségeinek borongós képe áll. A bemutató után néhány héttel meghalt a felesége, ami után Elgar többé nem volt képes teljes értékű darabot komponálni és befejezni, holott még 15 évig élt. A szívbemarkoló dallamvilág, a visszatérő, mélyen megindító kezdőtéma a fájdalom vissza-visszatérését, el nem múló „örökséget" sejtet. Az 1919-es londoni, kevésbé sikeres ősbemutató után 40 évvel, John Barbirolli vezényletével - aki csellistaként  játszott a zenekarban az ősbemutatón - hangzott el az a legendás előadás, melyen Jacqueline du Pré szólózott, és széles körben tette elismertté Elgar négytételes versenyművét.

A szünetet követően Bartók: 1. és 2. rapszódiája csendült fel az est másik szólistájával, Langer Ágnessel. Bartók Béla két különálló kompozícióját az eredeti, hegedű-zongora változatban 1928-ban írta, majd 1929-ben készült el a művek zenekari kíséretes verziója. Az 1. rapszódia bemutatása Szigeti József, míg a 2. rapszódia első előadása Székely Zoltán nevéhez köthető. Mindkét darab azonos szerkesztésű: a kéttételes forma első eleme egy "Lassú", amit egy "Friss" követ. A „Lassú" tételek dallamait Maros-Tordában hallotta Bartók, a „Friss" tételek zenei anyagát szatmári, temesi és rutén gyűjtésből válogatta. Fontos szerepet kapnak az ütőhangszerek, a kíséret szimfonikus jellege új köntösbe öltözteti a motívumokat, témákat.

A romantikus mesterművek zárásaként egy nagyszabású, a magyar népzenéből merítő kompozíció szólalt meg, Dohnányi Ernő 1923-ban írt Ruralia Hungarica-ja. Címe arra utal, hogy szerzője a magyar vidéknek, a magyar tájnak, a magyar paraszti kultúrának kívánt emléket állítani. Eredeti formájában hét zongoradarabból állt, csak egy évvel később készült el belőle az öttételes zenekari változat, amiben a tőle megszokott módon varázslatosan gazdag színekbe öltöztetve dolgozza fel a népi dallamokat.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás