Nyitott Porták Éjszakái Zala-völgyében (júl. 30. - aug. 1., aug. 6.-8.)
2021.07.25. - 16:15 | vaskarika.hu
Helyszín: Zala-völgye
Dátum: 2021.07.30 - 08.08.
Idén két hétvégén, július 30 - augusztus 1. és augusztus 6 - 8. között 19 portán összesen 28 program várja a vendégeket Zalacsánytól Kisgörbőig.
A Nyitott Porták Éjszakája 2019-ben azzal a céllal indult, hogy kiscsoportos, belsőséges programok keretében bepillantást nyújtson a hagyományos gazdálkodásba, igazi vidéki élményeket adva az érdeklődőknek. Már első alkalommal nagy érdeklődés kísérte, a mintájára országszerte indultak hasonló Nyitott Porta programok. A tavalyi évben a kezdeményezés megtorpant, leállt egy rövid kényszerpihenőre, azonban 2021-ben újult erővel tér vissza. A járványhelyzet hatására felerősödött a vidéki élet, a természetközeliség és az egészséges környezet utáni vágy. Ez megjelenik a vidékre költözés mozgalmában és a tömegektől elzárt programok és üdülési célpontok iránti érdeklődés fokozódásában is. A Nyitott Porták Éjszakái erre az erősödő mozgalomra adnak választ.
A szervezők nagy érdeklődésre számítanak, ezért hogy a belsőséges hangulat és a személyes kapcsolat a gazdák és vendégeik között megmaradjon, két hétvégére is meghirdetnek programokat. Az események között igazi különlegességeket találnak a gasztro kalandorok, a családok, a reform konyha hívei, a hobbi kertészek, a kezdő vagy gyakorló borászok és a természetgyógyászat rajongói is!
Ízelítő a Nyitott Porta kínálatból:
- Boros pince és dűlő túrák, pálinka koktélok
- Anna & the Barbies akusztikus koncert
- Malac"les", kemencés csülök és bográcsos lecsó
- Távirányítós traktor bemutató, íjászat
- Kézműves szörpkészítés, adalékmentes tartósítás
- Gyógynövényfürkésző, közös kertészkedés
- Zalai cukorperec készítés, séta a méhesben
Jól hangzik? Szerezzen megismételhetetlen, valós élményeket, ismerje meg a vidéki porták elfeledett életét! Betekintést nyerhet a méhészkedésbe, bio-kertészkedésbe, gyógynövény vagy akár pálinka lepárlásba, borászkodásba, beszélgethet vagy akár italozhat is a helyi házigazdákkal. Ez nem egy tömegrendezvény, nem többezres fesztivál, itt a résztvevők aktívan bekapcsolódhatnak és alakíthatják az eseményeket. A kiscsoportos jelleg miatt védettségi igazolvány nélkül látogatható valamennyi program (a jelenleg érvényes szabályozások alapján).
Nyitott Porták és nyitott emberek várják a családokat, baráti társaságokat a Nyitott Porták Éjszakáin kívül is, egész évben Hévíz és a Balaton közvetlen szomszédságában. A Zala völgyében 27 családi gazdaság fogott össze, hogy nagyszüleik tudását, a hagyományos gazdálkodás tradícióját tovább vigyék és átadják a következő generációnak. A porták előre meghirdetett Nyitott Napokra, előzetes bejelentkezés alapján örömmel fogadják az érdeklődőket.
Bővebb információ és időpontfoglalás: www.nyitottportak.hu/esemenyek és www.facebook.com/nyitottportak/
RÉSZLETES PROGRAM
2021. július 30. (péntek)
15.00-18.00 Közös kertészkedés a Rózsa-kertben
15.00-21.00 Séta a méhesben
16.00-24.00 Hideg pálinkakoktél kóstoló
16.00-19.00 Távirányítós fűnyírótraktoros bemutató
16.30-18.00 Adalékmentes tartósítási eljárások
17.00-20.00 Zalai cukorperec készítés
17.00-21.00 Pónilovaglás
18.00-22.00 Mesés borok
18.30-21.30 Kamarás Iván: Egy Fess Pesti Este
19.00-20.00 Mesék medvékről és borokról
19.00-01.00 Zenés borkóstoló
2021. július 31. (szombat)
10.00-13.00 Zalai cukorperec készítés
15.00-19.00 Nemezelés a Hagyományos Kertben
15.00-21.00 Séta a méhesben
16.00-24.00 Keszler Birtok Nyitány
16.00-17.00 Gyógynövényfürkésző a Gyógynövények Völgyében
16.00-24.00 Hideg pálinkakoktél kóstoló
16.00-19.00 Távirányítós fűnyírótraktoros bemutató
17.00-21.00 Pónilovaglás
18.00-22.00 Mesés borok
19.00-20.00 Mesék medvékről és borokról
20.00-23.00 Dűlőtúra a Keszler Birtokon borkóstolóval
2021. augusztus 1. (vasárnap)
10.00-11.00 Gyógynövényfürkésző a Gyógynövények Völgyében
15.00-16.30 Illóolaj lepárlás bemutató
18.00-22.00 Mesés borok
18.00-21.00 Borkóstoló a Keszler Birtokon
2021. augusztus 6. (péntek)
10.00-18.00 Íjászat és egészséges élet
15.00-21.00 Fröccsözés a zalai szőlőhegyen
15.00-21.00 Séta a méhesben
16.00-20.00 Pincetúra borkóstolással
16.00-24.00 Hideg pálinkakoktél kóstoló
16.00-19.00 Távirányítós fűnyírótraktoros bemutató
16.30-18.00 Adalékmentes tartósítási eljárások
17.00-21.00 Pónilovaglás
19.30-23.00 Anna & the Barbies akusztikus koncert
2021. augusztus 7. (szombat)
09.00-15.00 Körte szedés a Körtefarmon
10.00-18.00 Íjászat és egészséges élet
14.00-21.00 Malac"les" a portán
15.00-18.00 Lecsókészítés a Rózsa-kertben
15.00-22.00 Kemencében sült csülök a szőlőhegyen
16.00-20.00 Pincetúra borkóstolással
16.00-17.00 Gyógynövényfürkésző a Gyógynövények Völgyében
16.00-24.00 Hideg pálinkakoktél kóstoló
16.00-19.00 Távirányítós fűnyírótraktoros bemutató
17.00-21.00 Pónilovaglás
18.00-20.00 Kézműves szörp készítése
18.00-22.00 Kedvcsináló a Dióligetben
2021. augusztus 8. (vasárnap)
09.00-15.00 Körte szedés a Körtefarmon
10.00-18.00 Íjászat és egészséges élet
10.00-11.00 Gyógynövényfürkésző a Gyógynövények Völgyében
15.00-16.30 Illóolaj lepárlás bemutató
Egyéb
Minden nap 16.00-24.00 Fotónyomtatás nagyméretben
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás