Egyszer ez az ember felkerekedett világot látni. De még Budapestig sem jutott el, máris híre ment, hogy mi csodás mesélő ember járja a világot. Mindig nagy várakozással lépett színpadra a híres mesemondó, és vidámságtól csurranó ékesszólásával, személyiségével megtöltötte a sok kíváncsi ember szívét. Mindenki megtudhatta, milyen a pokol és a menny, milyen viszontagságok között lehet oda eljutni, mi az a feladat, amit még az ördögnek sem sikerül megcsinálni, sőt pont került annak a mesének is a végére, hogy a dermesztő hidegben miért nem hord a székely ember füles sapkát. Amikor pedig a sok kíváncsi ember rázendített arra a dalra, amiből kiderült, hogy milyen színű a barna medve szőre, kitárult a világ, és a mese varázsa szétköltözött a tájban, és minden ember szívébe melegséget, vidámságot hozott.

„Én úgy vótam vele, amikor láttam, hogy a gyermek kicsi, törekedtem rá, hogy elébb lefektessem, s aztán mondjak egy jó mesét. Amikor láttam, hogy a leánka 16 esztendős, igyekeztem, hogy elébb mondjak egy jó mesét, s osztán ügyesen lefektessem. Hát az asszonyná' fiam, ott nincs mese..."

Berecz András egy egészen sajátos, új irányt képvisel a magyar népművészeti előadók sorában. A nemzet mesemondójaként emlegetik, de meséi nem a Benedek Elek-féle népmesei vonalat követik. Új, minden bizonnyal saját gyűjtésű népmeséket hallhatunk tőle, amiket valószínűleg olyan helyről hozott, ahol még él a mese, ahol megvan még a funkciója. Mert a népmese még mindig él! Él, s az elsődleges feladata a szórakoztatás, elsősorban ott, ahol létezik még a család. Az ilyen közösségben a történetmesélős, anekdotázós esték mindennaposak. S a történetből születik a mese, megspékelve nagyadag humorral, kiváló előadói teljesítménnyel s emberséggel. Mert a mesének hatnia kell: lélekben ott kell lennünk, ahol a dolgok történnek!

Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész 1957-ben született Budapesten. Az első dalokat édesanyjától, a híres kunhegyesi táncos és nótafa, Tanka Gábor lányától tanulta. Megalapította az Ökrös és Egyszólam együttest, és énekesként hamarosan igen népszerűvé vált. Az éneklés mellett néprajzi tanulmányokat folytatott. Gyűjtött dalokat, tréfákat és meséket Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben. Életének számos vargabetűje után (volt rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó) végül a mesemondást választotta mesterségeként. A legkülönbözőbb korosztályoknak és közönségeknek mesélt már határon innen és túl, de meséi a felnőttekhez szólnak inkább. Mondott már mesét tolmácsok segítségével többek között kanadai, észt, francia és holland közönségnek is. Pályafutása során számos album, kötet, rádió- és televíziófelvétel készült a közreműködésével itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is.