"Utolsó" című lemezét mutatta be az Ismerős Arcok a Sportházban

Képgaléria megtekintése2022.05.01. - 00:25 | Szombathelyi Tamás - Fotók: Büki László 'Harlequin'

"Utolsó" című lemezét mutatta be az Ismerős Arcok a Sportházban

Új lemezének bemutatójával tért vissza az Ismerős Arcok zenekar, a három exkluzív koncerthelyszín egyike április 29-én Szombathely volt. Vendégművészként fellépett Petrás Mária népdalénekes, Karácsony János "James" (LGT), Bér Zsolt (trombita), Stencli Tamás (alt szaxofon) és Abbas Murad (harsona).

HIRDETÉS

Öt évvel a legutóbbi nagy sikerű Csak a szöveg című zenealbum megjelenése után 2022-ben újabb lemezzel örvendezteti meg lelkes közönségét az Ismerős Arcok zenekar. A zenészek elmondása szerint az Utolsó című album érdemelte ki eddig számukra a "legjobb lemez" jelzőt, mivel mind zeneileg, mind szövegvilágát tekintve a legkiforrottabb és a legletisztultabb alkotásként értékelték és mutatták be a közönségnek - köztük a szombathelyinek is, április 29-én.

Vas megye és Szombathely mindig is kiemelt tekintetet kapott az Ismerős Arcok zenekartól, s ez most sem történt másképp, hiszen épp az ezidőben tervezett lemezbemutató koncerttel egy napon jelent meg a legújabb, „Utolsó" című lemezük, a tervezettnél pár nappal korában a hivatalos május 3-i megjelenés előtt, s itt lehetett legelőször is fizikálisan kézbe venni e cd-t.

A 9 tételt és egy bónusz dalt tartalmazó új lemezről összesen 7 dalt játszottak az est során, amelyekben azon kívül, hogy 3 fúvós közreműködésével élőben is kiegészült Tánczos István szaxofon játéka -Abbas Murad-harsona, Bér Zsolt-trombita, Stencli Tamás -alt szaxofon-, Karácsony János James (Locomotiv GT) gitáron segítette éreztetni a nyolcvanas évek pörgős rockzenei hangulatát a „Nosztalgia" című Ismerős Arcok dallal, majd természetesen nem hiányozhatott az LGT „Mondd mi lesz velem"  című szerzeménye sem, s ez a két dal lüktetésben mindenképp a koncert csúcspontja volt.

Az új dalok mellett természetesen a régi dalok is helyet kaptak a „Szélbe kiáltok"-tól egészen a közönségkedvenc Játsszuk el-ig, s Nyerges Attila éneke mellett nem maradt ki Práder Vilmos gitáros  és Tánczos István szaxofonos éneklése sem, akik az alkalomhoz illően most új szerzeményeket is énekeltek („Tekergő" és „Ötből vagyok" , természetesen a cd-n is ők éneklik e dalokat) .

Egy igazi zenei utazás volt a koncertrepertoár, s ezen nem csorbított a kicsit karcosra sikerült koncerthangzás és technikai problémák sem, mert érződött a zenekar érettsége, ami a több, mint 20 év alatt „mesterfokra" csiszolódott , s e jelző nem csak a CD-n hallható zenei minőségnek szól, hanem annak is, hogy mindez nem izzadtságszagú, hanem mindig meg tudnak újulni, s mindemellett a régi gyökereket is ápolják. Ilyen pl. a magyar népzene, amihez mindig szívesen nyúlt a zenekar. Ez utóbbi olyannyira igaz, hogy a koncert felvezetéseként Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes énekelt pár dalt.

 

Összességében egy feltöltődés volt, amit a "Nélküled" című himnuszuk koronázott meg a legvégén, melyet szokásosan állva és együtt énekelt közönség és zenekar.  Még csak most kezdődött el a lemezbemutató koncertkörút, úgyhogy mindenkinek erősen ajánlott, hogy egyet minimum elcsípjenek ebből, hiszen a magyar rock kiemelkedő alkotóit nem csak lemezen, de koncerteken is érdemes figyelemmel kísérni.  A közelgő idei nyár arra is remek alkalom lesz, hogy mindezt az ülős koncertek helyett egy állós, bulizósabb verzióban is megtegyük, hiszen vannak olyan dalok - az újak között is -, amire nehéz ülve maradni.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás