Állva tapsolt a Bartók Terem közönsége a nemzeti ünnep előestéjén
Képgaléria megtekintése2020.10.24. - 16:45 | Büki László 'Harlequin'
A nemzeti ünnep előestéjén emelkedettségéhez méltó repertoár fogadta a Harmónia bérlet 2. előadásának bérleteseit és jegyvásárlóit. A Savaria Szimfonikus Zenekart Kovács János vezényelte, zongorán szólót játszott Szokolay Ádám.
Már a repertoár sejtette: nem mindennapi koncertélményt kap ezen a napon a Bartók Terem közönsége. Igaz, minden alkalom különleges a zenekarral és karmesterével, ám most, a nemzeti ünnep előestéjén kiváltképp igaz volt ebben a hitben érkezni a hangversenyre.
Már a nyitódarab, Beethoven Egmont-nyitánya is elemelte a hallgatót a szokásos "koncertkényelemből", a beleélés egyfajta forradalmi aspektusát adva, hiszen anno az 1956-os tüntetésekről, harcokról szóló fekete-fehér képsorokkal szinte egybeforrt az Egmont-nyitány: annak idején, a forradalom napjaiban is ezt hallgatta leginkább Magyarország a rádióból. A műben a szabadságvágy elsöprő erejű kicsendülése önkéntelenül is 1956 hőseit idézte meg - méltó mementóként.
Érdemtelen a hangverseny csúcspontjáról beszélni, hiszen minden pillanata az volt, ám kétségtelen: Liszt Ferenc egyik titkoktól övezett műve, a Haláltánc látványában is kifejezésre juttatta ezt: az elementáris erejű mű a 23 éves Szokolay Ádám virtuóz zongorajátékáról és a zenekar katarzis-kiteljesítő játékáról marad emlékezetes. A darab végén zúgott a vastaps, a közönség soraiból többen állva tapsolva köszönték meg a virtuóz előadást.
Kellett is a szünet, összerendezni, ülepíteni magunkban a hallottakat, feleleveníteni az 56-os szabadságharc "stációit", mert még egy újabb, érzelmi hullámhegyre emelő óra várt ránk. Az ugyanis tagadhatatlan, ismerve az elhangzó műveket, hogy azok "leképezték" '56 történéseit, témájuk, üzenetük a zene nyelvén egy-egy mérföldköve volt a 64 évvel ezelőtti történéseknek.
Stílusosan Liszttel folytatódott a hangverseny, a Prométheusz című szimfonikus költeménnyel. A mitológiai alakban az emberiség érdekében szenvedő hős szimbólumát látta Liszt. Művének dramaturgiája a szenvedés és megdicsőülés párosára, ellentétére épül, ennek megfelelően a zene a kivívott győzelem hangján ér véget. „Szenvedés és megdicsőülés! Ilyen sűrítetten ennek a nagyon is valóságos mítosznak az alapgondolata viharos, mondhatni villámló kifejezést igényelt. Zenei karaktere tehát a kétségbeesés hangja, mely végül, a büszke, dacos kitartás eredményeként győzelemmé válik" - írta a mű előszavában.
Utolsó darabként az aznap esti repertoár legismertebb műve, a zeneirodalom egyik csúcsalkotása, Beethoven V. (Sors) szimfóniája hangzott el. Önmagában is felemelő zeneélmény a Bartók Teremben ezt a művet a nemzeti minősítésű Savaria Szimfonikus Zenekar interpretálásában hallani, ám ez alkalomból a Sors, a jövő jelenidejű rendezője az emlékezés hangján kopogtatott... A második világháború óta a "győzelem szimfóniájának" (Victory Symphony) is nevezik a művet, ahol V-jel a győzelem szimbólumává vált a szövetségesek körében. Egy másik véletlen összefüggés, hogy a V betű morzekódban három rövid és egy hosszú jelből áll (ti-ti-ti-tá), ami megegyezik a szimfónia első négy hangjának ritmusával.
A nemzeti ünnepre emelkedettségéhez méltó repertoárral emlékeztek a fellépő művészek, és ahogy az V. szimfónia a fény győzelmét hirdeti a sötétség felett, úgy emlékezzünk 1956 hőseire, azokra a máig fénylő lelkekre, akik bátrak mertek lenni és szembeszálltak az elnyomás és a hamis ideológiák sötétségével.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások