Karate, MMA, K1 és boksz a II. Répcelaki Küzdősport Gálán
Képgaléria megtekintése2021.09.20. - 00:30 | vaskarika.hu - Fotók: Kéri András
Szeptember 18-án ismét küzdősport gála helyszíne volt a Répce Sportcsarnok. A rendezvényen a helyi karatékák mellett ezúttal a profiké volt a főszerep: K1, ökölvívás és MMA volt a fő attrakció!
Hosszú, közel féléves előkészítő munkát követően szeptember 18-án a Répce Sportcsarnokban került sor a II. Répcelaki Küzdősport Gálára. Az esemény ötletgazdája, Gallen Ervin létesítményvezető, illetve a szervező csapat tagjai, Őze-Guth Szilvia koordinátor és férje, Őze Balázs, Varsányi Áron, a Kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület vezetője, dr. Bogdán Olivér, a Répcelaki Rakurai Karate Egyesület vezetője, valamint „A boksz magyar hangja", Takács Péter „Deze" a 2020-as, kizárólag amatőr harcosokat felvonultató rendezvényt követően idén mert nagyobbat álmodni, és a gála programjának felében már profi versenyzőket, sőt, Szerbiából érkezett sportolókat láthatott a nézőteret, lelátót megtöltő publikum.
A 18 órakor induló program első blokkjában az amatőröké volt a főszerep, a profik pedig 19 óra után borították tűzbe a szorítót. Az eseményen a Szombathelyi Haladás versenyzője, Kolompár Kitti K1 szabályrendszerben múlta felül a szerb Anastasija Gal-t, és megvillantotta tehetséget a Répcelaki Rakurai Karate Egyesület kétszeres Európa-bajnoka, Seregély Gyöngyi is, míg a zalaegerszegi profi MMA-s, Boldog Martin már az első felvonásban megadásra kényszerítette Vladimir Vujadinovot.
A profi ökölvívók között még veretlen székesfehérvári Kiliti Tamást közel 150 szurkolója kísérte el a répcelaki fellépésére, a 26 éves pehelysúlyú reménység pedig 4 menetben pontozta ki a budapesti Pénzes Istvánt. A fő attrakció egy 75 kg-os profi K1 interkontinentális címmérkőzés volt, ahol a korábbi világelső, az Exatlonban is feltűnő Jóni Máté és Vanja Dimitrov nézett egymással farkasszemet. Az ütközet mindössze egy menetig tartott, miután a rendkívül motivált és jól mozgó Jóni háromszor is padlóra küldte vetélytársát, akit még az első gong előtt leléptetett a vezetőbíró.
Új hozzászólás