Ilyen volt a répcelaki advent - Négy hét a karácsonyvárás jegyében
Képgaléria megtekintése2021.12.20. - 10:00 | Kéri András
Répcelakon tavaly a vírushelyzet miatt nem lehetett megrendezni a karácsonyváró ünnepségeket. Idén már a művelődési ház dolgozóinak és a város vezetőinek összefogásával kisebb műsorokat, programokat szerveztek a Radó terén, ahol az arra sétálók megcsodálhatták a Radó-ház szép karácsonyi kivilágítását és az életnagyságú betlehemet is.
Az első vasárnapján Szakál Szilárd atya és Baranyai Bence tisztelendő úr áldotta meg a Radó téren lévő Adventi koszorút. Az áldás után Szabó József polgármester pár szóval köszöntötte a város lakóit, majd meggyújtotta az első gyertyát, verset mondott Kondora Katalin és Csorba Bence. A gyertyagyújtás és a versmondás után a Bendzsó Music Az angyalok figyelnek karácsonyi zenés összeállítását hallhatta a közönség.
Advent második vasárnapja sem volt egy átlagos délután - délután 4 órakor kezdődött a Kalimba Gospel Gyermekkórus koncertje. A koncert mellett kísérőprogramként "járt" a hordóvonat, volt fakörhinta, hajóhinta, és a szülői munkaközösség jóvoltából kis kézműves vásár a Radó téren. A Kalimba Gospel Gyermekkórus műsora után érkezett meg a Mikulás, akit már sok gyerek várt. Zsákja tele volt finomságokkal, amikkel a gyerekeket megajándékozta.
Zene a képekben című előadásra invitálták Répcelak és a környező települések lakóit Advent harmadik vasárnapján a művelődési ház színháztermébe. Fekete Nándor orgonaművész előadását hallhatta a közönség Európa legmodernebb hangversenyorgonáján. Az est repertoárjában Antonio Vivaldi: A négy évszak - Tél, tavasz, Ludwig van Beethoven: Holdfény szonáta, Örömóda, Edvard Grieg: I. Peer Gynt szvit hangzottak el. Az orgonaművész előadását csodálatos képeivel színesítette K. Orosz Ila fotóművész, amiket az előadás alatt vetítettek.
Advent negyedik vasárnapján újabb programra hívta a lakosokat és a környékbelieket a város a Radó térre. A művelődési ház és a város egyesületei forralt borral, meleg teával és finomságokkal várták a főtérre kilátogatókat. Jótékonysági vásárt szervezet a Móra Ferenc Általános Iskola szülői közössége, amiben a finomságok mellett karácsonyi díszek, kisebb ajándékok várták új tulajdonosaikat. Az Ümmögő Néptáncegyüttes színpadi produkciója után Szalai Szabolcs, a Móra Ferenc Általános Iskola tanára énekelt karácsonyi dallamokat. A helyiek szép karácsonyi műsora után a 2014-es Szárban Sztár nyertese, Pál Dénes adott koncertet. Az előadások mellett a művelődési ház kiállítótermében vasútmodell- és autógyűjtemény kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők december 17-19. között.
Az adventi eseményekhez kapcsolódik, hogy az ünnepkör időszakában pár fiatal összefogott, és felelevenítette a városban a betlehemezés hagyományát.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás