Rory Gallagher, az ír legenda ismét lemezen - Blues címmel tripla válogatásalbuma jelent meg
2021.02.23. - 09:15 | Gróf István
Amikor 1968-ban egy brit újságíró megkérdezte Jimi Hendrixet, milyen a világ legnagyobb gitárosának lenni, azt válaszolta: Nem tudom! Kérdezd meg Rory Gallaghert! Nemcsak a közönség, hanem - ahogy látjuk -, a szakma is elismerte a fiatalon, 47 évesen elhunyt rock-blues gitárost, a ’60-as évek utolsó harmadában e műfaj egyik megteremtőjét.
Rory Gallagher (írül Ruarirí Uí Ghallchóir) 1948-ben született Ballyshannon-ban, Dél- Írországban. Családja nem volt tehetős, magnó híján 9 éves korában kapott akusztikus gitárján - akárcsak hazai kollégái az „őskorban" -, a rádióban hallgatott adásokból szedte le a betanulandókat, Leadbelly, Big Bill Broonzy, Big Boy Fuller mesterek delta-bluesait a Luxembourg Rádióról, a BBC-ről. Aztán Muddy Waters, John Lee Hooker Chicago-bluesait megismerve, elektromos gitárra váltott. Ekkor jött a képbe Buddy Holly, Eddie Cochran amerikai rock'n'rollja, Lonnie Donegan brit folk-zenéje is. Egy olasz gyártmányú volt az első, de neki -őrült ambícióját kielégítendő, talán saját tehetségét is felismerve -, a legeslegjobb márka, a Fender Stratocaster kellett már. 15 és félévesen, dátum szerint 1963 augusztusában ez megtörtént. Ekkor a Cork városában megalapított The Impact együttes tagja lett, akikkel otthon, ír-földön, majd Hamburgban muzsikáltak, és 17 éves volt, amikor Londonba áttéve székhelyét, 1966-ban megalapította a világ talán legelső power-trióját, a Taste együttest.
Clapton Cream-je, Hendrix Experience-e mellett az új műfaj, a rockzenébe ágyazott blues legnépszerűbb, legsikeresebb bandája lett, két stúdió -Taste (1969), On The Boards (1970) -, valamint két koncertlemezt - Live Taste (1970), Live at Isle of Wight (1972, de ez a '70-es európai Woodstock 800.000 nézős megakoncert anyaga) - hagyva az utókorra. '70-ben Rory feloszlatta a bandát, és kezdetben ugyancsak trióban, azaz basszusgitár-dob kísérettel, majd hol billentyűssel, hol szájharmonikással kiegészülve saját neve alatt zenélt egészen 1995 júniusában, sikertelen kórházi műtétje utáni haláláig. Ez idő alatt tizennégy stúdió- és koncertalbuma jelent meg. Három poszthumusz, 16 válogatás- albuma és 4 boksz- készlete a lemezgyűjtők kincsei manapság. Nos, a nemrég megjelent Blues c. tripla albuma mai lemezkritikánk témája.
Az egykor legendás amerikai Chess lemezkiadó (UMC) gondozásában megjelent impozáns kiadvány kihajtható, főleg a neves, bézsszínű Stratocasterével, fotókkal telitüzdelt borítóban, benne 20 oldalas, minden információt tartalmazó füzettel jelent meg. A három lemezen elhangzó 12-12-12 felvétel nyilvánosan eddig nem jelent meg hanghordozókon, azaz kiadatlan felvételeket tartalmaz tematikusan három csomagban: az elsőn a stúdió, a másodikon az akusztikus, míg az utolsón koncertfelvételek sorakoznak.
Az első lemezen főleg a '70-es évekből válogatott a szerkesztő, felerészben a nagy bluesfaterok szerzeményeiből. Sonny Boy Williamson Don't Start Me Crying, a multiinstrumentalista zenész ragyogó harmonikaszólóival a '82-es Jinx, Freddy King Tore Down-ja, Rory gitárja mellett Lou Martin hatalmas zongoraimprójával a '73-as Blueprint, míg Joe White As The Crow Flies c. nótája Rory ének-gitár (ezúttal Fender Esquire márkán) uniszónóival a szintén '73-as Tattoo c. albumokról „maradt ki".
A saját dalok közül csillagos ötöst érdemel a gitáros által „megváltó bluesnak" hívott dögös lassú, 12-es blues, az I've Could've Had Religion. A smirglikeménységet Gerry McAvoy, Rory több mint két évtizedig hű zenésztársa basszusgitáron garantálja ugyanúgy, mint az Off The Handle c. szintén lassúban, mely már 1982-ben, a BBC rádióstúdiójában lett rögzítve. Szintén ezen a CD-n kapott helyet a merőben eltérő ritmusú, zajos koncertsikereket indukáló száma, a Bullfrog Blues, ami Lou zongoraalapjára, Rod de' Am dobjátékára és a mester énekhangjára épített őrjítő rock'n'roll.
Egy felvétel Muddy Waters 1971-es londoni fellépésén készített nagylemezéről is hallható. Gallagher később elmesélte, hogy miközben a közös stúdiómunkát befejezve, saját járgányával a hotelébe vitte a Chicago-blues királyát, az öreg jó néhány „mesterfogást" árult el az akkor még fiatal ír gitárosnak.
A második lemezen kizárólag akusztikus felvételeket hallunk a muzsikustól. Emlékszem, 1985. januárjában a Budapest Sportcsarnokban is - akkor még ereje teljében tartott koncertjén, melyen szerencsésen ott lehettem- , volt egy akusztikus blokkja. Piros- fekete kockás, feltűrt flanel-ingében, kopott farmerjében, minden póztól, allűrtől mentesen játszott az említett McAvoy basszerossal, Brendan O'Neil dobossal és Mark Feltham harmonikással a háta mögött. A kicsit későbbi, 1973 és '89 között készült felvételek zömén egymaga gitározik és énekel, néhányat duóban ad elő. A nagy példaképek közül itt többségben vannak a delta- blues mesterei: a Banker's Blues Big Bill Broonzy tollából, harmonikával, hathúros gitárral, Martin zongorakíséretével tipikus '30-as évekbeli dal, mint a még korábbi Blind Boy Fuller- rag, a Pistol Slapper Blues, un. flatpicking pengetéssel kísérve magát, vagy a Son House- dal, a Walkin' Blues. Ebben már elektromos gitáron slide-ol Rory, Mark Feltham ötletes és virtuóz harmonikafutamaival dúsítva. Már az '50-es évek terméke, de egy szál akusztikus gitárral kísért a két Muddy Waters örökzöld, az Amerikában rögzített Blow Wind Bow és a német rádiónak rögzített Can't Be Satisfied, valamint John Lee Hooker boogie-ja, a Want Ad Blues, melyben a bluesfater előadásmódján foot- stompingol, azaz lábával hangosan veri az ütemet. De Gallagher sajátjai sem vallanak szégyent, sőt! Két, 1973-ban, a Tattoo c. lemezére rögzített szerzeményében, a Who's That Coming-ban és a Secret Agent-ben fémtestű National dobro- gitáron játszik, de nem hagyható ki a felsorolásból egyik első, és igen sokat feldolgozott saját blues dala, a Should've Learnt My Lesson sem.
A harmadik lemezen vannak Rory Gallagher igazi zenei csemegéi, a koncertdalok, az improvizációk miatt immár 5-8 perces „kivitelben". Az első három szám Gallagher egyik legsikeresebb koncertjéről, a Glasgow-i Apollóban megtartott, 1982. májusi fellépéséről való. Egy Sonny Boy médium-, majd egy, az első lemezen már szereplő, a Nothing But The Devil c. lassú, majd a legdögösebb szintén lassú blues, a kiállós, a B. B. King óta használatos, és igencsak hatásos gitár- ének uniszónóval bélelt What In The World c. Willie Dixon nóta szól erről, természetesen hatalmas Stratocaster-tekerésekkel, trióban, Gary-vel és Brendan-nal a háta mögött.
Későbbi, '88-as felvétel az I Wonder Who c. szintén smirglikemény lassú blues, immár Mark Feltham ragyogó harmonikaszólóival, gitár- harmonika kérdez-felel betéteivel színesítve. 1977-es a következő, mindeddig kiadatlan három koncertfelvétel. Kiemelendő ezek közül a Gallagher-koncertek állandó standard-je, Junior Wells Messin' With A Kid c. rockőrülete, a főnök szédületes impróival, és ezúttal Lou Martin orgona-, és zongoratömörítéseivel. Még korábbi, '75-ös válogatás a 11 és fél perces All Around Man c. blues, mely a lemez egyik csúcsfelvétele. Rory elaltat, halkan bevezet, majd az őrületig felpörgeti a nótát, drámai énekével, gitár- és nagyszerű harmonikarögtönzéseivel, Lou briliáns zongora- és orgonajátékával. Az ex- Cream főnöke, Jack Bruce a partnere egy kései, az 1991-ben rögzített Cream- nótában, a Born Under A Bad Sign c. számban, amelyben felüdülés Jack férfias tenorját, és persze merész basszusmeneteit hallani.
Albert King, az amerikai blues másodnemzedék egyik legnevesebb képviselőjének 1979-es albumán működött közre Gallagher, ahol „csak" gitározott. Alberttel nem került olyan baráti viszonyba, mint annak idején Muddy-val: a gitáros a lemezstúdióban Rory érdeklődésére, miszerint milyen hangnemben fog szólni a dal, annyit bökött vissza, hogy „B- natural-ban". A tripla lemez egy Gallagher- interjúval, ars poetica-jával zárul.
A 73-ik szülinapjára emlékezve az ír csodagitáros az '50-es évek amerikai rock'n'rollja, a '40-es és az '50-es évek Memphis,- és Chicago- bluesa, az ír népzene, valamint a '60-as évek skiffle- mozgalma összetevőiből hozta létre egyedi rockzenéjét. Ebből a szeletből most ezen a lemezen a blues gyökerűeket hallhatjuk. Egy csoda. Mint ahogy egy csoda Rory Gallagher életútja is.
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Akkor megpróbálom részletekben.
No. 1.
1. A Jimi Hendrixről szóló történet hoax. Rory testvére és menedzsere is cáfolta. Nekem is és a sajtónak is.
2. Rory teljes neve: Liam Rory Gallagher. Az iskolai anyakönyvbe írül Ruaidrí L. Ó Gallcobhair néven került be. Láttam.
3. Születési helye, Ballyshannon az Ír Köztársaság legészakibb megyéjében, Donegalban van. Határos Észak-Írországgal.
4. Amikor Rory 9 évesen megkapta az első gitárját, 1957-et írtak. Nem igazán volt magnója senkinek, legfeljebb lemezjátszója a tehetősebb családoknak.
5. Az inspirációk forrásai és sorrendje sem jó. Rory először Derryben (Észak-Írország) kezdett bluest és jazzt hallgatni. Ebben a városban töltött ugyanis 8 évet. A zene fő forrása az AFN rádióadó volt.
6. Első elektromos gitárja nem olasz gyártmányú volt, hanem holland és egy Rosetti nevű brit cég forgalmazta.
7. A Fontana Showbandbe lépett be. A The Impact már az ő találmánya volt. Ezután volt egy névtelen triója, amellyel Hamburgban játszottak. Ismerem a dobost.
8. 17 évesen még nem élt Londonban. Akkor érettségizett és még a Fontana Showbandben zenélt.
9. A Taste első formációját 1966-ban Corkban alapították. A másodikat Belfastban.
10. Nem Rory oszlatta fel a Taste-et, hanem közös megegyezéssel elváltak.
11. Billentyűs a zenekarba csak 1972-ben került (Lou Martin), aki 6 évig volt tagja a zenekarnak. Szájharmonikás csak a 80-as években került a zenekarba (Mark Feltham) Rory szájharmonikázott ugyanis már a Taste óta – zseniálisan. Ajánlom az Old Grey Whistle Test sorozat felvételén az All Around Man előadását. fent van a Youtube-on. Egyébként a Taste-ben és később néhány lemezén Rory szaxofonozott is, nem kevésbé kiválóan.
12. A Strat nem bézs – ilyen színű Fender gitár nem létezik. Háromszínű Sunburst festése volt, amely csak nyomokban maradt meg rajta. A gitártest fája nem bézs színű.
13. Az Esquire egy Fender modell és nem gitármárka. Rory nem „uniszónózott”, hanem slide-hoz használta a Telecasterrel együtt, amely szintén egy Fender modell.
14. A dal címe helyesen I Could’ve Had Religion.
15. Rory dobosának neve helyesen Rod d’Ath.
16. A Bullfrog Blues nem Rory szerzeménye – soha nem is állította ezt. Ez egy William Harris darab. A Blues című lemezen „Trad. arr.” van feltüntetve, ami arra utal, hogy Harrisé talán csak az első lemezfelvétel lehetett.
17. Muddy Waterstől Rory gitárfogásokat csak a lemezfelvétel alatt sajátított el, legalábbis ő ezt mondta. Egyébként Rory akkor már nem volt kezdő, 7 éve állt színpadon hivatásos zenészként.
18. A Blues című válogatáslemezen Rory semmit sem ad elő duóban. A szerkesztők beválogattak néhány felvételt Lonnie Donegan, Muddy Waters és Peter Green lemezeiről, ahol Rory közreműködött. Zenekarral játszanak. Van, ahol Rory egyedül énekel is, a többin csak gitározik.
19. Albert Kinggel nem stúdióban, hanem a montreux-i fesztiválon zenéltek együtt. A említett jelenet nem Kinggel játszódott le, hanem egy zenésztársával.
A zenei elemzésre most nem térek ki, de az sem jobb.
"A zenei elemzésre most nem térek ki, de az sem jobb."
Teljesen logikus, szinte egymásból következő a legelső és a legutolsó mondat. Köszönjük. :D Jelzem a szerzőnek, aki szintén nem ma kezdte, de szerintem ezt Ön is tudja... Tavaly egy vaskos, kvázi éeltműkötete is megjelent. Gyakorlatilag csak az élete szólt erről...
Ahogy összenéztem, van, ami nem is hiba, pl. a születési hely. Az ír neveket meg annyiféleképpen írják, hogy nem csoda, ha nem betűről betűre ugyanaz.
"Írtam egy hosszú, 19 pontból álló javítást. Vajon miért nem jelenik meg?' - talán mert maga a rendszer is unszimpatikusnak tartotta az attitűdöt, amivel közelített hozzá? Lehet, van lelke a virtuális térnek is... ?
Ahogy annak is van, aki roppant kalandos módon megrendel 5-6 CD-t a mai világban, mert ugye beszerezni nem éppen csettintésre megy, azok nem érkeznek meg, többszöri levelezés, elveszett a csomag, küldünk helyette mást stb. Végül megérkezik, és az írója napokat tölt azzal, hogy meghallgatja, órákat áldoz az idejéből, hogy megírja. Óhatatlanul becsúsznak hibák, pl. szám címek (na bumm, egy szám a kb. 40-ből hibás... ebből azt levonni, hogy semmi nem stimmel, már a barokkos túlzás fogalmán is bőven túlmutat...).
Köszönjük a szerző nevében is, hogy akkurátusan összeszedte a hibákat, amik közül minden nem is volt az, a vagy igaz / vagy nem igaz állításokkal meg nem is érdemes nagyon foglalkozni. A nem éppen elegáns, már-már degradáló konklúziót viszont nem. Ha az a szándéka, hogy javítson, segítsen, akár tényekkel, akár "én úgy tudom" jellegű infókkal, azzal semmi gond. Ez az, amit csak megköszönni tudunk, de azt meg is tesszük! Ebbe viszont nem fér bele az a magas ló, amiről ülve leosztotta a szerzőt, mint a paklit... Lehet, ezt érzékelte az első "elnyeléssel" a rendszer? :)
A másik, hogy az az email cím, amit megadott, amin esetleg Önnel fel lehetne venni a kapcsolatot (ergo így az aliasa is) eléggé beszédes és egyértelművé teszi a szándékot. Ezek mind-mind csorbítják annak a hitelét, amit "hibajavításként" hosszan levezet... Még akkor is, ha esetleg java része ennek valós.
