A tálcán adott szépség - Nardai orgonavarázslat Rákász Gergellyel
Képgaléria megtekintése2021.07.23. - 01:00 | Büki László 'Harlequin'
Rákász Gergely koncertorgonista először látogatott Nardára, és két koncertet is adott a plébánia udvarán: kora délután a karitász tábor kis lakóinak, este pedig a környék klasszikus zenét kedvelő közönségének.
Az esti előadásra gondosan előkészültek a koncertet szervező Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai: lufikkal, virágokkal díszített zöld környezetbe várták a hangversenyre érkezőket, akik pénzadományaikat is elhelyezhették belépéskor, amivel a karitász nardai napközis táborának működését támogatták.
„Mesélek és játszom" - mondta esti koncertjének előzeteseként Rákász Gergely koncertorgonista. A tavalyi püspökvári hangverseny közönsége már megtapasztalhatta a művész zenetörténeti narrációval fűszerezett előadását, a szerda esti repertoárban megszólaló klasszikus darabok pedig hasonló felvezetéssel kerültek a hallgatóság elé.
„A koncerten helyet kap Beethoven V. „Sors" szimfóniája és Ravel Bolerója is. Mivel jelen lesznek a karitász munkatársai, azzal szeretnék előttük tisztelegni, hogy először „megfogjuk a sorsot" Beethoven oldaláról, amelyik - szerinte - egy megkerülhetetlen sors. Azt szimbolizálja, hogy létezik rajtunk kívül valami, ami ha akar, összezúz bennünket, ha akar, felemel. Ebben hitt Beethoven, de én nem ebben hiszek. Ravel sem így közelítette meg az életet, hanem azt vallotta, hogy egy művész egy szörnyű korban is találhat annyi szépséget, amit tálcán odaadhat követőinek. A művész emelje fel a lelkeket, adjon az embereknek, ez a dolga. Közelíteni őket a Teremtőhöz. Eljátszani egymás után ezt a két művet, a német titánét, aki szerint összezúz bennünket a sors, és a francia álmodóét, aki azt mondta, fogd meg belőle, ami szép, és kövesd, az szimbolikus a karitászra nézve is. Itt vannak ezek az emberek, egy jószolgálati szervezet munkatársai, akiknek látom a munkáját és megfogják benne a szépet. A legerősebb léleknek is jól esik a külső megerősítés, hogy amit tesz, azt a jó érdekében teszi" - adott betekintést a műsor összeállításába az orgonaművész.
Rákász Gergely azokból a műalkotásokból válogatott, amelyeknek minden hangja az életörömöt sugározza. Strauss és Sosztakovics keringői, Ravel Bolerója, Vivaldi Négy Évszakának részletei mind-mind ilyenek voltak. A másfél órás nyáresti orgonavarázs így hát egyszerre kínált jól ismert klasszikus muzsikákat és friss érdekességeket a hangszerek királynőjének udvartartásából.
Rákász Gergely a karitász nardai táborában
2021.07.22. - 18:00 | Büki László 'Harlequin'
Július 21-én, szerdán a kora délutáni órákban a nardai karitász tábor kis lakói Rákász Gergely koncertorgonista köré gyűltek, aki játékos hangszer- és műismertetővel egybekötött orgonakoncertet adott a gyerekeknek - Vivaldi Négy évszak című művének Tavasz tételével megismertetve őket.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások