A döntőre készülődés jellemzi egyébként a műsorvezetőket és a zsűrit is, de azért ne feledjük, hogy ma még 10 versenyző elődöntős szereplése van soron, tehát nem érdemes annyira előreszaladni. A zsűritagok szerencsére egyetértenek abban, hogy fontos számukra az őszinte érzelem, a küzdés, az energia, és nagyon kerülendő a manír, a mesterkéltség és a hamis üzenetek (de azt hiszem, hogy az idei mezőnyben még a kiesettek közt sem említhetnék talán senkit, aki ne lett volna a saját műfajában hiteles és érvényes, úgyhogy ezen a téren már az előzsűrizés is jól működött).

A mai extra produkció Király Viktor lesz, amivel ugyan lehet viccelni, de Radics Gigivel és Gerendás Danival együtt ez talán már érdemes lesz a figyelemre.

A Swing à la Django feat. Koszika dala eredetileg talán annyira nem jött be a „mulatós" jelleg miatt (oké, erre valamit ki kell találni, mert a mulatós színvonaltól olyan messze áll azért ez a zene, mint Makó Jeruzsálemtől, de a harmóniavezetés mégis azt idézi, mindegy, értitek, egyáltalán nem degradálni akarom ezt a zenét, lehet, hogy a Mező Misi által említett „cigánybugi" a megfelelő kifejezés, hihi) ez a hangszerelés viszont annyira iszonyú profi, hogy nincsenek szavaim (azok a hangszeres szólók középen, azta!), ráadásul az ének is ezerszer jobb, mint eredetileg, sokszínűbb, dinamikusabb, játékosabb, hogy engem tulajdonképpen ezzel meg is vettek. Én erre simán elbulizgatnék bármikor bárhol.

A Napfonat dalánál akusztikusabbat nem igazán tudtam elképzelni (énekhang és dobok), de ők így is feljebb tudták tenni a mércét, hegedű, gitár, dob és zongora egészítette ki a már eredetileg is tökéletes egészet. Én nem tudom, ki hogy van vele, nálam a mérce a borzongásnál kezdődik, és nagyjából a könnyezéssel ér el a maximumra, ezek ösztönösen mutatják meg a zene hatását, gyakran fordul elő velem, hogy nem is az általam kedvelt stílusú zenék esetében borzongok, vagy könnyezem - ez a legtisztább, legegyszerűbb mértéke nálam a JÓ-nak. A Napfonat márpedig JÓ.

Andelic Jonathan dalában is találtunk érdekes részeket az élő előadás során, kíváncsian vártam az akusztikus verziót. A mindössze zongorára és csellóra redukált kíséret tökéletesen működik, az ének is sokkal-sokkal érzékenyebb, tisztább, dinamikusabb. Ez számomra valójában akusztikus dal, csak korábban valamiért elektronikus kísérettel adták elő. Jóval hatásosabb és őszintébb így az egész produkció. Jonathan énekesi kvalitásai egyébként itt aztán tényleg meg tudtak mutatkozni, nem felejtve, hogy a zongorakíséretet is ő játszotta, ami bizony nem egyszerű feladat éneklés mellett.

Gubik Petra dala talán az összes többi mezőnybeli daltól eltér, szerencsére nem rossz értelemben. Az áthangszerelés is nagyon egyedi, sokvokálos, vonósos, szájdobos, gitáros, kissé talán kaotikus, de összességében mégis izgalmas produkciót eredményezett. Mindenképpen kiemelendő a háttérvokálosok és Petra szoros kapcsolata, szemkontaktusa (no meg Szirtes Edina Mókus dalszerző hegedülése).

Solére dala az eredeti és élő hangszeres verzióban is nagyon tetszett, nem tudtam, akusztikusban mit lehet kihozni ebből, viszont kellemes meglepetés ért a saját zongorakíséretes előadással. Az előző verzióban titokzatos, csillogós, mágikus, karizmatikus hatású előadást láttunk, itt pedig tiszta, egyenes, egyszerű és őszinte produkciót - és mindkettő ugyanúgy hatással volt ránk. Az előző előadás távolságtartó volt, mégis érdekes, a mostani pedig valódi, bensőséges, minden külsőséget levetkőzött, intim.  Remek példa arra, hogy nincs szükség bravúréneklésre, ha elég szív van a dalban (félreértés ne essék, óriási éneklést hallottunk, csak nem „úgy").

