Lelassulás a Szajki-tavak vidékén
2023.03.23. - 07:10 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László

A tóparti pihenés nem csak nyári program. Jó bizonyíték erre a Szajki-tavak hosszan elnyúló füzére, amely a természetkedvelőknek egész évben csendet, nyugalmat és remek kirándulásokat kínál. Innen akár még a Somlói borvidékbe is belekóstolhatunk!
A TÓRENDSZERT a Csörgető-patak felduzzasztásával alakították ki Hosszúpereszteg közelében, a Kemeneshát és a Hegyhát találkozásánál. A 18. században még csak két természetes tó volt itt, a kettő között a víz energiája egy malmot működtetett. A terület birtokosai 1931-ben völgyzáró gátakat építtettek a patak medrébe, és így 11 nagy tavat hoztak létre. A középsőt szánták pihenésre: itt alakították ki a strandot és az üdülőövezetet, a többibe pedig halakat telepítettek. Ma az erre kijelölt négy tóban horgászni is lehet: főként pontyot, keszeget, kárászt, amurt, csukát és tokhalat foghatnak a pecások.
AZ ERDŐVEL övezett tavakat érdemes körbesétálni, a hely ideális a vízi világ megfigyeléséhez. Hosszabb túráknak is nekivághatunk akár gyalog, akár kerékpárral, vagy lovagolhatunk a szinte érintetlen, madárcsicsergős környezetben. Az Országos Kéktúra Sárvár és Sümeg közötti szakasza is erre halad, egyik bélyegzőpontja éppen a szajki erdészház.
Szajki éjszaka - Fotóséta a Szajki-tavaknál
2020.08.02. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

Szombaton este igazi nyáresti élet fogadott minket a Szajki-tavaknál, ám mi a tó vízét megfestő fényeket kerestük, a horgászstégek festői magányát, a víztükör fodrozódását, a nap lemenő sugaraitól sárgálló eget és az ég szürkéskékjéből kiemelkedő hold aranyát. Fényarany Szajkon - képeken.
HÁROM TÚRA A KÖRNYÉKEN
HEGYPÁSZTOR PINCÉK, OSZKÓ
A pincesor a 18. században kapta ma is látható arculatát: a hagyományos építésű, zsúpfedeles présházak az 1700-as évektől állnak a szőlőhegyen. A S↺ jelzésen egy 3,3 kilométeres körsétával bejárhatjuk a pincesort, miközben a tanösvény táblái őshonos gyümölcsfajtákról, szőlőültetvényekről, paticsfalról és zsúptetőről mesélnek. Az oszkóiak lovas kocsis hegybejárással, helyben készült ételekkel, őshonos gyümölcsfajtákkal és helyi borokkal várják az erre járókat.
![]() |
Zsúpfedeles présház a 18. századból - Fotó: Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület archívuma |
ISTVÁN-HEGYI KILÁTÓ, BÖGÖTE
A falu körül dél felől a Zalai-dombság, északról a Kemenes-vidék, a Ság hegy és a Kis-Somlyó vulkáni tömbje, nyugatról a Vasi-Hegyhát halmai emelkednek. A tisztáson épült, piknikezésre is kiváló körkilátóból karnyújtásnyira tárul elénk a Somlói borvidék és a Bakonyi hegylánc.
Túracipőt felhúzni! - Kilátók Vas megyében III. rész
2016.05.07. - 01:30 | Büki László 'Harlequin'
Ismered Vas megye kilátóit? Biztosan lesz olyan, amiről még nem is hallottál! Most sorra vesszük, neked pedig nem marad más hátra, mint elővenni a túracipőt és felkeresni őket! A harmadik részben a bögötei István-hegyi kilátót és turisztikai pihenőhelyet mutatjuk be.
KIS-SOMLYÓ HEGY
Kemenesalja kisebb, 3,9 millió éves vulkáni kúpja Borgáta, Egyházashetye és Kissomlyó között emelkedik; az ország legkisebb borvidékének legkisebb szőlőhegye mindössze 229 méter magas. Ezen a lapos „hegyen" főként szőlők között barangolhatunk.
Királykő, ahol a tatárok elől menekülő IV. Béla király megpihent |
A Kis-Somlyó adottságai hasonlók a Nagy-Somlóéhoz, az itt készült borok is felismerhetően „somlói" karakterűek. A tetőre érve több, ma már nem működő kőfejtő látványa fogad, és itt áll egy termetes bazaltszikla is, a Királykő, ahol a legenda szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király megpihent.
Kirándulástippek: a kissomlyói Királykő (videóval)
2021.04.05. - 17:15 | Büki László 'Harlequin'
Kissomlyó az Országos Kéktúra útvonalába eső település, legkedveltebb látnivalója a Kis-Somlyó hegy tetején álló Királykő emlékhely. A monda szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király és kísérete itt vett rövid pihenőt.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás