Krisztián barátommal az Ádánd határában lévő Pusztatorony romjait készültünk feltárni, amikor megjelent egy terepjáró, melyből morcos sofőr ugrott ki, mivel táskánkban fémkereső detektort sejtett, és nyomban nekünk szegezte a kérdést: mit keresünk mi a templom romjainál. Detektor persze nem volt, hanem 2001 márciusának eleje, és a nap is - mint ahogy mi a romokhoz - lassan közeledett a nyugati horizont felé, azzal az egyáltalán nem sietős igyekezettel, amihez hasonlóval lépett ki a dzsipből egy idős, kedves arcú, barátságos ember, hamar félreállítva az akadékoskodó sofőrt, majd hozzánk lépett. Bemutatkoztunk egymásnak. Ekkor találkoztam először Nováki Gyulával, a régésszel. Hamar barátságába fogadott, és a következő év nyarán már műtermemben köszönthettem, Siófokon.

dr. Nováki Gyula (Levy-műterem, Siófok, 2002.)

Évekkel előtte kezdtem festeni hazánk várait, melyek már gyermekkorom kirándulásainak kedvenc célpontjai voltak. Akkor csak csodáltuk a romjaikban heverő, monumentális épületeket, mígnem az ezredforduló táján ecsetem végén jelentek meg festészetemben. Amikor Gyula bácsival találkoztam, már néhány alkotásból álló sorozatomat láthatta, és nagy megtiszteltetés volt, midőn méltatta a már meglévő műveket. Abban az időben határoztam el, hogy teljes kollekcióban jelenítem meg - egyelőre - a Kárpát-medence összes kőből épített várát. Kissé lelombozott persze, amikor Gyula bácsi elmondta, hogy ő a földvárakat kutatja, méri, idős kora ellenére kedves feleségével együtt járja be ezeket az építményeket. E földvárak helyszíneit legtöbbször nem autóval, hanem vonattal, busszal közelíti meg, majd sokszor kilométereket gyalogolva jutnak el az adott várhoz, melyek az esetek többségében alig látszanak ki a környezetükből. Persze a tapasztalt és jó régész szem azonnal észreveszi a gyanús jeleket.

Több alkalommal tett látogatásainak köszönhetően kaptam is tőle néhány kiadványt, kötetet, melyekben írásai, tudományos értekezései, felmérései gazdagították várakról alkotott gondolatait, vizsgálódásait. Ahogy ő is mondogatta: a földvárak festészeti szempontból nem olyan látványosak, mint a kőből készültek. Mindezek ellenére kedves, szakmai, tudományos ismereteket is tartalmazó beszélgetések alakultak ki köztünk. Mindig örömmel nézegette váras alkotásaimat, s mindegyikkel kapcsolatban voltak számomra hasznos gondolatai.

A 2010-es években jánosházi birtokunkon is meglátogatott bennünket, ahol együtt sétáltunk el az Erdődy várkastélyhoz. Akkor sem tudtunk átjutni az omladozó kőfalakon belülre, és sajnálattal állapította meg a vadászkastély elhanyagoltságát. Ekkor fedte fel, hogy a festészethez is közel áll, hiszen Aba-Novák Vilmos unokája volt Gyula bácsi. Kiteljesedő öröm volt nekem ez a több témát is magában foglaló találkozási felület kettőnk között.

A legnagyobb élmény, főként festészetemre nézve mégis az a reveláció volt, amikor első műtermi látogatásakor felfedezte tihanyi tájképemen az Óvárról elénk táruló kilátást. Én, magam nem is tudtam, hogy az a hely, ahonnét festményem készült, egy jelentős, bronzkor végi földvár sánca. Nem is történhetett másképp, minthogy elkészítsem Gyula bácsi portréját, amelyen arca pont e földvár vonalaiból nő ki. A témához kapcsolódóan az arcképet a 18. század végén, Jánosházán épült házunk tetejének egyik cserepére festettem.

VIRÁGZÓ MANDULAFA A TIHANYI-FÉLSZIGETEN - olaj-vászon, 130 x 165 cm, 2000.

EGY FÖLDVÁR TITKA - olaj-18. sz-i tetőcserép, 37 x 18 cm, 2005.

Vár sorozataimat ugyanígy, a témához kapcsolódóan különféle kő, épületkerámia, cserép, tégla, fa-lapokra festem, hisz ezzel tudok szorosabb egységet létrehozni az épületek, várak és a festményt hordozó alap között.

Magyarországi várak sorozatom kiállításon, a simontornyai várban, 2015-ben

Gyula bácsi már nincs köztünk, fentről, égi otthonából figyeli, látja a teljes terepet, a dombokat, melyek kedvenc földvárait rejtik, s talán újakat is, melyeket földi barangolásai során nem járhatott be. Gyula bácsi személyében azt az embert ismertem meg, akivel mai, zűrzavaros világunkban egyre ritkábban találkozunk: nagy tudás ellenére megőrzött szerénységet, barátságos kedvességet, aki sohasem okoskodott, hanem megértéssel vette, fogadta a nála jóval kevesebb ismeretanyaggal rendelkező festőt is, mint engem. Ebből fakadóan tudta szeretettel ajánlani hazai várakat tartalmazó, szerény kiadványomat is, 2015-ben.