Április 11-ét 1964 óta nevezik a költészet napjának, ugyanis e napon született József Attila. Sárváron április elején rendezik meg immár lassan több, mint 45 éve az Országos Diákírók-Diákköltők találkozóját, ahova a péntek esti vendég, Karafiáth Orsolya még soha nem kapott meghívást, annak ellenére, hogy szinte mindig pályázott.

A sikertelen pályázások után sok évvel egy asztaltársaságban beszélgetett Kemény Istvánnal, aki korábban a találkozó elnöke volt, és egy naplót vezetett a beérkező pályaművekről. Karafiáth Orsolyáról ennyi állt bejegyzésében: nagyon rossz, kicsit beteg, majd írunk.
Persze ez azóta megváltozott, és ha ismét egy asztaltársaságba kerülnek, akkor csak egy jót derülnek a történeten.

„ A 76-os, az én évjáratom a legjobb"

Ezek az író-költő találkozók lehetőséget adtnak a kortárs irodalom tehetségeinek felkutatásához, illetve megismeréséhez - Szabó T. Annára, valamint Dragomán Györgyre is egy ilyen sárvári találkozón figyelt fel a szakma színe-java.  De most nem Szabó T. Anna, és nem is Dragomán György ült Markó Péterrel, és a sárvári közönséggel szemben, hanem Lady Lorelei, azaz Karafiáth Orsolya, a 30-as éveiben járó, kortárs költők gyöngyszeme.

A beszélgetést a sárvári Álomlátó együttes muzsikája nyitotta, majd Markó Péter köszöntötte a nézőket és a költőnőt.

A mai kortárs irodalom alkotói már egy új generációs ágat képviselnek, ehhez hasonló zajlott az irodalmi életben a 60-as években. Az akkori kor íróira, költőire - Parti Nagy Lajos, Kemény István - a mai generáció már példaképként tekint. A „76-os évjárat" költői mind egy együtt induló csoport tagjai voltak. Az egyetemi lappal, a Sárkányfűvel kezdődött mindannyiuk - Varró Dániel, Grecsó Krisztián, Cserna-Szabó András - pályafutása. Akik innét indultak, mostanra már közéletben szereplő, publikáló írók, költők.

„ Távol áll tőlem a váteszköltő szerepe"

„Alanyi költő vagyok, és távol áll tőlem a váteszköltő szerepe" - jelentette ki határozottan Karafiáth Orsolya. „A kocsmaasztalnál ülő, lerongyolt vátesz-image szerencsére rég idejét vesztette. Nem gondolnám, hogy aki művészettel foglalkozik, annak nyomorognia kellene. Ma már nincsenek mecénások, akik felkarolnák a kávéházban ücsörgő költőket. Ebben a világban mindenkinek magának kell megkeresni a felfele törekvő utat".

Az irodalmi munkásságáért Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett költőnő a kedvenc versén mutatta be, hogy milyen is az, amikor a jambusok, az alliterációk, és a rímek folytonossága személyességgel párosul. A Lidércfény című vers ambivalens érzelmeket kelt, és a mű díszítéseinek köszönhetően csengő-bongó. Dallamos, vidámságérzetet keltő, annak ellenére, hogy a halál és az elmúlás a témája.

Karafiáth Orsolya: Lidércfény

A Hold-allé mellett ma éjszaka
egyszerre teljesen magam maradtam.
Pedig jó szellemek kísértek eddig,
megtestesülten, szikrázó alakban.
Sötétben kell eljutnom majd a fákig.
Tudom, ha ott vagyok, baj már nem érhet.
Előbb derengés, farkasvak homály,
aztán a testek. Dús lomb, vad gyökérzet.
Régen halott szerelmesek neve
van a törzsükbe vésve. Ismeretlen
páros monogramok, egypár magányos -
az én nevem is ott áll elveszetten;
az élő név nedvedzik, szinte friss még,
beszél a fában, kedvvel kérgesedne.
A fa évekkel érvel, válaszol.
Nem kell neki még a puszta nevem se.
Felzúg a nyírfasor az éji szélben,
a szellemek nevetve visszatérnek.
Ezüstbe dermed mindegyik levél.
A lombárnyékban fémesek a fények.
Bicskám erős - nevem mélyebbre vésni.
A Hold csak néz. Örül a veszteseknek.
Világít majd nevemben. Józanul.
Nemes jelzés. Ha erre jársz, keress meg.

„Nekem az a koncepcióm, hogy az interjúkban össze-vissza beszélek"

Egy médiaszerepléstől távoli - bár néha mégis kamerák kereszttüzébe vágyó - ember nem szereti, ha kérdezgetik nem közszemlére való dolgokról. A legtöbben az ilyen esetekben hárítanak, vagy oltári nagy blődséget tudnak kitalálni. Így eshetett meg, hogy Karafiáth Orsolya fitness-költőnek titulálta magát, illetve, hogy egy nem létező - később, mégis muszájból összeálló - punkzenekar énekesnőjeként jelent meg a média hasábjain.

