Örökké – a Lord lemezbemutató koncertje a Sportházban
Képgaléria megtekintése2010.04.06. - 09:20 | Antal Ádám - Fotók: Csizmazia Ákos
Kereken hét esztendővel ezelőtt vidáman baktattam barátaimmal az aktuális helyszínre, mely talán nem is annyira lényeges, mint a fellépő, amely történetesen a Lord zenekar volt. Akkor fiatal fejjel, hosszú sörénnyel, lázadó természettel, talpig feketében az ilyesmi valahogy kötelező volt, még akkor is, ha a zsebpénzt hetekig spóroltuk össze vagy éppenséggel csalfa módon valahol hátul, a mellékhelyiség ablakán kúsztunk be, csakhogy láthassuk kedvenceinket. Mondani sem kell, napokig, hetekig beszédtéma volt egy ilyen koncert: suliban, utcán, otthon, de még telefonon is. Egész egyszerűen volt foganatja.
Azóta sok minden megváltozott, egy azonban aligha. Annak a bizonyos zenének a szeretete, amely vélhetőleg makacsul ki is tart még időtlen időkig.
Pedig a hosszú hajkoronát rövid séró, a keménytalpú bakancsot konszolidált sportcipő és a fiatal, lázadó kobakot egy megfontolt férfi fizimiska váltotta. Az egykori zenerajongó ma már hivatásos firkász, de még mindig az az izgatott bizsergés hatja át, ha Lord koncertre sodorja a szél. Valahogy persze így lehet ezzel Erős Attila, Pohl Mihály és Gidófalvy Attila is, akik már évtizedek óta töretlenül istápolják a csapat szekerét, és bizony még ennyi év után is tudnak frappáns, innovatív dolgokkal előrukkolni. Nagyszombat estéje most éppen erről szólt. Erről, mert a Lord sportházas vendégszereplése tulajdonképpen egyfajta lemezbemutató koncertként volt hivatott funkcionálni, hogy némileg megkóstoltassa a rajongókkal a vadonatúj szerzeményeket. Az egyébként igencsak szerencsétlen időpontra helyezett bulin meglehetősen kevesen jelentek meg, uszkve 4-500 főre saccoljuk azok számát, akik jegyet váltottak. Ez persze vajmi kevésbé befolyásolta az est hangulatát, hiszen már a nyitó Szupergép és Sipőcz Band is kitett magáért, kellemes ovációval fogadták mindkét zenekart. Előkerültek régi Lord klasszikusok, sőt még P. Mobil is felcsendült a repertoárban, igazi ízes, hard rock atmoszférát teremtve a főzenekar előtt.
Egy hosszú átszerelés és egy csöppet bagatell intro után érkeztek a főszereplők, és nem a húsvéti nyuszi repítette őket, hanem egy vérfriss szerzemény, az igencsak karakán 'Más az élet' húzónóta. Bizony első blikkre is nagyot ütött, pedig ezzel még kevesen barátkozhattak eleddig. Hasonlóan szuperlatívuszok illetik a többi újkeletű dalt is, jóllehet az olyan klasszikusok, mint a Tombolhat a Szél, a Kifutok a Világból, az Egyedül, az Itthon vagy Otthon, a Fázom a Szélben vagy éppen a Szemedben Csillagok még mindig velős gerincét adják a műsornak, a Vándorról persze már nem is beszélve. Ez utóbbira még talán azok is megmozdulnak, akiket alapjáraton kergetni lehetne a rockzenével úgy kollektíve. A színpadon persze folyamatosan ment a már megszokott barázdabillegetés, ebben éppen Erős Attila vitte a prímet, de az ötvenen már túllendült Pohl Misi sem ijed meg túlzottan saját árnyékától, süvegelendő, amit frontemberként összemajrézik az éneklés mellett. Pihentetésként persze Gyurik Lajos megegyengette a bőröket, a már-már közismert dobszólóval spannolva a totálisan belelkesült közönséget, és még egy sor bevett gitárvillantás is belefért Erős Attilától, némi pauzaként. Egészen szokványos buli volt, lemezbemutató jellegétől eltekintve. Dinamizmusában, intenzitásában fiatalos, mindösszesen apróbb ráncok árulkodtak a csapat veterán mivoltáról.
Azzal kezdtük, hogy sok minden megváltozott, egy azonban aligha. Annak a bizonyos zenének a szeretete, amely vélhetőleg makacsul ki is tart még időtlen időkig. Éppen ettől lesz igazi Örökség.... Örökké.
































































































Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Aki nem ír róluk, nem hibázik! Foglamazhattam volna durvábban is. Kár, hogy a cikkből és a fotókból mindössze az elírt cím volt kommentre érdemes...
Képek, beszámoló, videók a koncertről az oldalamon.(palko.co.nr)
Én 1000 főre tippeltem a közönség létszámát, szerintem jó félház volt az 1800-2000-es befogadóképességű Sportházban.
Publikus, hogy mennyi jegy ment el ténylegesen?
Mindenekelőtt köszönöm azoknak, akiknek tetszett az írás és ez irányú véleményüket közölték is. Köszi. Maximálisan egyetértek Veled, könnyelmű hiba volt a részemről. A félreírást feltételezem az okozta, hogy a közelmúltban az EDDA-nak volt egy Örökség lemeze, a zenekar pedig hamarosan Szombathelyen koncertezik majd. Egy kis nüansznyi elírás volt. Excusez-moi!
Ami a sajtót illeti: a koncertet beharangozó írásunkban leközöltük, hogy hány bulijáról írtunk eddig a Lordnak. A lordinfo oldalon rendszeresen betoljuk az írásainkat, nem tudom, van-e az együttesnek sajtósa, vagy bárki kapcsolattartója, de gyanítom, ez is úgy működik, hogy adott egy címlista, ami alapján a médiumok tájékoztatva vannak... Ha ennyi híradás, bekommentelés nem volt elég részünkről, akkor az elég sajnálatos, hogy külön kérésre kapunk anyagot a bandától... :) Nekem nem ez a triviális, hanem ami az együttes helyében az érdekem lenne: kérés/kérdés nélkül kitolom a sajtónak még azt is, ha sikerült a klotyón egy orbitálisat finganom, és ezt kiadtam cd-n!! :DD
Az a helyzet, hogy számos esetben olyan zenekaroktól kapunk korrekt anyagot, sőt, sajtópéldányos cd-t kritikára, akikről nemhogy nem írtunk, de még pl. nem is hallottuk őket... de olyanoktól is, akik a honi popzene élvonalához tartoznak. Ha nekik ez nem zsenánt, akkor nekünk ez az etalon, ha nem gond... de a másik magyarázata az, hogy úgy gondolom: az eléghez bőven sokat tettünk le ahhoz, hogy külön köröket fussunk ezért. :)
És egy zárógondolat: valóban, egy újságíró normál formában így működik, hogy kérdez/utánajár. Ezt a lapot civilek szerkesztik (javarészt diákok, alkalmazottak), nem fizetett, főállású újságírók. :) Ennek ellenére próbálnak minőséget teremteni a munkájukkal (lásd plecsni jobbra alul...), mégha ebbe olykor hiba is csúszik.
De fordítsuk meg egy kicsit a dolgot. A Lord profi zenekar, aki ebből él, gondolom van menedszere, sajtósa, lehet, a két feladat egyazon személy kezében összpontosul... Ugye nem kell továbbvinnem a gondolatmenetet? :)
Jókat, Harle
Ádám cikke,fiatalos, megfontolt,elfogulatlan.
A 38 esztendős szombathelyi LORD zenekar lemezbemutató koncertjéről szóló írással más vas megyei elkektronikus és írt sajtóorgánumban SAJNOS nem találkoztam!
Elgondolkodtató! ... Pedig a LORD Értéket közvetít!
Véleményem az , hogy szavakon lovagolni kellemetlen ... ( Csakis a lényeg, Tépett álmok )
...Azzal kezdtük, hogy sok minden megváltozott, egy azonban aligha. Annak a bizonyos zenének a szeretete, amely vélhetőleg makacsul ki is tart még időtlen időkig. Éppen ettől lesz igazi Örökség.... Örökké....
A közel négy évtized alatt felhalmozott zenei Örökség, remélhetőleg Örökké tart ...
További eredményes munkát kívánok a Vaskarika munkatársainak!
Lordos üdvözlettel: Radics Pisti
Szombathely,2010. Szelek havának 7.napján