III. (E-dúr) zongoraversenye 1945-ben keletkezett, amikor a szerző már az Egyesült Államokban élt, és a leukémia már előrehaladott állapotában szenvedett. A premierre 1946. február 8-án került sor. A művet feleségének, Pásztory Dittának ajánlotta, aki maga is igen képzett zongorista volt. Az eddigi zongoraversenyeiben az „agresszivitás" és a virtuozitás volt előtérben, most inkább a líraiságon van a hangsúly. Bartóknak ez a „végakarata" különös, új harmóniában oldja fel egész életművének konfliktusait. A kompozíció utolsó 17 ütemének hangszerelését Serly Tibor egészítette ki.

Anton Bruckner egyik legnépszerűbb szimfóniája a IV. (Esz-dúr) szimfónia. A vonósok halk tremolója fölött egy végtelenül egyszerű kürt szignál szólal meg. Ennek a témacsírának kettős arca van. A motívum egyfelől statikus, önmagába zárt, önmagába visszatérő karakterű, másfelől felfelé törő és dinamikus, mely elsősorban a motívum ritmusával magyarázható. A lassú tétel hangulatvilágát sokféleképpen jellemezték már. Van, aki melankolikusnak, szomorúnak hallja, mások természetzenét hallanak ki belőle, megint mások gyászindulót. Bruckner biográfusai szerint ez az Andante egy zarándokének. Az 1880-ban elkészült finálé (melyet egy korabeli recenzens "Végítélet" finálénak nevezett el) egy "népünnepély" jellegű zárótételt váltott fel. A két finálé közötti időszakban - Brucknerre jellemző módon - a zeneszerző már az ötödik és a hatodik szimfónián dolgozott, valamint átdolgozta a másodikat és harmadikat. Az új művek, illetve az átdolgozások nyilván hatással voltak a negyedik szimfónia fináléjára is.

Műsor:

Bartók és Bruckner

Bartók: Magyar képek
Bartók: III. zongoraverseny
Bruckner: IV. szimfónia

Közreműködik: Berecz Mihály zongoraművész

Vezényel: Vajda Gergely