Július elején ismét lesz Dombosfest a vajdasági Kishegyesen (júl. 8-11.)
2021.06.26. - 11:00 | vaskarika.hu
A Dombos Fest július elején újra várja az igényes szórakozásra vágyókat, és mindazokat, akik idén is elvarázsolódásra vágynak a löszfal tövében. Húsz évvel ezelőtt egy szemétdomb helyén civil összefogással indult a Dombos Fest, amely azóta a térség egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiváljává vált. A löszfal egy év kihagyás után ismét legszebb arcát mutatja, köszönve a páratlan fényfestészetnek is, mely a Vajdaságban egyedül ezen a helyszínen honos, új dimenziót adva a térnek, új perspektívát a mindennapoknak.
Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a térség legjobbjaiból szemez idén is. A nyitó nap meghatározó koncertjét vélhetően a Parno Graszt adja, de legalább annyira várjuk Szabó Balázs trió-produkcióját is, ahogy Branka és Wertetics Slobodan duóját, mely a Balkán zenei világát mutatja be.
A Modern Art Orchestra az egyik legizgalmasabb big band a közép-európai régióban, mely repertoárján a világ jazz-standardjai, magyar szerzők művei és rengeteg improvizáció is hallható. Zenekarvezetőjük, Fekete-Kovács Kornél hiteles munkássága emeli őket a legnagyobbak közé.
Érdekes zenei világokat ismerünk majd meg a sokszínű koncerteken, a Bazseva színtiszta népzenét játszva, Gyémánt Bálint gitáros a jazz és rock határait, Keck Mária énekes-táncos a flamenco világát, a Rustico formáció a népzene határait jelöli ki, míg a friss Fonogram-díjas Ötödik évszak a világzene érzéseit mutatja be.
A fesztivál állandó fellépőjének számító a Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett - a bácskai tájon - évről, évre itt adva a nyár emlékezetes koncertjeit! Idén kiemelkedő gyerekprodukciókra is sor kerül - a Calabar cirkuszi világot hoz, míg Paár Julcsi népzenei mesevilágba röpíti a legkisebbeket, de két utcaszínházi produkció is várja már a gyerekek mellé a szülőket is a szombati napon. Kishegyes település 250 éves fennállását egy igazi utcabállal ünnepeltük 2 éve, ahol a löszfalon táncoló Flock projekt művészeit ismertük meg....ezt a meghatározó produkciót újra a löszfalra rakjuk, ahol most újabb meglepetésre készülnek!
A fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix - irodalmi menü nélkül, ahol idén a Híd kör, az Ex-symposion, Szépírók társasága, Zetna műhelyek is bemutatkoznak sok-sok irodalmár mellett. A fesztivál központi helyévé nőtte ki magát a Dombos Wine Club, ahol a kiváló borok mellett - a dombosi életérzés idén is tetten érhető.
Többen úgy vélik, hogy a nyár a Délvidéken a Dombos Fest nélkül elképzelhetetlen, a szervezők pedig lelkesen dolgoznak rajta, hogy a varázslat folytatódjék, hogy Kishegyes, ha csak pár napra is, de a kulturális térkép egyik meghatározó egyedi szereplője legyen.
Dombos Fest 2021Július 8. (csütörtök)
Dombosi történetek - remix 2021 - Dombos Wine Club:
Próbaterhelés (Híd Kör)
10:00 - Berényi Emőke Irodalom és élet a korona után
11:00 - Bíró Tímea Írásgyakorlatok
13:00 - Jó ebédhez soul...
16:00 - Híd
17:00 - Cserna Szabó András - Fodor András
18:00 - Péntek Orsolya - Berényi Emőke
Dombos Fest - Hegyalja utca
18.00 - Vendégváró
19.00 - Ünnepélyes megnyitó
19.30- 20.45 - Szabó Balázs trió (nagyszínpad)
20.45-21.30 - Básits Branka & Wertetics Slobodan (kisszínpad)
21.00 - Löszvarázs 1 - fényfestészet
22.00-23.30 - Parno Graszt (nagyszínpad)
23.30 - Tábortűz
00-01.00 - Dombos After - Wertetics Slobodan
Július 9. (péntek)
Dombosi történetek - remix 2021 - Dombos Wine Club:
Próbaterhelés (Híd Kör)
10:00 - Danyi Zoltán Irodalom és test VAGY zene
11:00 - Bíró Tímea Írásgyakorlatok
13:00 - Jó ebédhez soul...
16:00 - Ex Symposion
17:00 - Maurits Ferenc - Dancsó Andrea
18:00 - Lovas Ildikó - Brenner János
Dombos Fest - Hegyalja utca
18.00 - vendégváró
20.00-21.15 - Modern Art Orchestra (nagyszínpad)
21.15 - 22.15 - Keck Mária - exauro - flamenco (kisszínpad)
21.00 - Löszvarázs 2 - fényfestészet
22.15-23.00 - Budapest Útikalauz Időutazóknak (nagyszínpad előtt és rajta is)
23.00-00.00 - Csillagpásztor (nagyszínpad előtt és rajta is)
00.00 - fesztivál tábortűz XXL
00.00-01.00 - Gyémánt Bálint trió (kisszínpad)
Július 10. (szombat)
Dombosi történetek - remix 2021 - Dombos Wine Club:
Próbaterhelés (Híd Kör)
10:00 - Bakos Petra Irodalom és tánc
11:00 - Bíró Tímea Írásgyakorlatok
13:00 - Jó ebédhez soul...
16:00 - Szépírók Társasága
17:00 - Kerékgyártó István - Józsa Márta
18:00 - Hizsnyai Zoltán - Bozsik Péter
Dombos Fest - Hegyalja utca
18.00 - vendégváró
19.00-20.00 - Calabar cirkusz (katlan terület)
20.30-22.00 - Lajkó Félix (nagyszínpad)
21.00 - Löszvarázs 3 - fényfestészet
22.30-23.10 - Flock projekt (löszfal)
23.30 - fesztivál tábortűz XXL
23.30 - Dombos After - Kurina brothers (kisszínpad)
Július 11. (vasárnap)
Dombosi történetek - remix 2021 - Dombos Wine Club:
Próbaterhelés (Híd Kör)
10:00 - Oláh Tamás Irodalom és fotóművészet
11:00 - Bíró Tímea Írásgyakorlatok
13:00 - Jó ebédhez soul...
16:00 - Zetna
17:00 - Berta Ádám - Döme Szabolcs
18:00 - Kormányos Ákos - Losoncz-Kelemen Emese
Dombos Fest - Hegyalja utca
18.00-19.00 - Paár Julcsi - Kerekerdő (kisszínpad)
19.30-20.30 - Rustico (nagyszínpad)
20.30-21.30 - Bazseva (kisszínpad)
21.00 - Löszvarázs 4 - fényfestészet
22.00-23.00 - Ötödik évszak (nagyszínpad)
23.00 - fesztiválzáró tábortűz
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat







Új hozzászólás