Toldi - Egy kötelező, amit látni is kötelező
2021.09.18. - 12:00 | vaskarika.hu

Évtizedek óta nem született olyan nagyszabású animációs filmsorozat, mint a Toldi, amely vasárnap 19.40-kor debütál a Duna Televízió képernyőjén. Az iskolai kötelező olvasmányok kiemelt darabját látványos és élvezetes módon ismerheti meg a közönség Jankovics Marcell és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió páratlan munkájának köszönhetően.
Szeptember 19-én 19.40-kor a Duna Televízión lesz először látható a Kecskeméti Rajzfilmstúdió legújabb alkotása, a Toldi. Arany János hősének a magyar lovagi mondakör egyik legjelentősebb szereplőjének legendás történetét a kötelező olvasmányokból minden iskolás jól ismeri. Az animáció formájában megelevenedő elbeszélő költeményt a fiatalok számára modern képi világ teszi élvezetessé. A Toldiban az alkotó stílusjegyei is felismerhetők, hiszen az a Jankovics Marcell alkotta mozgóképre a hőst, akinek keze nyomát viseli a Magyar Népmesék.
A tévésorozat az Arany-műnek megfelelően előhangból és tizenkét részből áll. A cselekmény szereplői mellett megjelenik elbeszélőként a költő, maga Arany János is, aki egyfajta délibábként narrálja az eseményeket. Az új adaptáció, a hiánypótló rajzfilmsorozat a fennállásának 50. évét ünneplő Kecskemétfilm Kft. műhelyében született egy pályázat nyomán, amelyet az Arany János-emlékévhez kapcsolódóan az MTVA írt ki. A széria alkotója a Kossuth- és Balázs-Béla-díjas filmrendező, grafikusművész, Jankovics Marcell, akinek ez az utolsó alkotása.
„Toldi animációs filmsorozat, készítette a KECSKEMÉTFILM Kft. az MTVA megbízásából az EMMI támogatásával. - Jankovics Marcell / MTVA
Az MTVA szeptember 26-ig meghosszabbította a Toldi sorozat bemutatásának alkalmából kiírt szavalópályázatának benyújtási határidejét. A Mondj verset a nagyival! továbbra is várja a jelentkezőket. Az Arany-mű egy szabadon választott részletének szavalásával értékes Toldi-ajándékcsomagot nyerhetnek a legjobb felvételt beküldők, valamint esélyt kaphatnak, hogy az Almáriumban szerepeljenek. Sőt a legjobb pályaművel családi élményutazás nyerhető a Galánta melletti Taksonyfalvára, a Toldi Panzióba. A pályázatra a videókat a címre lehet küldeni. A felhívás részletei megtalálhatók a mediaklikk.hu/toldi oldalon.
A Toldi című animációs sorozat epizódjait szeptember 19-től vasárnap esténként 19.40-től láthatják a Duna Televízión!
Kapcsolódó írásunk:
Felmatricázott mozdony népszerűsíti a Toldi animációs filmet
2021.09.14. - 00:15 | vaskarika.hu / MTI - Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Felmatricázott mozdony népszerűsíti a Toldi animációs sorozatot, amely szeptember 19-től a Duna Televízióban látható.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás