Slágerszimfónia - A Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje a Sportházban
Képgaléria megtekintése2020.09.19. - 07:15 | vaskarika.hu - Fotók: Varga András
Szeptember 18-án Slágerszimfónia névre keresztelt koncertet adott a Savaria Szimfonikus Zenekar Pejtsik Péter hangszereléseiből. Az est során fellépett a 25 éves Bon-Bon zenekar, Köteles Leander és Pejtsik Panna is.
Pejtsik Péter zeneszerzői és előadói munkássága mellett huszonöt esztendeje foglalkozik szimfonikus hangszereléssel. Ez idő alatt olyan zenészek dalaiból készített szimfonikus átiratokat, mint Ákos, Balázs Fecó és a Korál, a Bon-Bon együttes, a Crystal és Kasza Tibor, Szörényi Levente és az Illés együttes, Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie, Koncz Zsuzsa, Havasi Balázs, Kispál és a Borz, Köteles Leander vagy a Wellhello együttes, hogy csak a hazai művészek közül említsünk néhányat.
Ha Rómában vagy, viselkedj úgy, mint a rómaiak - szól a klasszikus tanács, és Pejtsik Péter gyakran meg is fogadja: szimfonikus zenekarra a szimfonikus zenekar nyelvén, gesztusaival ír, sőt átdolgozásai gyakorta komolyzenei eszközökkel, klasszicizálva járják körül, tálalják az eredeti témákat.
A péntek esti nagyívű műsorban Pejtsik Péter elsősorban magyar vonatkozású munkáiból válogatott - a karmesteri pulpitusról a műveket rövid keletkezéstörténetekkel, anekdotákkal, a partitúrákba rejtett kompozíciós csemegékkel, érdekességekkel fűszerezte. Az est során felcsendült a Wellhellotól mindenki által ismert Apu vedd meg, Ákostól a Helló, Leander Kills számai Köteles Leander tolmácsolásában, valamint Cserháti Zsuzsa Száguldás, Porsche, Szerelem című száma is. A koncertet a Bon-Bon zenekar közreműködésével a Valami Amerika című sláger zárta.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás