Visszatérni a keresztény hithez - Pater Noster címmel nyílt meg Tóth Csaba festőművész kiállítása Celldömölkön
Képgaléria megtekintése2021.06.27. - 14:15 | Giczi Sándor
Pater Noster (Miatyánk) címmel nyílt meg június 26-án Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítása a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központban.
Fehér László polgármester köszöntötte a kiállításon megjelenteket, beszédében örömét fejezte ki annak, hogy ismét belső térben látható és látogatható egy művész kiállítása. Mint mondta, mindig öröm, hogy Vas megye neves alkotóival és alkotásaikkal is találkozhatunk a megye kiállítótereiben, így Celldömölkön is. Kiemelte: Tóth Csaba alkotásainak világos üzenete van a szépségről, a harmóniáról, az életről.
Ezt követően prof. dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész, egyetemi tanár méltatta a művészbarát életútját, alkotásait, majd Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó ügyvezetője szólt arról, hogy a kiadó elkötelezett a Vas megyei szerzők, művészek munkáinak bemutatása iránt.
Ezután Németh Katalin, a Kemenesaljai Művelődési Központ művészeti előadója beszélgetett a művésszel, amit Tóth Csaba azzal kezdett, hogy művészete kultúránkról, hagyományainkról szól. Úgy gondolja, hogy a művészet akkor lesz innovatív, ha az embert újítja meg. Szükség van szerinte a megújulásra, vissza kell találnunk az ezeréves gyökereinkhez, hitünkhöz. Beszélt művei kapcsán a szakrális térről, ami a liturgiának a tere. Úgy látja, hogy az kereszténység Európában kihalófélben van, festményeivel pedig egy közös művelődéstörténeti örökséget kíván megjeleníteni.
Képein megjelenő latin feliratok az egyházra, illetve az egyetemes szakrális nyelvre utalnak. Ifjú korában igazából nem tudta még eldönteni, hogy régész, vagy festő legyen, képeivel úgy gondolja, hogy régészként is láttatni kívánja azt a bölcsőt, ahonnan életünk elindult. Amikor a gyökerek nem táplálják egy fa koronáját, az elsorvad, kiszárad. Úgy látja, hogy ma nem érezzük igazán, hogy ezek a gyökerek adják a mindennapjainkat.
Szólt egy tudományos értekezéséről is, ahol Leonardo da Vinci egyik festményéről írt tanulmányt, ami a Szépművészeti Múzeumban található. Szerinte a kép nem leonardói műhelymunka, hanem igenis az olasz művész munkája. Végezetül elmondta, hogy műveivel üzenni kíván mindazoknak, akik a kiállítótermekben megtekintik alkotásait. Belső késztetésből készült festményeivel arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy vissza kell térni a gyökereinkhez, a keresztény hitvalláshoz.
A kiállítást Kajzinger Ildikó énekművész előadása színesítette.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás