Korunkban, amikor az egész világon teret nyerő liberális szemlélet- a tolerancia jegyében-, és a törekvés a multikulturális társadalmak megteremtésére,  odáig juttatta a keresztény vallásokat, hogy lassan abba az illegalitásba kényszerülnek, mint hajdan, megszületésük idején, különösen fontos, hogy emlékeztessük magunkat, mit is jelent ez az ünnep, és hogy európaiságunk és megmaradásunk múlik rajta.

Nézzünk hát egy kis vallástörténetet, Krisztus szenvedéstörténetét, melyet ezerféle változatban dolgoztak fel a művészet minden irányzatai: a hívek Jézus pénteki keresztre feszítésére, harmadnapra történő feltámadására emlékeznek húsvétkor. A zsidó vallásban ez az időszak a pészah, (jelentése „kikerülés") amikor is a zsidó nép egyiptomi fogságból való megszabadulását ünneplik, számukra ez a szabadság ünnepe is. A húsvétot megelőzi egy negyven napos böjti időszak, és maga a szó, hogy húsvét arra utal, hogy ekkor szabad először húst magunkhoz venni-fogyasztani. Persze, ennek szigorú betartása sokat változott az idők során, és szerepe nem csak vallási indíttatású volt: a szervezet megtisztulását is szolgálta. Nevesebb húsvéti ünnepnapok: virágvasárnap, a nagyhét, nagypéntek, nagyszombat, vasárnap és húsvét hétfő. Az ünnepkör pünkösdkor zárul.

Ez az időszak a tavasz beköszönte is, és mára leginkább ez a kissé profánabb megközelítése a jellemző, nyuszival, tojásokkal. A tél, és a hideg, böjti szelek elmúltával a nap melege előcsalogatja a virágokat, a fák rügyei megpattannak és rózsaszínű, fehér díszbe öltöznek. Bennünk, emberekben is kellemes várakozás ébred valami szebb, melegebb iránt. Az ünnepekre hazautaznak a távollevők, meglátogatják egymást a rokonok. A dúsan terített asztalok körül boldog ricsajozással szaladgálnak a gyerekeink, bújnak be bokrok alá, verik fel a kert csendjét elrejtett csoki nyulak és hímes tojás után kutatva. Kicsi korom első meséi is a Meleg dombon élő húsvéti nyuszikról szólta, melyeket drága nevelő apám mondott fáradhatatlanul, ölében tartva. Ugyanilyen boldogságot éltem át, amikor már az én kislányom szaladgált ide-oda a kertben, és futott hozzánk izgatott örömmel mutatva a kis kosarában összegyűjtött, nyuszitól kapott ajándékokat. Ekkoriban már távol voltam attól a kislánytól, aki, barátnőivel ölszámra szedte a barkát, hogy Virágvasárnap megszenteltetni vigye a templomba, aki ott térdelt az ünnepi misén, mégis, szívemben soha nem szűnt meg a húsvét igazi üzenete, lényege: hogy minden szenvedésből van feltámadás.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, szomorúan gondolok arra, hogy ez az idei már a második olyan ünnep lesz, amikor nem gyűlnek egybe a rokonok. A gyerekeink a bokrok alján még meglelik, amit a nyuszi hozott, de már nem csodálkoznak, hogy a nagyszülők nincsenek jelen, és hogy idén nem mehet locsolni a nagyfiú sem az apuval. Lassanként megszokottá válik számukra ez a megváltozott világ, és már mi, felnőttek is egyre fásultabban alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Fel-felemlegetjük régi idők húsvétjait, aztán szűkebbre vett készülődéseinkbe merülünk.

Végül felvirrad az ünnep reggele. Lehetne ez a nap bármikor, de most jó, hogy itt van ez a három, amikor ünneplőbe öltöztethetem a szívemet. A hófehér abroszon nyugvó kezem ügyében ott van a sonka és kalács, mindaz a bőség, amiben a sors részesít, és lelkemben a krisztusi remény, hogy még lesz megváltás a számunkra is.

A fotók a szerző festményei