A Versünnep Fesztivál 2020-as döntőjében a Rózsabors Műhely
2020.04.11. - 12:00 | vaskarika.hu
A vasi zenekar április 10-én, e-mailben kapott értesítést arról, hogy bejutott a budapesti Versünnep Alapítvány által szervezett Versünnep Fesztivál 2020-as professzionális kategóriájának döntőjébe.
Az országos irodalmi fesztivál professzionális kategóriájának elődöntői márciusban zajlottak. A basszusgitár, ének, gitár, ütőhangszerek felállásban működő zenekar a március 1-i elődöntő résztvevője volt, amit a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek meg.
A műhely tagjainak előadásában Csoóri Sándor Virágoznak a gesztenyék című versének megzenésítését, valamint Devecsery László Tájkép című versének megzenésítését hallhatta a közönség és a zsűri.
A Versünnep zsűrijének elnöke Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, rendező volt. A zsűri további tagjai Kolti Helga, a Magyar Kultúra Lovagi címével kitüntetett színművész, a Versünnep Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Dr. Sződy Szilárd Radnóti-díjas dramaturg, rendező és Weinberger Attila Kulturális Érdemrend Lovagi Fokozatával kitüntetett zeneszerző, előadóművész voltak.
Bár a járványügyi helyzet miatt a döntőt későbbi időpontban rendezik meg a szervezők, a Rózsabors Műhely tagjai örömmel várják a megmérettetést.
További információk a Versünnep Fesztiválról:http://versunnep.com
www.facebook.com/versunnep
Videó a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott Versünnep elődöntőkről:
https://www.facebook.com/429500837166170/videos/2754606091302331
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás