Mikor vagyunk igazán boldogok? - Végjáték vagy vígjáték az ART-SZÍNTÉR előadásában

2022.09.17. - 13:30 | Leila - Fotók: Büki László

Mikor vagyunk igazán boldogok? - Végjáték vagy vígjáték az ART-SZÍNTÉR előadásában

Játsszuk azt, hogy előre tudjuk a sorsunkat! Mikor a legjobb? Ha már túl vagyunk rajta, ha benne vagyunk a közepében vagy, ha még minden előttünk áll? Erre a kérdésre keresik a választ Edward Albee: Három magas nő című Pulitzer-díjas darabjának szereplői, s talán keressük mindannyian. A színdarabot az ART-SZÍNTÉR előadásában láthatta pénteken a Közösségi Házban a Kerekdomb Fesztivál közönsége.

HIRDETÉS

Érzelmeinket és értelmünket egyaránt megmozgató kérdéseket boncolgatott Edward Albee darabja. Egy biztos, az előadás után nem ugyanazokkal a gondolatokkal jöttünk ki, mint amelyekkel beléptünk. Hiszen merjük vagy félünk tőle, esetleg elodázzuk, de szembe kell néznünk élettel, halállal, boldogsággal, szomorúsággal, örömmel és bánattal. Itt és most.

A kockázat persze az alkotóktól rendkívül nagy, hiszen nem mindenki bírja a nyomást, a helyszínen is voltak "megfutamodók". Összességében viszont nagyon érdekes az út is a végkifejlet felé.

Mindannyian beismerjük, vagy sem a boldogságot kutatjuk, keressük. Mindenki eljut életében arra a pontra, amikor fontossá válik a kérdés: mi a boldogság titka, hogyan lehetek boldog.

S milyen válasz adott a színmű a kiváló művészek, Hegyi Barbara, Nagy Enikő és Marjai Virág tolmácsolásában?

A darab első része realista, kissé sivár életkép: egy kilencvenkét éves, gazdag, betegségeit jó kedéllyel és maliciózusan viselő öregasszony, egy középkorú, fanyar, de egyszersmind emberséges fizetett alkalmazott (ápolónő és társalkodónő egyszemélyben), valamint egy hivatalos megbízatásban eljáró (kissé cinikus) huszonéves lány vetődnek egymás mellé az idős hölgy otthonában.

Ebben a részben az aggság tragikomikus-groteszk megnyilatkozásait élték át, figyelték és kommentálták a szereplők, majd az előreláthatóságában is váratlanul bekövetkezett a felvonás végén a szélütés. 

A helyszín adta, hogy a közönségnek a szünet idejére el kellett hagynia a színháztermet, így lehetőségünk volt néhány beszélgetést elcsípni, amelyek mind valamely idős rokonról, szülőről szóltak. Tehát a téma nagyon is sok embert foglalkoztatott - életszerűen is.

A második rész aztán tartogatott egy igazi meglepetést: a szünet után visszatérő közönséget - a két fiatalabb szereplő mellett - egy, az ágyban fekvő, mozdulatlan "szereplő" fogadta. Néhány perc múlva azonban elegánsan, épen, egészségesen megelevenedett a kilencvenkét éves hölgy. Az első felvonásban törött karja is begyógyult, nem vonszolta magát, egyszer sem pisilt be, friss, fürge, szellemes volt.

Nagyon gyorsan kiderült, hogy a három nő valójában egyazon személy, három különböző életkorban: a fiatal lány, a maga naivitásával, aki még nem sokat tud az életről, a középkorú, érett asszony, aki azt hiszi, már sokat tud, és az idős nő, a halál mezsgyéjén, aki már valóban tud mindent - maximum nem mindenre emlékszik.

A fiatal nő a másik kettőt, a középső az idős hölgyet faggatja arról, ami még előtte áll. Ekként összerakódik egy - valljuk be - különc részleteiben is érdekes, változatos, ám konklúziójában mégis hétköznapi élet (szeretett, megcsalt, szeretett újra, s akkor már ő csalt), majd végső tanulságként "összecsap" a három boldogságvízió. Én még előtte állok az igazi boldogságnak - reménykedik a huszonhat éves; én most jutottam el a beteljesüléshez - kérkedik az ötvenkét éves; nem tudtok ti semmit, bizony meg fogunk halni, és ebben az utolsó "életszerű" pillanatban vagyunk a legboldogabbak - mondja a kilencvenkét éves.

Hegyi Barbara rendkívül jól alakítja az első részben az önsajnálattal élő idős asszonyt, aki néha öncélúan sírni kezd, majd végül dühbe és öngyűlöletbe csap át. Nagy Enikő folyamatos és hiteles színpadi jelenlétét emeljük ki, aki sok megpróbáltatást viselő, de a maga erejében még mindig bizakodó, egyszerre ironikus és együttérző középkorú nő-alakját testesíti meg.

A harmadik szerep, Marjai Virágé, aki a fiatal lányt alakítja, igazából hálátlan, mert arról szól, hogy karaktere nem tud semmit, és Albee a permanens csillagszeműségnek ezt a meglehetősen monoton attitűdjét csak egyetlen egyéni sajátossággal igyekszik ellensúlyozni: a fiatal ügyvédnő öncélú, s a gazdag ügyféllel szemben nem indokolt pikírt pimaszkodásával.

Kupi Johanna jelmeztervező a második felvonásban a három nő egységét a ruhákkal hangsúlyozta. Ugyanabból a virágmintás anyagból jelent meg sál Hegyi Barbarán, ing Nagy Enikőn, és szoknya Marjai Virágon.

Mi, közönség ezen az estén két dolgot tudhattunk meg: boldogan vagy boldogtalanul meg fogunk halni, de életünk alakításával, hozzáállásunkkal minden napunkat szebbé tehetjük, akárhány évesek is vagyunk.


Új hozzászólás