Ruby Harlemék Royjal kiegészülve nagyon jó bandának tűnnek, és próbálnak házibuli-hangulatot teremteni a színpadon, ami szerintem sikerült is, már ha nem valami elborult rave-haouse-trance-házibulira gondolunk. Baromi hangulatos, menő, vagány, tényleg: „cool" jammelős bulizós dolog volt ez, amit én is végigénekeltem (pontosabban végigvokáloztam, rossz szokásomnak megfelelően). Vidám, önfeledt buli volt ez, mindenkinek ilyet kívánunk otthonra és a rádiókba is! Kiemelendő a fantáziadús hangszerelés, például az asztalon dobolás!

Majoros Csenge dala már az előhallgatáson is belopta magát a szívembe a régies, tangós hangulatával, az akusztikus verzió is ugyanazt a hatást hozta a vonósokkal és hárfával kiegészülve (érdekesség a két nagybőgő jelenléte). Sajnos az ének helyenként bizonytalan, hamiskás, érzésem szerint kicsit talán „túlságosan" is el akarta énekelni Csenge ezt a rengeteg érzelmet.

Grétát és különleges dalát a válogatók során a közönség juttatta tovább. Az előző verzióval kapcsolatban is merültek fel bennünk kérdések, de ettől eltekintve egyébként örültünk a továbbjutásnak, hiszen tényleg minden dalt megkedveltünk a verseny során. A mostani hangszerelés azonban sajnos nem sikerült, inkább lett kaotikus, mint kidolgozott, az ének és a vokál is inkább amolyan „tábortüzes" jellegű volt, mint harmonikus, mintha épp most, a színpadon találták volna ki a hangszeresek és az énekesek, hogy hogy is játsszák el ezt a dalt.

A Mattset, őszintén megvallom, nekem valahogy kimaradt - nem is hallgattuk elő, az ő válogatójuk idején pedig beteg voltam, így csak a pár mondatos értékelést olvastam róla. Az a fura helyzet állt tehát elő, hogy nekem tőlük ez az első meghallgatásom, és őszintén szólva nagyon tetszik. Szimpatikus csapat, erős, karizmatikus énekkel, profi zenészekkel, remek dalszöveggel, jó zenei fordulatokkal, izgalmas harmóniaváltásokkal (ígérem, meghallgatom az eredetit is).

Pádár Szilvi a válogatón nagy sikert aratott az eredetileg is akusztikus dalával, úgyhogy itt is kíváncsian vártam a hangszerelési újdonságokat. A szaxofon remek ötlet volt! Az egész előadás sokkal érzékenyebb, finomabb, elegánsabb, egyben jazzesebb, improvizatívabb lett, mint a múltkor. Én még sose voltam amerikai jazzbárban, de ilyennek képzelem az ottani előadásokat: profi, érzelmes, tökéletesen tiszta, egyedi énekhanggal, szaxofonnal, tempóváltásokkal meg minden, elöl a szépséges énekeső szőke hullámokkal, csillogós ruhában, hátul jobbra a zenekar, balra a zongora... szóval ez igen!

Az extra produkcióban Radics Gigi és Király Viktor énekel, a doboknál pedig Gerendás Dani látható. Érdekes dolog ez, mert dalként az én szememben nem állná meg a helyét a versenyben, de az énekesek és zenészek tökéletes összhangja és profizmusa mégis élvezetes produkciót kovácsol ebből az amerikai stílusú r'n'b-soul dalból, ami angolul valószínűleg tökéletes lenne, de magyarul sajnos - mint már sokszor elemezgettük - nem igazán tud érvényesülni.

A legjobb szövegíró díját Erdős Fruzsi dala, az Azt beszélik szövegírója, Pető Andrea kapja, akinek szívből gratulálunk, tényleg különleges szövegű dal volt ez, kár, hogy nem jutott a döntőbe.

Továbbjutott a Napfonat, Solére, Pádár Szilvi, valamint a közönség szavazatai alapján az utolsó döntős versenyző - megérdemelten - Andelic Jonathan. Nincs más hátra tehát, mint a döntő, úgyhogy tartsatok velünk jövő héten is! Ne felejtsétek, hogy értékelés-párbaj lesz, ha idén nem is a stúdióból, de legalább otthonról vágunk majd egymás mondataiba.

Kapcsolódó írásunk:

A Dal 2022: Oláh Ibolya és a Third Planet az első elődöntő nyertesei

2022.02.28. - 01:00 | Orsó - Fotó: M2 Petőfi TV

Oláh Ibolya és a Third Planet produkciója egyaránt a maximális 40 pontot érdemelte ki a zsűritől. Mögöttük a harmadik helyen a Subtones végzett Nem segít más című dalával, és 39 ponttal szintén bekerült a döntőbe. A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Hegedűs Bori és Tempfli Erik dala, az Anya kapta, amely így ugyancsak bejutott a döntőbe.