Minden olvasni szerető embernek van kedvenc szerzője. Ha aztán abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy korban él és találkozhat is vele, módjában áll meghallgatni, hát igazán nem lehet oka panaszra.

Az immár tíz éves múltra visszatekintő sárvári Sylvester Könyvbarátok Klubja e jeles évforduló megünneplésére stílusosan egy író-olvasó találkozót szervezett, melynek díszvendége sokunk kedvence, Grecsó Krisztián költő, író, színházi darabok szerzője (Pál utcai fiúk), sőt zenélni szerető dalszerző volt.

A meleg, kora őszi estében a vár udvarán ültük körbe, és hallgattuk gondolatait életről, irodalomról, és jókat derültünk humoros anekdotáin. A Sylvester János Könyvtár vezetőnője, Bődi Piroska volt a beszélgetőpartner, aki ügyesen láncra fűzött kérdéseivel igyekezett mindenre választ kapni, kezdetektől napjainkig.

Természetesen szó esett az indulásról, ami tulajdonképpen Sárvárhoz köti Grecsót, hiszen az itt hagyományosan, évről évre megrendezett Diákírók, diákköltők találkozóján szerepelt először verseivel, amik a megyei lapban, a Vas Népében jelentek meg. Verseskötetei után igazi ismertséget a Pletykaanyu című prózai kötete hozta meg számára, melyben sok életrajzi elemet, gyermekkori emléket oszt meg az olvasóival. Ez olyan jól sikerült, hogy szülővárosából többen beperelték, kártérítést követelve az írótól, mondván: magukra ismertek, de ők nem ilyenek egyébként. Persze -mesélte nevetve Krisztián- kérdés, hogyan ismertek akkor magukra? Ahogy erről az esetről beszélt, és végig az este folyamán, megismertük és élvezhettük kitűnő humorát, kedves, csibészes előadói stílusát. Valószínűleg ez sikerének és népszerűségének legfőbb titka is. Meg talán az az őszinte alázat és szerénység, ami hitelessé teszi mindazt, amit mond, vagy leír.

Elmesélte első színdarabja történetét, melyet még 16 évesen vetett papírra, mesélt nagyanyjáról, akitől az irodalmi tehetséget örökölte, aki maga is írogatott, betegségéről, apává válásáról, az alkotás folyamatáról és még annyi minden másról. Karrierjében főbb állomásként meg kell említenünk a Nők Lapját, melynek főszerkesztője, a Szépírók Társaságának alelnöke, és 2009-től az Élet és Irodalom rovatvezetője. Könyveit több nyelvre is lefordították, de ami megint oly jellemző Grecsóra, ezt is nevetve, viccelődve kommentálta, mondván: ez még nem jelenti, hogy bárki olvasta, megvette volna őket, mert mi ugyan tudjuk-e, hogy hány albán költő kötete jelenik meg nálunk, és jelentkezzen, aki olvasta valamelyiket?

Megkapta a József Attila-díjat, a Szabad Sajtó-díjat, de, amire saját bevallása szerint a legbüszkébb, az a Libri közönségdíja a Veráért. 2017 óta Szegvár díszpolgára is. Legújabb verseskötete, a Magamról többet főként az apaságról, az azzal járó örömökről, felelősségről szól, és hogy mindez hogyan vezet el önmagunk megismeréshez. Ebből a kötetből fel is olvasott néhány részletet, nagy sikerrel.

Éveztem és értékeltem, hogy az este folyamán nem esett szó politikáról, nem hallottunk sirámokat a közélettel kapcsolatban, nem történtek célzások egyik vagy másik oldal tetteire. Az irodalom mellett érintettük az élet igazán fontos dolgait, és mindezt úgy, hogy a szépségüket emelte ki az író, átszűrve saját személyes tisztaságán. Végiggondolva az elhangzottakat most, és más előadásain is, vagy felidézve a műveiben olvasottakat, néhány dolog biztosan szembetűnő: panaszkodás helyett az optimizmus és életigenlés, kötődés szülőföldhöz és a múltunkhoz, és az ezek szeretetéből fakadó munkálkodás.

A sikeres találkozást egy jó hangulatú dedikálás zárta. Szeretettel visszavárjuk, és addig is, mindenkinek kellemes kalandozást kívánunk Grecsó Krisztián világában!