„Emlékszem a hangodra, és újrafestem a képet” – Fatal Error klippremier

2022.12.03. - 00:15 | vaskarika.hu - Fotó: Bikali Sándor

„Emlékszem a hangodra, és újrafestem a képet” – Fatal Error klippremier

Év végi turnéjának közepén jár a Fatal Error. A zenekar számára a 2021-es év a Művirágok karneválja duplalemez dalainak megírásával, és stúdiómunkálataival telt, 2022-ben pedig ezeket a dalokat viszik el az ország különböző pontjaira. A duplalemez második korongjának Újrafestem című dalához készített most videoklipet a csapat.

HIRDETÉS

Az Újrafestem a duplalemez egyik legborúsabb hangvételű dala, mely az emlékek halványulásáról, a demenciáról szól. A videoklip munkálatairól az együttes frontembere, Zsola nyilatkozott: 

„Előfordul, hogy valaki a saját szeretteit sem ismeri fel, majd meghallja a hangjukat, meglátja az arcukat, és előbújnak, bevillannak emlékek. Személyes tapasztalatok alapján íródott meg a dal, és mindenképpen szerettünk volna erre a mondanivalóra klipet forgatni, mert úgy véltük, sokan tudnak majd azonosulni a problémával. A klipben szereplő hölgy Erdős Júlia, aki a zenekar és még nagyon sok muzsikus barátja, ő az a személy, akit sokan ismerhetnek a koncertekről, ugyanis rendszeres látogatója a hazai, főleg rockzenével foglalkozó eseményeknek. A klipet Bikali Sándor rögzítette, Balázs Mihály, a zenekar billentyűse vágta és Mirtse Kori színkezelte. Ők egy ideje teljes összhangban dolgoznak a zenekar képi anyagain. Három helyszínnel próbáltuk meg visszaadni a dal témájának sötétségét. Forgattunk erdőben, egy gyártelepen és egy családi házban. Reméljük, hogy akiket érint ez a történet, azoknak ezzel a dallal tudunk egy kis erőt és kitartást adni, ami nélkülözhetetlen egy ilyen helyzetben."

A zenekar legközelebb most szombaton, azaz december 3-án lép fel Budapesten, a Barba Negrában.

Jegyvásárlás ITT!

 

Új hozzászólás