Egy gyémánt élete - Cserháti Zsuzsa emlékkoncert a Sportházban
Képgaléria megtekintése2010.03.08. - 03:10 | vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Sztárból legenda - ez a szlogenje annak az emlékturnénak, amely Cserháti Zsuzsa munkásságát, zenei pályájának legkiemelkedőbb alkotásait tárja egy országos turné keretében a nézők elé. Március 6-án az MSH-ban követhettük nyomon a sztárból legendává válás folyamatát, Keresztes Ildikó, Tóth Vera, Majsai Gábor, valamint Hindi Fatima közreműködésével.
Több oka is van annak, hogy kiemelt eseményként közelítettünk a szombat esti produkcióhoz. Nemcsak a kitűnő énekesnő miatt, aki jóformán halála után kapta meg azt az elismerést, amely tehetsége és embersége okán járt volna neki, hanem azért is, mert számos megyei résztvevője is volt a kezdeményezésnek. A dalokat kitűnő énekesek tolmácsolták - Tóth Vera, Keresztes Ildikó és Majsai Gábor mellett a tizenhat éves sárvári, nagyon tehetséges Hindi Fatima is bemutatkozhatott, és vendégként közreműködött a szombathelyi Menyhárt "Menyus" Péter brácsaművész is. A kísérőzenekar is városunkból került ki, hisz a Silent Band név mögött Baán Imre gitár-vokál, Németh Ádám zongora-vokál, Zisko Olivér dob, Kondor Tamás billentyű-vokál, és Kiss Tamás basszusgitár rejtőzött, míg a turnétáncosokat a Lorigo TSE adta a produkcióhoz.
A turné természetesen nem újkeletű dolog, hisz az első Erkel Színházas bemutató óta többször is végigment az országon, bejutott a Művészetek Palotájába is, ahol óriási sikert aratva telt házat vonzott. A koncerten tematikus válogatásban hangzottak el Cserháti Zsuzsa saját dalai, és az általa énekelt világslágerek. Az est anyaga megegyezett a művésznő halála utáni, a királyi televízióban óriási sikert aratott, Aranyszarvas és nívódíjas szerkesztő, Wéber Bea által rendezett emlékműsor repertoárjával.
A fény, a füst és az élőzene varázsa
Cserháti Zsuzsa egyike volt hazánkban azoknak az előadóknak, akinek dalain nemzedékek nőttek fel, szülők és gyermekek dúdolták slágereit, átlépve a generációs szakadékot. Örökzöldjei évtizedek múltával sem hullatták le tűleveleiket, s népszerűségüket mi sem bizonyította jobban, mint az a közel ezer érdeklődő, aki a művésznő pályáján végigkísérő est dallamait várta a pályatársak és a fiatalabb generáció tolmácsolásában. A misztikus füstnek, valamint a sejtelmes fényeknek hála, átszellemülten szálltunk be a képzeletbeli időgépbe, és repültünk vissza egészen a kezdetekhez, a legelső slágerek megszületéséhez.
Az emlékest első blokkját Tóth Vera kezdte tiszta, szépen csengő hangjával, és az „Édes kisfiam" című országos slágerrel, melyet Cserháti gyermekének születése ihletett a '70-es évek közepén. Bizony, az egykoron Megasztáros lányból mára érett, képzett előadó vált, és egy kicsit sajnáltuk is, hogy manapság viszonylag keveset hallunk róla. A mikrofon ezután Keresztes Ildikóhoz került, aki az előadók közül a legtöbbször mutatta meg magát az est folyamán. Jól döntöttek a szervezők, hiszen az énekesnő éppoly hitelesen várta az „Árva fiút", mint amekkora átéléssel rezegték hangszálai a „Boldogság és én", valamint a „Boldogság, gyere haza!" dalok édesbús romantikáját.
A szerelemből por se lesz, és már száguldunk is tovább
A szervezők a turné során lehetőséget adnak bemutatkozásra a feltörekvő tehetségek számára. A szombathelyi esten ezúttal Hindi Fatima, a fiatal sárvári lány nyűgözte le a közönséget kellemes hangjával, angyali megjelenésével és a „Kicsi gyere velem" című Cserháti-klasszikussal, mely először az 1973-as Tessék választani! könnyűzenei tévéműsorban hangzott el. A melankolikus kezdés után gyorsan a vidámságé lett a főszerep, és a három hölgy közösen mesélt száguldásról, Porschéról és szerelemről. A Cserháti - Charlie duó „SZPSZ-ét" nem überelte a trió-verzió, kicsit hiányzott belőle a férfihang (talán épp Majsaié). Amit hiányoltunk, azt megkaptuk a következő dallal: egy „Különös szilveszterrel" lepte meg a közönséget Tom Jones magyar hangja, Majsai Gábor. A szilveszteri hangulathoz tánc is dukált, amit egy látványos koreográfiával varázsolt a publikum elé a Lorigo TSE két tehetséges táncosa.
A konferanszié csak ezután mutatta be a közönségnek az emlékkoncert kísérőzenekarát, a Silent Band formációt, és az est vendégművészét, Menyhárt Péter, alias Mr. Silent brácsaművészt, akinek „Dream" című kompozícióját a színpadi fények és a táncosok még inkább álomszerűvé tettek. A műsor első része „Egy elfelejtett dallal" zárult, mely a művésznő utolsó albumán szerepelt, és elhangzott a temetésén is. Tóth Vera előadásában szinte katartikus élményt nyújtott a dal, így a szünetben újra talajt foghatott mindenki, akit az elhangzó számok hatása kicsit is elemelt a székből.
Még egy sztár is utazhat olykor bevásárlókocsiban
Cserháti nagy szerelme a dzsessz volt, az emlékkoncert második fele ezekből vonultatott fel néhányat. Elsőként a Beatles „Yesterday" című klasszikusát, amit az énekesnő 1969 óta szinte minden fellépésén előadott, majd ezt követően a „Georgia" és a „New York, New York" csendült fel, sorrendben Keresztes Ildikó, Majsai Gábor és Tóth Vera előadásában.
Fiatalkori sikerei után másodvirágzását az 1996-os megjelenésű "Hamu és gyémánt" című albumával ünnepelte Cserháti Zsuzsa, amelynek szinte minden dala népszerűvé vált. A soron következő zenei blokk eköré épült, azaz a bluesos, rockos számok domináltak a repertoárban, amit Majsai Gábor sztorizása vezetett fel. Évtizedekkel ezelőtt Hamburgban az énekes egy görbe éjszaka után bevásárlókocsiban tolta haza a művésznőt a szállodába, egy letört tűsarok okán. Nemhiába, „Akad amit nem gyógyít meg az idő sem...".
A „Hamu és gyémánt" Tóth Vera improvizatív előadásmódjával vált felejthetetlenné, és nem azért, mert aznap volt a születésnapja. Ahogy az utóbbi néhány szám, úgy a finálé is vidámra sikeredett - a négy fellépő a közönség sorai közé lépett, és egy „Különös szilvesztert" felidézve együtt táncolt, együtt énekelt a fergeteges tapssal jutalmazó közönséggel.
Az emelkedett hangulatban véget érő est méltóképpen mutatta be, hogyan lett egy sztárból legenda, és egy legendából gyémánt. Mint autó egy dimbes-dombos úton, úgy dobált, úgy repített fel és le minket az est hangulata. Jártunk a gödör mélyén kilátástalanul, akárcsak önfeledten szárnyalva a magasban. Ilyen volt ez a két óra, és talán ilyen volt Cserháti Zsuzsa élete is.
Az turné idén látható lesz még többek közt Kecskeméten, Szolnokon, Veszprémben, Dunaújvárosban, Nyíregyházán, Kaposváron, Győrben, Mosonmagyaróváron és Baján.
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Gombás Endre producer, MisPro Produkciós Iroda, Szombathely