Mindenekelőtt ismét csak ítélethirdetésbe kezdünk legott. Sőt, mivel a hétfő esti statáriális bíróság kimondta már mindazokat a megalapozott vádakat, melyeket most képernyőre vetünk, a büntetést végre is hajtjuk, itt és most. Ha jók az értesüléseink, akkor az NYME-SEK számtalan szaka közül legalább öt foglalkozik vagy filmmel, vagy kommunikációval, vagy akár színészettel. Nos, ennek tükrében az, hogy a sok ezer hallgató közül húsz ember volt hajlandó benevezni a talkshow-ra, már nem csak kérdéseket vet fel, hanem egyenesen elképeszt. Hisz az esti vendég az egyik legviccesebb, közéleti tényezője lett mindennapjainknak, mint bármelyik olcsó celeb. Filmalakításai önmagukban kötelező darabok, jópár hazai kult-filmben játszott - Roncsfilm, Vattatyúk, stb. -, sőt, a Kontroll révén a lakossági fogyasztókhoz is eljutott, nem is beszélve Szőke Andrással végrehajtott tv-reklám ámokfutásáról, valamint rendszeresen reflektorfénybe került Fábrynál is. Ráadásul - ami a legfontosabb -, hogy mindezt a veleszületett tehetségnek köszönhetően, "alulróljőve" követte el. Nálunk a Mucsi-Scherer páros mellett a Badár-Szőke a másik nagy magyar megmondó-duó, nem pedig Bagi-Nacsa. Oktatásból elégtelen az érintett tanszékeknek is.

Míg a kilencórás kezdés előtt Bödőcs Tibor fellépésére már kétszeres teltház tolongott, addig hétfő este épphogy nem lett szellősnek mondható a nézőtér. Természetesen ez semennyire sem vált a produkció kárára, sőt. Nem első alkalommal volt szerencsénk élőben is találkozni már a MÁV hősével, és minden alkalommal szinte csak újat hallottunk tőle. A fő témakör persze mi más is lehetne, mint a tizenkét évig tartó vasúti alkalmazotti státusz. A mai állapotok, és a mindennapi sínes hírek is bizonyíthatják, mennyire lehet egy jó humorú embernek örök élményforrás legnagyobb állami cégünk belső megismerése. A másik vezérfonal Szőke András, és a vele való szimbiózisból folyamatosan gerjedő, szerintünk kétkomponensű, legyengíthetetlen agyi tornádó. A harmadik pedig maga a mozgalmas és vidám felfogású élet, ami egész lényéből sugárzik.

Felállt a színpadra, felmérte a terepet, okosan szóvá tette a buktabulik milyenségét, és már tovább is lépett egy sztoriba. Mivel a hallgatóság gyorsan vette a lapot, és mivel nem kicsit volt bosszantó számára az alacsony nézőszám, az elejét kicsit káromkodósra vette. Ez a későbbiekben némiképp módosult - súlyosbodott. Nem öncélúan, hanem hitelesen. Az adott történet biztos, hogy így hangzott el, és nem máshogy. A b...meg, mint állandó kötőszó teljesen helyénvalónak tűnt a sztori-felidézéseknél, de az átkötésekben, vagy felvezetésekben nem hallhattunk csúnya szavakat. Ezt csak azért jegyezzük meg, mert a műsor után hallottunk olyan véleményeket, hogy nagyon jó volt, de miért kell ilyen csúnyán beszélnie. Nos, ha valaki belelép egy szögbe, és ezt utána úgy meséli el, hogy szó szerint a jujj hangzott el, na az nem hiteles. A családias hangulat ellenére, vagy épp ezért, az egy órából száztíz perc lett, de mi úgy vagyunk vele, még most is hallgatnánk a vesétrázó, őszinte és minden tekintetben bensőségesnek nevezhető előadást.

Mivel méltatlannak találtattak a kedves igazolatlanul meg nem jelentek a további beszámolásra, és mivel mégiscsak egy kulturális oldal vagyunk, csak azt mondhatjuk, amit Badár Sanyi a végén: aki ott volt, örülhet neki, aki nem, az sajnálhatja. Az egyetem hallgatóinak sorsa meg van pecsételve, de persze ezzel nemcsak az övék, sajnos. Mi mással is búcsúzhatnánk, mint az egyetlen elhangzott viccel, ami persze szövegkörnyezetében ütött rendesen, de azért így is megállja a helyét talán:

Székely apa és fia egymás mellett ülnek a konyhán, az asztalnál. Bejön a család kutyája, leül velük szembe, és nekiáll komótosan nyalogatni a saját lába közét. Kis idő múlva megszólal a fiú.

- Ej édesapám, be szeretném én is ugyanezt csinálni!
- Mit édesfiam?
- Hát így meghajlítani a derekam, aztán nyalogatni!
- Te tudod fiam, de szerintem rohadtul meg fog harapni.

Jó nyalogatást! Öccázért.