E tragédiával a francia kortárs irodalmat ért, komoly veszteség mellett az 1956-os magyar szabadságharc ügyének egyik fontos támogatóját is elvesztette a Kádár-rezsim első éveinek tömeges kivégzéseit elszenvedő Magyarország, ahol még több mint másfél évig folyt a forradalmárok és a minden ok nélkül bebörtönzöttek kivégzése.

Méltatlanul kevéssé ismert tény ugyanis, hogy az algériai franciaként született, anyai ágon spanyol származású Albert Camus kiállt az 1956-os magyar felkelést követő megtorlások ellen, s művei által is szorgalmazta az erőteljesen szélsőbaloldalos értelmiség szakítását a sztálini ideológiával.

Forrás: Wikipedia

Az algériai Mondoviban, egy Isten háta mögötti, a 19. században francia telepesek által alapított faluban született Camus, a 20. század világirodalmának egyik kiemelkedő alakja. Koldusszegény családja miatt kiemelkedését, továbbtanulását tanárának köszönhette. Az Algíri Egyetemen tanult filozófiát.

A kor meghatározó francia szellemi áramlatainak hatására Camus is csatlakozott az 1930-as években a kommunista mozgalomhoz. Később, a párt hol ide, hol oda forduló utasítgatásaira ráunva (a párt azt a feladatot adta neki, hogy a város muzulmán-arab lakossága körében gyarmatellenes és kommunista propagandát terjesszen és tagokat toborozzon, később viszont, hogy szüntesse be gyarmatellenes tevékenységet), szembe került a kommunistákkal, mert ő továbbra is szívén viselte az arabok szociális és politikai egyenjogúságát. 1937-ben kizárták a pártból.

Camus újságíróként dolgozott algériai francia lapoknál. Első, nagy hatású regénye, az 1942-ben megjelent L'Étranger (Az idegen; magyar nyelven Közöny címmel adták ki), egy gyilkosságról szól. Egy fiatal algériai francia lelő egy arabot, és mivel tettét nem tudja, nem akarja megmagyarázni, bűnbak válik belőle; a tárgyaláson tanúsított közönyével saját halálos ítéletét provokálja ki, hiszen a bírákat is szembesíti a világ képmutatásával. A könyv alapján rendezte Luchino Visconti Az idegen (Lo straniero) című filmjét, melyet szintén A közöny címmel vetítettek Magyarországon; a mű a Cure nevű együttest is megihlette, a regény alapján íródott Killing an Arab című számuk.

Fellázítani egy országot

Annak ellenére, hogy a Camus már a háborús években kapcsolatba került az őt ekkor még támogató Jean-Paul Sartre-tal, a második világháború utáni években erőteljesen elvált a két alkotó - az egzisztencializmus meghatározó alakjai - életútja.

Camus az 1950-es években sorra írta azokat az eszmetörténeti jelentőségű esszéket, melyekben szakított és végleg szembe fordult a szélsőbaloldallal.

A Sziszüphosz mítosza (1942) és A lázadó ember (1951), melyek csak 1990 után jelenhettek meg Magyarországon, klasszikus példákat felhasználva számol le a kor igaztalanságaival. A Sziszüphosz mítoszában az abszurd felé, A lázadó emberben a társadalmi méltánytalanságokkal történő szembe fordulás irányában keres kiutakat

korának társadalmi-politikai csapdáiból. (Ugyanebben az időszakban „a magyar egzisztencialista", Hamvas Bélát, kora Európájának egyik legműveltebb, öt nyelven, többek között görögül latinul beszélő, éppen a hébert és a szanszkritot megismerni kezdő íróját és filozófusát erőmű-építkezéseken dolgoztatják raktárosként, többek között Tiszapalkonyán - a szerk.)

Camus A lázadó ember megírása után kerül szembe először korának sztálinista értelmiségével. A tisztán látó, s a jövő veszélyeit érzékenyen kitapintó könyv által sok kortárs értelmiségi találva vagy egyenesen sértve érezte magát, s hamarosan ellentámadásba lendültek.

Camus számára a legfájóbb Sartre és a Temps modernes körének reakciója volt. Sartre, el akarván kerülni a nyílt vitát, egyik munkatársát, Francis Jeansont kérte fel recenzió írására. Utóbbi rendkívül kemény szövegét Camus a szívére vette és nyílt levelet intézett Sartre-hoz, a barátjához, Főszerkesztő úrnak szólítva őt. Ezzel a két író között véglegesen megszakadt a kapcsolat. A vita, Sartre szerint a Szovjetunió megítélése miatt mérgesedett el.

A Sztálint követő francia értelmiség, különösen Sartre körei tehát - kommunista módszerekkel - izolálták, elszigetelték az írót. Míg Sartre rendszeresen utazott a Szovjetunióba, később pedig rendkívül elragadtatott szavakkal dicsérte Che Guevarát, akivel találkozott, sőt az 1972-es müncheni olimpián bekövetkezett tragédia kapcsán, amikor a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet kilenc izraeli sportolót rabolt el, kettőt pedig meggyilkolt, Sartre a terrorizmussal kapcsolatban leszögezte, hogy ugyan az „egy szörnyű fegyver, de az elnyomott szegényeknek nincs más eszközük".

Ezzel szemben Camus mindent megtett, hogy felrázza kora értelmiségét. Azt lehet mondani, hogy az 1956-os forradalom után ő volt az egyetlen ismert nyugat-európai értelmiségi, aki határozottan kiállt a magyar szabadságharc mellett.

Az egyik nagy hatású cikkében (A magyarok vére/Le sang des Hongrois) így ír a forradalomról: „Létezik egy igazi Európa, mely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg."

Leleplezni egy zsarnokot

Camus nagy hatású beszédet tartott a magyar forradalom örökségéről 1956. március 15-én a párizsi Wagram-teremben. Az író egymás mellé helyezte Rákosit és Kádárt, megcáfolva, hogy utóbbi bármiben is különbözne elődjétől:

„A Rákosi és Kádár közötti versengésnek, amiről annyit beszélnek, semmi jelentősége. Egyazon tőről fakad. (Más fordításban: „Ugyanaz a fajzat"). Csak az áldozatok számában különböznek, és ha Rákosi egyelőre vezet is, ez nem fog sokáig tartani.

Ami az ország szabadságát illeti, édes mindegy, hogy a kopasz gyilkos, vagy a másik, az üldözöttből üldözővé lett, kezében van a hatalom...

egy totalitárius állam nem léphet előre. A terror nem fejlődik, legföljebb csak fokozódik, a vérpad nem lesz szabadelvűvé, s az akasztófa sem toleránssá..."

Camus, aki a Sartre által egész életében körülrajongott és a francia baloldal által ájult tisztelettel övezett Szovjetunióról kimondta: „Oroszország ma őrtornyokkal körülvett rabszolgák földje", 1957-es Nobel-díja után levelet írt Kádár Jánosnak, hogy így tiltakozzon a magyar írók elleni per miatt.

Meghalni

24 kilométer - aznapi, utolsó ebédje után összesen ekkora távolságon át élvezhette a 150 kilométeres sebességet az író, ha élvezte egyáltalán: nem nagyon szeretett autózni; ha lehet, a vonatot választotta. Most is vonaton utazott volna vissza Párizsba, ám kiadója rábeszélte hogy inkább vele és családjával tartson.

A kocsi egyik kereke durrant szét váratlanul, az autó egy fának rohant. A borzalmas becsapódás kettészelte az autót - s vele a még mindig fiatalnak számító Nobel-díjas életútját is.

Camus halálát követően sokakban felmerült a gyanú, hogy a nyílegyenes úton, rutinos sofőrrel bekövetkezett balesetet a KGB ügynökei rendezhették meg.

A legkiterjedtebb kutatásokat ez ügyben Giovanni Catelli olasz akadémikus végezte: először 2011-ben, a Corriere della Serrában, majd 2019-es, Camus halála című könyvében is kifejtette, hogy szerinte Dmitrij Sepilov szovjet külügyminiszter adta ki a parancsot Albert Camus meggyilkolására.

Camus a Franc-Tireur című francia lapban 1957 márciusában tette felelőssé a politikust a forradalom vérbe fojtása miatt. Catelli szerint az a tény, hogy Camus elítélte az 1956-os magyar felkelés szovjet vérbe fojtását, illetve hogy Camus támogatta Borisz Paszternak ellenzéki orosz író Nobel-díjra történő jelölését, elég volt ahhoz, hogy Camus-t „zavaró tényként" fogják fel Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár 1960 márciusára tervezett párizsi látogatása előtt.

Mint arról lapunk is beszámolt: a magyar forradalom ügye mellett ENSZ-diplomataként kiálló dán Bang Jensen is egy, a szovjetek számára fontos diplomáciai esemény, a magyar ügy ENSZ-Közgyűlésen történő tárgyalása előtt követett el „öngyilkosságot", mely számos fennmaradt nyom és visszaemlékezés szerint inkább kivégzés-szerű, titkosszolgálati eszközökkel végrehajtott gyilkosság lehetett, Camus halála előtt alig több mint egy hónappal, 1959. november 25-én.

Catelli egyik fontos forrása Jan Zabrana néhai cseh író, műfordító naplója volt. Zabrana szerint Sepilov valóságos halálkommandót küldött Camus-re.

Az 1984-ben elhunyt Jan Zabrana meg nem nevezett forrásra, egy olyan férfira hivatkozik, aki szerint szovjet hírszerzés ügynökei a egy „kifinomult szerkezetet" alkalmaztak, mely a nagy sebességnél szétvágta a gumiabroncsot.

Albert Camus 1960-as halála idején világhírnévnek örvendett. Az autóroncsokban találtak egy kéziratot, amely egy fiatal algériairól szólt. Címe ez volt: Az első ember.