Reich Jenő néven született családjában harmadik gyermekként, és nevét haláláig sem magyarosította hivatalosan, szerzői nevei a Rejtő, a P. Howard vagy Gibson Lavery voltak. Könyveit igénytelen, olcsó ponyvaként terjesztették, rendkívül népszerű volt, valódi értékeit csak később ismerték és tárták föl. Erénye, hogy a kalandregényeket ötvözte a paródiával, amiből új, utánozhatatlanul fordulatos és humoros műfaj született. A részletgazdagság és földrajzi hitelesség okán sokáig úgy gondolták, Rejtő afrikai (és légióbeli) élményei adják az alapot regényeihez, de ma már tudjuk, hogy ez távolról sincs így: mindössze néhány napot töltött Afrikában, a légióban pedig valószínűleg egyet sem. Rendkívüli memóriájának köszönhetően olvasmányélményei köszönnek vissza - persze átalakított formában - saját műveiben.

Életútja legalább annyira kalandos volt, mint hőseié, mire íróként befutott, már keresztül-kasul bejárta fél Európát, és rengeteg szakmába belekóstolt. Útját Rákosi Szidi színiiskolájából indulva kezdte, ahol Fedák Sári, Gózon Gyula vagy Honthy Hanna is tanult, majd Berlinben Max Reinhardtnál folytatta. Felsorolni is fárasztó, mi mindennel próbálkozott kontinensen átívelő utazásán a helyét nem találó Rejtő: Hamburgban illatszereket árult, de dokkmunkás is volt, Svédországban heringhalászattal próbálkozott, Genovában építőmunkásként helyezkedett el, Zürichben gobelinekkel kereskedett, de dolgozott vándorcirkuszban is.

Kamaszkori verseket írt elsőként, amelyeket sosem adtak ki, és a novella műfajában is kipróbálta magát a húszas évek végén, de nem talált hangjára. Ezt követően tollhoz 1932-ben nyúlt és a kabaré műfajában próbálkozott sikerrel, Nádasi László biztatására. Közösen szerzett darabjuk - Gengszteridill, más címen Al Capone otthon - igazi siker lett. Sokat és aprólékosan dolgozott, rengeteg átírással, javítással, rendkívül komolyan vette az írást és egy átlagemberhez képest óriási összegeket keresett ekkoriban - amit persze gyorsan el is kártyázott, állandó pénzzavarban élt. A kabaré mellett más műfajokban is alkotott, operett-librettót, sőt, filmforgatókönyveket is írt, de műfordítóként is bemutatkozott.

Bipoláris zavarban szenvedett, követhetetlen hangulatváltozásai megnehezítették saját és a körülötte élők életét: az egyik pillanatban kenyérre lehetett kenni, a következőben szinte fenyegetően viselkedett. A helyzeten az akkor legálisan kapható ajzószerek rendszeres fogyasztásával még rontani lehetett, amit Rejtő meg is tett. Az akkoriban kivételesnek számító 190 cm-es termetének köszönhetően még barátai számára is ijesztő volt olykor, viszont nőügyeiben - humora mellett - ez tette sikeressé. Gyorsan fellobbantak érzelmei az érte rajongó lányok iránt, de hamar ki is hunytak: sűrűn cserélődtek szerelmei. Feleségül - igen praktikusan - gépírónőt választott, összesen kettőt, akik regényeit másolták. Munkaszolgálaton tűnt el, halálának körülményei pontosan nem ismertek.

Bárhol játszódjanak regényei, bárkik legyenek is azok szereplői, mindig felismerhető vonás az igazi pesti humor. A sajátos Rejtő-regény receptje: abszurd fordulatok, szatirikus humor, a zseniális rejtői szójátékok és burjánzó nyelvi fantázia kisemberek nagy kalandjai közben. Ezek emelik Rejtőt napjainkban is a legnépszerűbb - és immár az irodalomtudomány által sem megvetett - szerzők sorába.

Életének félelme volt, hogy elfelejtik őt és munkáit, azonban folyamatosan és töretlenül virágzik kultusza.

Borítókép: A láthatatlan légió, Budapest, 1985. szeptember 2. Szombathy Gyula (Az őrmester, oroszlán és kabóca), Rácz Géza (A doktor, alkoholista), Szakácsi Sándor (Gorcsev Iván, Nobel-díjas), Kocsis György f.h. (Pubika, a levegő ördöge), Szatmári István (Würfli úr, tánc- és illemtanár), Kern András (Vanek B. Eduárd, magántitkár), Reviczky Gábor (Kratochwil, kárpitos, író), Szerémi Zoltán (Sába királynője) és Harkányi Endre (Podvinecz marsall) (b-j) jelenete Rejtő Jenő A láthatatlan légió című művének próbáján. A színművet szeptember 7-én mutatja be a Vígszínház Marton László rendezésében. MTI Fotó: Ilovszky Béla, azonosító: MTI-FOTO-F_ILO19850902072