Eljött az utolsó válogató, vele együtt pedig a zsűri is egészen lojálisan viszonyult a dalokhoz, nem fogalmaztak meg - néha volt erre is példa! - megsemmisítő verdiktet, mindez a pontozásban is megjelent. Pedig az utolsó válogató dalait ismerve, ezt tartottuk a legkevésbé erősnek. Nem is kaptuk fel igazán egyik dalra sem a fejünket, a közönségnek viszont óriási pacsit küldünk innét is a metál zene továbbesemeseléséért! Mindezek után jöjjön az "így hallottuk mi":

Kaukázus: Egyetlen szó

Harle: A dal tipikusan „kaukázusos", ami jó, mert tartós béke állapotában szél ellen felismerhető. KHJ különösebb hangi adottságok nélkül is képes izgalmas zenei világot teremteni és egyedien megfogalmazni életérzéseket. Akik ezt "elkapják", azok örökre megfertőződnek vele, akiknek "affektálós" ez a stílus, azokat hidegen hagyja. Középút, "köztes lét" nincs. Én szerencsére "vírusos" vagyok. Az a bizonyos, Feró által kifogásolt „kikalapáááálom" pont ennek a jellegzetesen Janós szóhasználatnak, hangsúlyozásnak a része, és teljesen oké!! Mező Misi patentul összefoglalta: nem lehet a személyt a dalról, az énekhangról leválasztani. Letisztult, érett dolog, profi dal - hangzott az ítélet. Kardos-Horváth János Lilla szerint békeharcos, nem tudom, mit érezhetett magában Janó, míg ezt hallgatta, némi feszély kiült azért rá. 4x9 pont, igaza lett Orsovai Reninek, aki minden válogatóban elsüti a kihagyhatatlan klisét: "Micsoda kezdés!"

Orsó: Az a baj, hogy én ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Valaki ezt vagy szereti, vagy nem, engem sajnos nem talál meg ez a műfaj. A zenével még nem is lenne gond, de az ének sajnos nekem nagyon zavaró, ezért nemigen tudok figyelni a többire, pl. szöveg.

Detti: Nem muszáj

Harle: Gyönyörű a színpadkép, szép és szimpatikus az énekesnő, aki láthatóan izgul, ami különösen emberivé teszi az egészet. A szótorlódás, ahogy az előhallgatáskor, úgy most is zavar és a szöveggel sem vagyok kibékülve, még úgy sem, hogy Detti videócsatornáján megírta a valós történetét. A dallamvezetés viszont teljesen rendben van, a hegedűjáték is nagyon jól áll a dalnak. "Ezer csaj közül meg lehet ismerni a hangját" - mondja Feró, akire Lilla szerint pillangó szállt. Már itt gyanút fogtam, hogy ma valami "nem lesz rendben".

Orsó: Jaj ez a lány nagyon aranyos! Gyönyörű az egész színpadkép, és benne ő is, emellett tényleg mindent elkövet, hogy sikerüljön a produkció. Ehhez mérten pont annyira izgulunk mi is vele, mint ő, mert néha becsúsznak bizonytalanságok, de őszintén: kinek ne csúszna be egy ilyen helyzetben, ennyi idősen? A dalon is érződik, hogy nagyon bele akart írni mindent, ami fontos, ez is külön értékelendő - a dal- és szövegírás nehéz szakma, és kezdetnek ez egyáltalán nem rossz.

Hegedűs Bori és Tempfli Erik: Altató

Harle: A dal letisztult és nem is könnyen énekelhető, számos váltásból építkezik. Nagyon személyes hangvételű, szép harmóniákkal teli, különleges darab, amire oda kell figyelni. Azt reméltem, élőben még jobban kinyílik a sok finom "burokkal fedett" dal, de nekem úgy hatott, mintha egyszerre sokat akarna megmutatni. Ettől pedig a "kevesebb több" esete lett a dal. De ahogy a zsűritől elhangzik, fiatal korban kell túlozni, frazírozni! A szöveg a 18 éves énekesnőtől egészen érett, a minimál hangszerelés pedig kihozza, hangsúlyozza énekesi tehetségét. Ketten is kiemelik a szövegkiejtést, aminek fontosságára való felhívás már-már missziója a műsornak, a zsűri egyfajta prozódiakommandóként "lecsap" minden ilyenre. Az "énekespihenőben" Kardos-Horváth nem is hagyja ki a nyelvi ziccert a címbeli prozódiapornóval.

Orsó: A zene remek, az énekhang csodás (18 évesen így énekelni?), érzelmekben nincs hiány, a szöveggel viszont azért vannak problémáim: "álom vár, az óra jár"? "Emlékezz rám, hogy elmondhasd, ha valami fáj?" Bizony, a prozódiával is fontos lenne foglalkozni. Két fiatal, csillogóan tehetséges embert látok, akik még keresik az útjukat. Biztos vagyok benne, hogy meg is lesz előbb-utóbb.

Süle Zsolt: Befúj

Harle: Személyes-szenvedélyes dal, olyan színészlemezre való. Sanzon-jellegű, mesélős, szépen építkező muzsika, amiben kedves megoldás volt a fütyülés. Valahol Zorán és Cseh Tamás közötti nosztalgikus hangulat jött vele a műsorba, amit annyira nem tudtam meglovagolni, de az előadás természetessége, manírmentessége tagadhatatlan.

Orsó: Hopp, ez a dal mennyivel jobb élőben, mint felvételről! A csellós hölgyért abszolút pluszpont, de az egész hangszerelés nagyon jó. Ékes példája annak, hogy megvan a világban (és a versenyben is) helye a fiatal, technikás éneklésnek is, de megvan a "vén róka" stílusnak is. Jó hangulatú, kellemes, mosolygós, sanzonos, nosztalgiás dolog, bárcsak el lehetne menni végre egy zenés bárba, vagy valami, ahol tökéletesen el tudnám képzelni ezt a fajta zenét. (Mondjuk nekem van melegem attól, hogy látom Zsoltot ebben a kabátban.)

Balogh Eszter: Maradnék

Harle: Eszter egy gyönyörű jelenség, a dal pedig valóban a nagybetűs dal! Nekem azóta is Presser zenei világára emlékeztet: igazi kis ékszer, tiszta üzenetű, az énekhang is hibátlan, végig hitelesen "rezdül" a dal hangulatával. A számvégi nagyon érzékeny remegős-elhalkulás ugyan csak egy aprócska szelet a dalban, nekem mégis az egyik legfontosabb pillanata volt ahhoz, hogy kerekké "hitelesedjen". Lám, lehet érzelmes, szerelmes dalt is egyszerűen, tisztán, sallangmentesen, ám mégis megkapóan megírni és előadni. Sokszor az ilyen dalokat talán a legnehezebb.

Orsó: Ez a kis borzongás jól is jön most. Mert igen, biztosan lehetne mondani ezt vagy azt, de minek? Borzongató ez a kristálytiszta ének a szép, tökéletesen egyszerű zenével. Nem akar semmit, csak érzelmet, nem művi, nem hazug. (A végén sajnos ránéztem a tévére, és egy picit ez a ventilátoros refrén ellentmond az előző mondatomnak, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem Eszter akarta.) Kellemes, kedves, őszinte, tiszta jelenség, csodaszép hanggal.

Luscinia: Labirintus

Harle: A mai első rock, és az egyik kedvencem! Ők voltak, akik „pótfelvételt" nyertek a 40 dal közé, és ha már itt vannak, nagyon drukkolok annak, hogy a zsűri "bennragadjon" a Labiritusban. Életerős, izgalmas hangszeres kiállásokkal fűszerezett groove, bár úgy tűnik, a verzéje csak 'szükségmegoldás', nagyon a refrén dominál és -szerencsére- a hangszeres kiállások (orgona, gitár). A szólok parádésak! "Szemtelen, pimasz fiatalok, akik 21 évesen tudnak rendes nótát írni" - jegyzi meg Feró.

