Mielőtt pár szóval rátérnék a könyvre, talán nem haszontalan néhány gondolat magáról a szerzőről sem. Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf néven látta meg a napvilágot 1858-ban. Jómódú családba érkezett: apja nyugalmazott hadnagy és földbirtokos, anyja pedig vagyonos kereskedőcsalád sarja. Mélyen vallásos evangélikusok mindketten, és ez a neveltetés Selma egész életében mély nyomott hagyott, ahogyan a generációkon át öröklődő hagyományok és föld szeretete is. Később meg is írja majd nagyszülei élettörténetét Liljecronas Heimat című regényében.

A kis Selma súlyos egészségügyi problémával küszködött, alig tudott megtanulni  járni, így, a gyenge és csenevész, de igen fogékony és jó eszű kislányt otthon nevelték, magántanárok tanították. Ez az elszigeteltség sok szenvedést okozott a számára, amelyért csak a nagyanyjától hallott szép mesék kárpótolhatták valamelyest. Ezek az évek, és apjától örökölt tartása akaraterejét megedzették, iskolái elvégzése után egy leányiskolában kezdett tanítani. Ezekre az esztendőkre datálható az is, hogy megírja első regényét, a Gösta Berlings történeteit, amely valójában egy családregény, egy saga. Ekkoriban ismerkedik meg Sophie Elkan írónővel is, akivel barátság és szerelem szövődik kettejük között. Szicíliai utazásaikat örökíti meg az Antikrisztus csodái című művében. Ebben az időszakban már az Akadémia által támogatott író -később,első nőként a tagja is lesz- végre felhagyhat a tanítással, és csak az alkotásnak él.

1907-ben jelenik meg mindezideig legismerebb ifjúsági regénye, amelyet ő gyermekeknek szóló földrajz- könyvnek szánt, és amely világhírűvé tette: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal Svédországon át. Ez az a könyve, amelyre minden felnőtt ismerősként kapja fel a fejét, és szinte nincs olyan gyerek sem, aki ne olvasta volna, vagy legalább ne látta volna a belőle készült rajzfilmsorozatot. A regény főhőse egy kisfiú, aki vadludak hátán beutazza az országot, miközben hol kicsire összemegy, hol megnő mesés kalandjai során. Több, mint negyven nyelvre lefordították, nálunk is túl van már a huszadik kiadáson. A sok, hasznos ismereten kívül az a morális gondolat, mely a Nils Holgersson mottója is tulajdonképp, miszerint „inkább maradjak örökké törpe, minthogy eláruljam a barátomat", éppoly jellemző Lagerlöfre, mint a többi regényében fellelhető magas szintű erkölcsiség. Ekkoriban már széles körű, országos elismerés övezi, olyannyira, hogy a világon első nőként ő kapja az irodalmi Nobel-díjat 1909-ben. Ez az elismerés nem csak erkölcsi értelemben jelentett sokat számára: lehetővé tette, hogy az időközben, apja alkoholizmusa miatt, annak halála után elveszett családi birtokot visszavásárolhassa. Itt is él 81 éves korában bekövetkezett haláláig.

Fotó: cultura.hu

Számtalan regényt, elbeszélést írt hosszú élete során, hazájában és a világban azonban nem csak ezért tisztelik. Humanizmusa, kiállása az elesettekért, hite a keresztény értékekben és hogy ezek által az emberiség megváltható, hogy munkásságával közel hozta észak irodalmát a világ más tájaihoz, valóságos nimbuszt vont köré, Svédországban a legnagyobbként tartják számon. Ismert tény, hogy pl. a második világháború alatt sok német értelmiséginek segített kijutni a fasizálódott Németországból, és végül még a Nobel-díjért járó aranyérmétől is megvált, amikor elküldte a finneknek, hogy -ha szimbolikus módon is- támogassa őket a Szovjetunió elleni küzdelmükben. Írásaiban is jelen van a nagyfokú humanizmus, a női érzékenység, a gazdag érzelemvilág, mesés képzelet, és a keresztény hit.

A Jeruzsálem két kötete 1901-1902 években íródott, és egy XIX. század végi, megtörtént esetet dolgoz fel. Egy svéd falu lakói egy látogató és egy misztikus sugallat hatására mindenüket pénzzé teszik, hogy kivándoroljanak Jeruzsálembe és ott egy vallási kolóniában, életüket Isten szolgálatába állítva éljenek ezután. A dalarnai parasztok számára azonban - akiket maga az írónő is meglátogatott, és az ott tapasztaltak hatására írta meg művét - nem várt drámai hatást tartogat az idegen föld. A hideghez, hegyekhez, völgyekhez, zöld erdőkhöz, földműveléshez, gazdálkodáshoz szokott embereket sokkhatásként éri a mindent kiperzselő nap, a puszta táj, ahol még a víz is oly becses kincs, és „mérgező" a messziről jöttek számára. A nem várt nehézségek, ismeretlen betegség és halál, amely egyre-másra ragadja el családtagjaikat, a teljesen új, és merőben idegen életvitel, az őslakosok ellenszenve, a kitaszítottság megingatja hitüket, és új dilemmák elé állítja a kis közösséget. Vajon lehet-e boldogulni idegen országban? Jól döntöttek-e, mikor elhagyták otthonaikat? Elmúlik-e valaha a honvágy a kivándorolt szívében? Az Istenben való vak hit és a józan megfontolás megfér-e egymás mellett vagy örök harcban áll? Fel kell-e adni elhatározásukat, elhagyni a „gyilkos" Jeruzsálemet, hogy visszatérjenek az ismerős világba, pusztán életben maradásuk érdekében?

Számtalan kérdés, felvetülő gond, ami elfog minden embert, ha úgy dönt - elhagyva szülőföldjét -, hogy más országban, más kultúrában kezdjen új életet. Selma Lagerlöf a regényében mindezeket, lélek és test gyötrelmét a legfinomabb érzékenységgel és mindannyiunk számára átélhetően ábrázolja. Különösen elgondolkodtató lehet mai világunkban, ahol egyrészt a korszellem is afelé mutat, hogy világpolgárok legyünk, és ledőlni látszanak olyan évezredes hitek, melyek a hazához, nemzethez tartozás szentségét jelentik. Az újkori népvándorlás pedig azzal a problémával állít szembe minket, hogyan tudunk együtt élni más kultúrákból jött tömegekkel. Hol kezdődik az önfeladás, és hol az idegengyűlölet? Lehet-e élni gyökértelenül?

Amellett, hogy csodás olvasmány a regény, igen elgondolkodtató is. Sokan Dickenshez hasonlítják Lagerlöf mesélő és lélekábrázoló tehetségét. Talán egyikük sem a könnyed szórakoztatás művésze, de mindkettejük művei lebilincselő olvasmányok, amellett jó sok, megszívlelendő tanulsággal szolgálnak az olvasónak.

Néhány műve:

A leghatalmasabb érzés

A nagy legenda

Szent Veronika zsebkendője és egyéb elbeszélések

Helga

Krisztus legendák

A betlehemi gyermek

Marianna

Egy elhagyott ház története