„EMLÉKEZNI és EMLÉKEZTETNI" áll a nagycenki Holocaust emlékhely felavatására rendezett ünnepély meghívóján, s az emlékművön. Személyes hívószavak, pontosan jelölik ki az emlékezés határait. Mindkét felet megállítják: az érintettet, avagy az emlékezőt. S a kívülállót is, kinek  közömbössége egyszeriben megszűnik a köztéri alkotás láttán. Magától értetődő emlékhely ez, mint ha mindig is itt lett volna, úgy válik a táj részévé. Azonnal érezzük, súlya van. Nem hivalkodó, látványában mégis van valami monumentális. Hallgatásra bír. Emlékezésre. Közös torokszorító hallgatásra.

A megnyitó köszönő beszédei alatt tekintetünk a vasúti talpfák mart felületeit pásztázza, a sebeket. Oly' gyúlékonyak. A gerendák egymás élére , hol hátára fektetett térjátéka tovább mélyíti a fény-árnyék kontrasztokat. S várjuk, hogy a lány arca , ahogy egyre feljebb kúszik a napsugár, előtűnjön. Szembe nézzen velünk, s emlékeztessen olyan elképzelhetetlen  dolgokra, mikre végzetes pillanatokban a zsarnoki természet mégis képes: pusztításra, gyűlöletkeltésre, A tűzhalál szimbólumai mind előttünk: égetett végű, elszenesedett, éles fakerítés, 2500 idehurcolt, kényszermunkára ítélt ember, akik, miután munkaképtelenné váltak, megverve, betegen elevenen égtek halálra a bezárt pajták mögött. Nem hallgathatjuk el a történteket.

Az emlékmű áttört mondatait olvasva megrendülve szembesülünk a hatalom erejével, az ártatlanok haláltusájával, s az élet végtelen törékenységével. A szórt kavics elkékül a vastábla, s a fagerendák vöröse mellett. De igazán az idő múlásával válik széppé, ahogy az esőcseppek rozsdássá varázsolják.

A szeptember 19-ei szombaton leleplezésre került emlékhelyet a Nagycenki Iparoskör kezdeményezésére (a Ferenczy Béni díjas) Lieb Roland Ferenc szobrászművész álmodta fába-vasba-betonba. Az 1944-ben történt tragédiáról Csorba János Nagycenk polgármestere, Sessler György a Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete (MUSZOE) elnöke, Szűcs Balázs Református lelkész és Erzsébetváros egyházügyi, civil és kulturális alpolgármestere, Károly Gyula Sopron és Vidéke Ipartestület elnöke, és Steiner Katalin a Nagycenki Iparoskör elnöke emlékezett meg.

A történelmi memento sosem egyszeri alkalom, többidejű: múltat idéz/emlékeztet, jelenben szól hozzánk, de jövőbe kiált. Páratlan és követendő tett Nagycenk részéről más városok számára.