Orsó: Csajos rock? Ide vele! Áhhháhááá, azért akad itt jazz, blues, beat meg más finomság bőven! 20 év körüli korosztály ilyen bandával? Elásom magam azonnal. Igen, persze, vannak prozódiai problémák ("kíbelezett élet"), de ezek könnyen javíthatók, viszont a hangszeres és énekbeli tudás már azon a szinten van, hogy bármikor elmegyek a koncertetekre! Elképzelem ezt a nótát Keresztes Ildikóval, na: az a hatás a cél, srácok, és meg is lesz nemsokára, ahogy elnézem!

LivingRoom: Megtörtént

Harle: Ha a zenei találkozásra értelmezzük a címet, akkor velem majdnem nem. De szerencsére rámenős voltam! Klassz volt a színpadkép, tényleg egy nappali hatását keltette az egész, amiben pár bennfentesnek szól a dal. Eleinte az volt az érzésem, duóban jobban működne, legalábbis meghittebb lenne ebben a képzeletbeli nappaliban. Első hallásra a cselló, ami vitte a figyelmem, és nem éreztem, hogy annyi pluszt tesz a dalhoz a további három zenész. Velük viszont nagyobb lehetőség nyílt a hangnemváltásokra, amitől meg szépen építkezett a dal, ahogy azt a zsűri is kiemelte. Aztán nekifutottam még háromszor a műsor után, és fokozatosan feltárta magát előttem a szám. Nem tudom, a zenészek hogyan élik meg a stúdióbeli hangosítást, sajnos sok esetben nem minden jön át az adásban, aminek pedig jó lenne hallatszódnia. Ezért is figyeltem jobban, és meg is jöttek a harmóniák, a zenei finomságok, nemcsak azok, amik a "kirakatban" voltak eleve (cselló). Ilyen szempontból egy nagyszerű dalról beszélünk, aminek bizony párszor neki kell feküdni. Nem hiába, a jó dolgok nem adják könnyen magukat! 32 pontot kapott, amivel az előző válogatókból "egyenes ágon" tovább lehetett lépni...

Orsó: Na ez egy érdekes cucc. Nem szabad abba a hibába esni, hogy a külső, meg mindenféle efféle benyomás alapján előre ítélkezünk. Maradjunk annyiban, hogy nem ezt, nem ilyet vártam a srácoktól, és abszolút pozitív csalódást okoztak. Érdekes dal, jó hang, jó szöveg, kellemes meglepetés. Köszi!

BariLaci: Féltelek

Harle: Előljáróban: hatalmas elismerésem BariLaci hangi adottságáért és muzikalitásáért, de ez a dal sajnos nagyon messze esett tőlem (ami nem feltétlenül a dal hibája). Zeneileg és szövegében is egyaránt passzé volt. „Ha egyszer újrakezdhetném..." - énekelte, és oké, hogy 20 évesen nem metafórákkal rakja tele a dalát egy fiatal, de az a srác, aki azt mondja magáról, hogy most lett felnőtt, az ne akarjon már "újrakezdeni", hiszen igazából most kezdte... a bármit is! Az ilyen vaker a férfiklimax első jele! A szöveg orbitális kliséhalmaz - ha már annyiszor cincálta a szöveget a zsűri, érdekes, most nem tette. A hang gyönyörű, ahogy Mező Misi fogalmazott, alázattal viszonyult a zenéhez. Rendkívüli dallammenete volt a dalnak, ami egyszer „durrant el" a hangi adottság kiemelésére, csúcspontjának megmutatására. Ilyen értelemben világszínvonalról beszélt a zsűri, amit nem kétlek. 

Orsó: Most sem tudok mást mondani, mint az előhallgatáskor: remek a hang, sőt, élőben, ha lehet, még jobb, óriási potenciállal. A dal viszont nekem túl érzelgős, van benne egy-két prozódiai göcsört (ez magyar nyelven sajnos a stílus velejárója), és könyörgöm, NEM írunk ilyeneket, hogy "ha egyszer újrakezdhetném". (Ha újrakezdhetnénk, pont ugyanazt csinálnánk, amit már megcsináltunk, szóval nem, inkább lépjünk tovább.) A vokalisták szintén remekeltek, jó lenne látni is őket, szóval tök oké ez az egész zeneileg, dallamilag, hangilag, meg minden. Ja, és ne felejtsük el, hogy itt is egy húszéves (!) énekessel van dolgunk, szóval neki is megbocsátjuk a szövegbeli problémákat, hiszen ezek könnyen kiküszöbölhetők, minden más pedig tökéletesen a helyén van.

Down For Whatever: Zuhanás

Harle: Fáradtgőzkiengedés, végre egy kis metál az eddigi túltolt líra és lélekmarcangolás mellé. „Kihánytam már magamból az összes szép szavam" - hangzik el a dalban, és valóban, kellett ez a váltás, már picit bealudtam az eddigiektől. A hang(osítás) viszont tompa, dinamikátlan. Frankó volt ez, felrázott, a buborékokat leszámítva. Metálbanda nem buborékol! Precízen kidolgozott, fegyelmezetten végigtolt dal - Ferenczi Gyuri értékelése szerint. Yesss!

Orsó: Hát srácok, csak megköszönni tudom, hogy itt vagytok (meg hogy vagytok). Ahol már volt egy AWS, ott bizony lennie kell egy Down for Whatevernek is. (A Phoenix Rt-ben is jó volt a közreműködő ének, de nekem ez a banda még jobban bejön!) Piszokjóez.

Radics Gigi: Egy vagy velem

Harle: Várandósság, kislány, sírás - jaj, hát ez nagyon nőcis felütés. Egy nagyon szép nő, egy igazi aranytorok, egy mesebeli világ és egy nekem giccses Disney-betétdal. A színpadkép is ezt erősíti: babarózsaszín álomvilág, szívecske, árnyjáték. Értem én, hogy az anyaság semmihez sem fogható, csodálatos érzését dalba kell önteni, hogy olyan ismeretlen erők és energiák lépnek működésbe ilyenkor, amit csak egy anya érez. Ezt az érzést szövegbe önteni és megénekelni hihetetlenül felemelő, főként olyan hang birtokában, mint Radics Gigié. Ugyanakkor: a dalok 90%-ról, de lehet, jóval többről nem tudjuk, mi áll(t) a hátterében. Meghalljuk a rádióban, felszínesen "belefülelünk" és lesz róla egy első benyomásunk. Sokszor már itt eldől, hogy tetszik vagy sem. Azért is nehéz "szimpatikusan" írni erről a dalról, mert maga a háttér, az anyaság egy csoda dolog, az énekesnő egy varázslatos hangú, gyönyörű jelenség, aki kvázi ezzel a dallal tér újra vissza a színpadra. Ugyanakkor maga a dal - és most képzeljünk el bármilyen Disney-rajzfilmet - egy kedvesen-ragadós aláfestőzene. Sajnos. Ez ugyanis nem hangverseny, hanem dalverseny...

Orsó: Mindent leírtam már az előhallgatáskor a giccsről meg a rózsaszín cukormázról, nem ismétlem meg. Élőben egyetlen különbség van: Gigi elképesztően, hihetetlenül tökéletes, szinte földöntúli hangja. Nekem innentől akármiről énekelhet, az élmény az élmény. Ne felejtsük el, hogy Gigi 25 (!) éves, szóval... egészen döbbenetes, amit tud. Nem hogy világszínvonal, hanem konkrétan A világ egyik legjobb hangja.

A negyedik tízesből a Kaukázus, BariLaci, Radics Gigi, Süle Zsolt és a közönség szavazataival a Down For Whatever csatlakozott az elődöntős mezőnyhöz.