A tegnapi első, a címemre érkező, még udvarias hangú észrevételezését követően mára , a vaskarika.hu vitájában- amelyben még én nem is szólalok fel- már eléggé eldurvult, támadó, és főleg dehonesztáló írásai követték. Az, hogy hibalistát írt nekem, az még a szakmában is megszokott, de a zenei elemzéseimmel, - melyek persze bizonyos fokig szubjektívek, de ez bennük a lényeg-az utóbbi 12 évben 7 különböző zenei portálon megjelenő kb. 200 cikkemmel eddig senkinek sem volt kifogása. Szokták kommentálni írásaimat, így a segítőkészek humorosan megpaskolva vállamat, kijavítanak, de vannak hideg, tárgyilagos helyreigazítások, melyeket szintén szívesen veszek, és korrigálok. És vannak a kötekedő,kekeckedő "kritikusok", akik a "ki tud többet a Szovjetunióról?" játék élharcosai. Mint Ön is. Annyira belemelegedett önnön informáltságába, hogy számos olyan kérdésben is "elmarasztalt", amelyekben meg sem nyilatkoztam Egyet ne feledjen: én zenekritikus vagyok, és nem levéltáros. Egy albumot ajánlok az olvasóknak, és nem életrajzi beszámolót tartok. Biztosan sokat tud Rory-ról, akinek első lemezét 1971-ben vettem meg akkor még az NSZK-ban, és amikor Ön talán még meg sem született, és megvan az összes lemeze.Biztosan jobban szereti a gitárost, mint én, biztosan többet tud lexikálisan, mint én. Legyen ez a megállapítás az én ajándékom Önnek. De:
A hemzsegő hibalistáján végigmenve, az alábbiak a válaszaim.
1. J. Hendrix mondását, melyben elismeri ír kollégája tudását, én is olvastam, többször, több helyen. Hogy igaz-e, vagy nem, ezt nem tudjuk. Mindenesetre hízelgő, és nem elítélő Gallaghert illetően.
2. Ha rákattint a temple-bar-coirneal-Ruairí-Úi- Ghallchoír-fotóra, amely a Temple Bárban látható Írországban, lehet olvasni angolul, és írül zenészünk nevét. Nem hiszem, hogy a kétméteres faliratot elhibázták volna a hazaiak.
3. Igen, valóban nem Dél-, hanem Észak - írországban van a szülővárosa. Én Cork városa miatt, -ahol nevelkedett- asszociáltam oda. Talán nem "életveszélyes" az elírás!
4. A Vörös Szikra nevű orsós magnó1954-ben, a Terta 811-esek 1957-ben, míg a népszerű, Magyarországon széles körben elterjedt Mambó 1958-ban került piacra, a VASFÜGGÖNYÖN innen (Majnik László: Barázdák között, 10 oldal). Sokkal előbbre volt a Nyugat tőlünk!!
5. "I spent a lot of time tuning in the Radio Luxembourg , the BBC...."- idézet Rory Gallaghertől a Blues CD füzetéből.(4. oldal) Akkor Rory hazudott, vagy Ön egész másról (akar) beszél(ni)!
6. "He began on an inexpensive Italian Model and then obtained The Fender Str...."idézet a füzetből(5.oldal).
7. Egy cikknek terjedelmi határai vannak. Nem akartam felsorolni a zenei életpálya összes adatát. Egyébként a Fontana- Showband új néven, de azonos felállással The Impact néven zenélt tovább.
8.-9. A második tévedésem: 1966-ban még nem lakott Londonban, csak 1969-ben
10.teljesen indifferens, hogy Rory oszlatta fel, vagy "közös megegyezéssel" váltak el útjaik a Taste-ben. Nem nehéz feltételezni, hogy a vezérszemélyiség kezdeményezte ezt.
11. Ki írt akármit is rosszul a 11. vádpontjában leírtak alapján??? Olvassa el a cikket körültekintőbben!Persze, hogy tudom azt, hogy a trió után Lou Martint, a Killing Floor zongoristáját 1973-tól, a Blueprint óta alkalmazta, és az is közismert , hogy Mark Feltham, a Nine Below Zero-ban kinevelkedett herflis is játszott Gallagher bandájában később. Mit és hogyan kellett volna írnom, hogy ne legyen szálka a szemében. Duplájára nem foghatom a cikket. Ahogy az is igen régóta ismert számomra, hogy kiváló harmonikás volt Gallagher, mint ahogy ezt az oldalát dicsértem meg cikkem a 3. lemezt ajánló második bekezdés 7-ik sorában. Azt pedig ajánlom Önnek, hogy egyik kedvenc korai progresszív dalomat, a ragyogó szaxofon-szólóját bemutató Can't Believe It's True c., első szólóalbumáról hallgassa meg. Vigyázzon, majd 7 perces!!
12. A feleségem, és két lányom is bézs- színűnek látta a fotón a gitárt. Nem pirosnak, nem feketének, nem kéknek. Lehet, hogy alapban a gyárban nem ilyen színre festették, de szerintem ez nem oszt- nem szoroz. Az életmű- kötetében biztosan majd beleírtja, hogy milyen az "igazi" színe a gitárjának.
13.1967 óta tudom, hogy a Strato az Fender gyártmány, ezt leírtam a cikkem bevezetőjének 27 sorában. Akkor miért "oktat ki", mint akinek gőze sincs erről.Ha ráteszi a Cd-t az 1 lemez 6-ik számára, az As The Crow Files-re, a 2 perc 40-től hallhatja, hogy Rory énekét kísérve uniszonozik a Fenderjével.
14. Harmadik ***vashibám elismerem, egy 've- szótaggal többet írtam a szám címét feltüntetve.
15. A dobos nevét 11-szer Rod de'Ath-nek írták+ az információs cikkban a CD füzetében. Bocs, ebből merítettem!
16."zajos koncertsikereket indukáló száma, a Bullfrog Blues..."- idézem magam. Nem azt írtam, hogy szerzeménye, hanem azt, hogy száma, az általa játszott dala.
17."After the recordings I drove Muddy back to his hotel a few times....Muddy taught me an awful lot during Those sessions..." idézem a gitárost saját mondataival (CD füzet, 6. oldal). Rory első lemeze 1969-ben jelent meg, és akárhogy is, de Kezdő volt még Muddy-hoz hasonlítva.
18. Ezek szerint az én lemezemen más hallható, mint ami Önnek megvan: A második CD-n, az akusztikus oldalon a 3, a 6 és a 12. számban Rory mellett vagy Lou Martin zongorázik, vagy Mark Feltham herflizik. Egyetlen olyan felvétel sincs ellenben, ahol vagy csak énekel, vagy csak (instrumentlis szám) csak gitározik. Az oldal mindegyik számában énekel is és gitározik, egyben mandolinon is, és egyben szájharmonikán is játszik még. Tessék meghallgatni.
19. Negyedik ***vashibám, amit elismerek: persze, hogy Montreuax-ben, koncerten játszott Albert Kinggel, és nem stúdióban. Talán ez sem súlyos szakma ellen irányuló hiba.
Mindenesetre harcos kiállását, rajongó tudásanyagát elismerve- igaz, két órai pluszmunkámat rááldozva- őszinte kíváncsisággal várom könyvét. Talán közös ismerősünk, akitől elérhetőségemet is megkapta, időben informál. Az önfényezés nekem ugyan nem kenyerem, de nekem is megjelent egy zenei írásaimat összefoglaló kötet 10 hónappal ezelőtt, "Fülig a zenében" címmel. A nagy könyváruházakban, de a Király utcai Rockdiszkontban, és a Lemezkuckóban is hozzá lehet férni.
Üdvözlettel
Gróf István
Kedves Öntől, hogy időt és fáradságot szánt a részletes válaszra, de sajnos, még mindig van mit tisztázni, ezért ismét felvetnék egy s mást. Pontokba szedve folytatnám, ha nem festett volna rólam ismeretlenül és látatlanban egy olyan képet, amely ön szerint szemben az ön által önmagáról bemutatott hosszú és elkötelezett múlttal Rory zenéjével kapcsolatban állítólag kurta és feltehetően csak egy levéltáros pepecselő munkájához hasonlítható. Nos, árnyalnám a képet, bár én eredetileg nem önnel, hanem a cikkével kívántam foglalkozni, semmi mással. 1970-ben, 15 éves koromban kaptam kölcsön egy iskolatársamtól a Taste azonos című lemezét, majd ezt követték a többi Taste lemezek. Ez volt a beavatás. A NSZK-ba és általában Nyugatra még egy jó darabig nem mehettem (nem a megfelelő helyre születtem, ha érti, mire gondolok), így be kellett érnem azzal, amihez itthon, barátoktól hozzájutottam. Bizonyos mértékig szerencsém volt. Élőben sajnos, csak egyszer láttam Roryt, amikor Budapesten járt. Amikor már megtehettem, megragadtam az alkalmat és begyűjtöttem mindent, amit csak tudtam. Így elmondhatom, megvan az összes lemeze és számos ritkaság is. Megvettem minden könyvet róla, olyanokat is, amelyekben akárcsak egy fejezet szól Roryról. Ennek ellenére nem öt-hat könyvből akarok egy hetediket írni, hanem alapos kutatásba fogtam. Ez azt jelenti, hogy többször jártam Írországban, interjúkat készítettem testvérével, zenésztársaival és közeli barátaival, illetve karrierjének fontos tanúival, és könyvtári kutatást is végeztem. Rory életének minden fontos helyszínét bejártam, beleértve a londoniakat is. Ennyit rólam, és most lássuk a pontokat.
1. Nekem elég bizonyíték a Hendrix-sztori hoax voltára, hogy Rory testvére, aki a menedzsere is volt, cáfolta annak hitelességét. Dónal Gallagher írásban és nekem szóban is cáfolta a történet hitelességét.
2.A Temple Bar Rory Gallagher Corner utcanévtábláját sokszor láttam, de az iskolai anyakönyv mégiscsak mértékadóbb.
3. Fontos adalék, hol született, mert szimbolikus, ahogy a felosztott Írországot összeköti az életútja. Nem mellesleg Ballyshannon nem Észak-Írországban, hanem az Ír Köztársaság északi részén található. Egyszer látogasson el oda, gyönyörű hely!
4. Rory maga mesélte, hogy nem volt lemezjátszójuk. Sokszor és sok helyen olvasható. Arrafelé akkoriban lemezeket vettek.
5. Az ön által idézett mondatban Rory a corki éveiről beszél. Derryben az amerikai hadsereg adóját hallgatta, ott hallott először bluest és jazzt.
6. A CD füzetkéje téved. Ténykérdés, hol gyártották a Rosetti Solid 7 gitárt. A holland Egmond cég, és egy Rosetti nevű brit forgalmazta.
7. Nem kértem számon az életrajzi áttekintés részletezettségét. Az Impact tevékenysége és tagjai nem voltak azonosak a Fontanaéval. Az Impactban a dobost felváltotta az az ember, akit én személyesen is ismerek. Rory Taste előtt alapított triójának is ő volt dobosa. Ezen kívül az Impacthoz csatlakozott egy billentyűs is, aki nem volt még jelen a Fontanaban. Az Impact igyekezett inkább beat irányba fordulni a showband-repertoár helyett.
8-9. Egy tévedéséről itt nagyvonalúan megfeledkezett. A Taste-et ugyanis, mint írtam, nem Londonban alapították, hanem Rory és két corki srác Corkban. A dobossal többször is találkoztam, nála van Rory egy gitárja, amelyet a kezemben tarthattam. Az a Taste, amelynek a zenéjét ön is, én is lemezen megismerhettük, Belfastban alakult. Rory velük költözött Londonba.
10. Nem indifferens, ki szakított. A sajtó ugyanis először nekiesett Rorynak, aki akkor azt mondta nekik, amit én. Azóta a Taste második dobosa, bizonyos John Wilson is ugyanezt állítja. Vele is többször találkoztam, kedves barátom.
11. Rory szaxofonon: javaslom a Taste On the Boards lemezen az It’s Happened Before It’ll Happen Again című darabot, itt hosszabban és improvízatívabb módon fújja. Vigyázat, 6 és fél perces a lemezen. Élőben (Beat Club) hosszabb.
12. Megbocsásson, de én nem a családot szoktam kérdezni egy gitár színéről. Zenei szakértőként tudnia kellene, hogy nem saccra állapítjuk azt meg, hanem minden gitárnak van egy gyárilag megállapított fantázianevű festése (angolul ’finish’)
13. Félremagyarázta a szavaimat vagy nem figyelt eléggé. Nem a Stratról beszéltem, hanem az Esquire-ről. Az Esquire, azzal ellentétben, amit ön állított, nem egy gitármárka, hanem egy Fender-modell. Rory slide-hoz használta. Remélem, tudja, mi az.
14. Ha csak ezt a dalcímet tévesztette volna el, egyáltalán nem szóltam volna hozzá a cikkhez. Ez egy habpötty volt a tortán.
15. Ön Rom-nak nevezte Rodot. A d’Ath és a de’Ath egyaránt használatos, még Rod családjában is. Itt jegyzem meg újra, hogy Gerryt pedig Gary-nek nevezte, amit szintén megemlítettem. Gerry McAvoy 20 évig volt basszusgitáros Rory zenekarában.
16. A „száma” bizony erősen félreérthető. A három CD-ből álló gyűjtemény mindegyik darabján Rory játszik, a „száma” ez esetben szerzeményt jelent.
17. Az ön által idézett mondatban található ’sessions’ lemezfelvételt jelent, nem autózást.
18. Itt félreértettem, ezért megkövetem önt.
19. Ha ön szakembernek tartja magát, nem mindegy, hogy egy montreux-i élő vagy stúdiófelvételről van szó.
Végül a kis tüskére, amit elhelyezett a válasza végén, megjegyezném, hogy a tudásanyagom nem egészen egy rajongóé, de mindig szívesen tanulok. A rajongásom nem múlt el, de kiegészült a kutatómunka során szerzett tudással.
Miután megtudtam, hogy mi a különbség Írország északi része, és Észak- Írország között, valamint több, mint félezer, bluesról szóló rádióadás után, hogy mi a slide-ozás, elégedetten hátradőlök. Azt még meg kell osszam Önnel, hogy 1971-ben egy néptánc-csoportot kísérő zenei együttes tagjaként, egyetemistaként voltam Németországban, költségmentesen, és hogy kedvencünk Blues c. tripla CD-jének bookletjének csacska megállapításai Jas Obrecht szakíró nevéhez köthetőek.
Kitartást kívánok a könyve szerkesztésének utolsó simításaihoz, és megjelenése után sok- sok olvasót. Remélem, én is köztük lehetek. Mert, mint cikkem utolsó sorában írtam, Rory életműve egy csoda.
Tisztelettel
(alá is írom) Gróf István
Előre is elnézést kérek, ha alaptermészetem ellenére kissé morgósra sikerül ez a levelem is, de némi gúnyolódást és rátartiságot véltem felfedezni legutóbbi válaszában. Nagyon büszke blues-szakírói munkásságára, de bevallom őszintén, közös ismerősünk révén hallottam önről életemben először. Pedig nem most kezdtem foglalkozni a dologgal. Elszomorító, hogy ismét szembesülnöm kellett azzal, nehezére esik a hibái beismerése.
Nem írom le őket még egyszer, mert nem látom értelmét, hiszen másodszori olvasatra is csak mazsolázgat belőlük. Csak néhány kérdés, szintén mazsolázgatva a saját írásomból: Az már megy, hogy az Esquier nem egy gitármárka, hanem egy Fender gitár? Hát a gitárok színei? Sikerült érzékelni, hogy a Taste egyik formációja sem Londonban alakult, ahogyan ön ezt állította? Megértette már, hogy a Fontana nem azonos az Impacttal? Tudja már, mit jelent a 'sessions' magyarul? Érzékelte már, hogy a lemezstúdióban lefestett története Roryról és Albert Kingről nem ott és nem azokkal a szereplőkkel játszódott le, mint ahogy ön állította? Ha igen, örülök, hogy segíthettem.
Tudja, ha ön csak egy rajongó lenne és nem állítaná magáról, hogy zenei szakértő, nem is kérném számon mindezt. Legfeljebb azt, hogy nem képes elismerni, hogy hibázott. Én ugyanis egy pontban megtettem és nem esett nehezemre.
Ami Jas Obrechtet illeti, jól ismerem a Roryról szóló cikkeit, de ebben az esetben tévedett. Senki sem hibátlan. Küldök néhány linket a Rosettiről, hátha hajlandó elolvasni őket. Btw, nem J. O. "megállapításai"-t vitattam, csak ezt az egyet.
http://www.thecanteen.com/mccartney2.html
Az első link Paul McCartney gitárjai között taglalja ezt a hangszert.
https://www.groundguitar.com/rory-gallagher-gear/rory-gallaghers-rosetti-solid-7/
A második link annak az embernek az oldaláról való, aki a Rory Gallagher családja által működtetett hivatalos oldal bejegyzéseit írta az Instruments alegységben összeállított hangszergyűjteményhez.
Engem is számtalanszor kijavítottak már és minden esetben hálás voltam a kritikáért. Még akkor is, ha kissé morgósra sikerült. Még nem késő változtatni a hozzáállásán.
További jó munkát kívánok!
P.S.: Ami a könyvemet illeti, nem az utolsó simításokat végzem - ezt sehol sem állítottam. Nyakig vagyok a kellős közepében, de évekig tartó kutatómunka végén, rengeteg anyaggal a kezem ügyében. A könyvem részletes vázlata elnyerte Rory testvérének a tetszését is.
Illetve persze értem... csak nem tetszik.