„Nekem az a koncepcióm, hogy az interjúkban össze-vissza beszélek - vallja be. Persze ezek néha súlyos következményekkel is járhatnak. Így alakult a punkzenekarom is, aztán két hét múlva hívtak, hogy lépjek fel a Trafó-ban. Lemondani nem akartam, így gyorsan összeszedtem a zenekart, írtunk 6 dalt, és egész este ezeket ismételtük. A csapatnak két rajongója volt. Ebből egyik a húgom volt, mert ő rá volt kényszerítve a lojalitásra" - meséli Orsolya.

A versek és a bennük felbukkanó zenék Orsolya elmondása szerint abból eredeztethetők, hogy nagyon sokféle zenét szeret, és ezeket örömmel bele is szövi a verssorok közé. A Café X- ben például Pink Floyd számok, míg a Cigánykártyából német punk-rock-pop előadók művei köszönnek vissza az olvasóra.

„ A kortárs irodalom megítélése - avagy egy részeges , mindenhonnan elutasított költőnő vallomása"

„Azt gondolom, hogy a mai kortárs irodalom valójában csak önmutogatás. Nem is az önmutogatással van gond, hanem az ürességgel, azzal, hogy nincs mit mondani. Igen, csupa hiúság, üres ambíció." - így vélekedik az írói ambíciókat tápláló Részeges Magda a Maffia Club egyik monológjában. Nos, akkor hol is van az igazság? Erről is kérdezte Markó Péter beszélgetőpartnerét. Tényleg csak magamutogatás a mai kortárs irodalom vagy ez is csak egy részeges illúzió Magda életéből?

 „Igazából egyik sem, vagy mindkettő. Magda egy társadalmilag kitaszított, el nem fogadott költő. Azt hiszem, hogy ha egy ambíciókkal teli alkoholistát kérdeznénk meg, akkor ugyanezt gondolja a mai világról. Mindenki ellene van, és ezeket hamis vádakkal illeti. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy szüksége van a költőnek egy egészséges exhibicionizmusra és hiúságra. Aki szerintem publikál, az azt gondolja, hogy már érdemes arra, hogy olvassák. Így a publikálás is egy egyfajta magamutogatás" - érvel a feltett kérdésre Karafiáth Orsolya.

12 nő monológja Lajosról - a Maffia Clubról

A Maffia Club 12 nőről, 12 barátnőről szól, akik együtt játsszák a Maffia nevű társasjátékot. Az ő történeteik, monológjaik jelennek meg a költőnő első prózai művét tartalmazó kötetben, melynek önéletrajzi alapja is van. „Az egyetemi évek alatt gyakran játszottunk mi is a barátnőimmel a Maffiá-val, így régi emlékeket, naplórészleteket is felhasználhattam a megírásánál"- meséli az írónő.

A zene és a dallam szoros összefüggésben van Karafiáth Orsolya műveivel, habár bevallása szerint önmaga elvetélt zenész, és már a hegedűtanára is megmondta, hogy abszolút tehetségtelen, miután ezt szülei is - akik zenei pályát szántak lányuk számára - beismerték, akkor kezdett el foglalkozni a versírással.

A beszélgetés vége felé egy nézői kérdés során kiderült, hogy Orsi nem szereti a szabad verseket. Mindig ragaszkodik a szabályokhoz és a formához.  „Az életemben nagyon fontosak a keretek és szabályok, és valószínűleg nem is tudnék egy formanélküli verset írni. Nálam a forma és a gondolat határozza meg elsősorban a művet. A verseim nem hangzásra, hanem olvasásra valók."

Az estet a Berlin, Cérnalányok című vers, illetve az Álomlátó Együttes által előadott Baranyi Ferenc: Dal című nóta zárta.

Karafiáth Orsolya: Tango

Már hogyne érteném. Csak máshogy érzem.
Kell még egy mozdulat, mi rávezet.
Egy mozdulat: a véletlen, a botlás.
Pár lépés együtt, majd feszült szünet-

egy új esély, hogy én is megtanuljam
most nincsen félig. Csak egész lehet.
Ha vicc, ha trükk, sodródjak el nyugodtan,
s ha nem, tudjam, innen veszíthetek.

Az orrcimpám. A táguló pupilla.
Amúgy egész jól elvagyok a vággyal.
Nem gyűr le, durván nem sodor feléd.
Belül jelez. Titkon, zavartan árnyal.

Nekem már szenvedély így. Elhiszed?
Minek beszéljem szét, feleslegesre?
Unott tárggyá miért váltanám a kérdést -
velem jönnél a másik életembe?

Milyen komoly vagy. Még a tested is.
Erős energiák - ín és ideg.
A könnyű nem kell? Nézd, most tartasz úgyis.
Aztán engedhetsz. S épp így éri meg.

Hogy kellesz, átpörög a mozdulatba.
Talán véletlen. Nincs mögötte semmi.
Félek, hogy élvezem. Hogy addig vonz,
míg elfelejtem, hogy tudok nevetni.