Csecsemőként veszítette el látását az Ismerős Arcok zenésze
2022.12.14. - 11:25 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László
Tánczos István szaxofonista a színpadon magabiztos és pontos, vaksága ellenére a magánéletében sem szorul segítségre. Mindezt a Vakok Iskolájának köszönheti, ahol kisgyerekkorától kezdve tanították az önálló életvitelre. Annak történetét, hogyan lett belőle látássérült ember, a Duna műsorában mesélte el.
Az Ismerős Arcok zenekar tagja, Tánczos István, becenevén Steve, koraszülött gyermekként jött a világra. Élete első napjait inkubátorban töltötte, amelyek akkoriban még fejletlenebb technológiával működtek. A zenész szemének idegszálai elégtek a fokozott fényhatástól, ezért visszafordíthatatlanul megvakult - minderről Bényi Ildikónak mesélt az Önök kérték című műsorban.
„Annak idején a Vakok Iskolájának tanulói közösségét 90 százalékban hozzám hasonló gyerekek tették ki. Négyévesen kerültem a bentlakásos intézménybe, és mivel messze laktak a szüleim, csak a nagyobb iskolaszünetekben lehettünk együtt. Nehéz volt kisgyerekként elszakadni a szülői háztól, de elfogadtuk, hogy ez az ára annak, hogy felnőttként önállóan élhessek" - osztotta meg a Duna kívánságműsorának vendégeként a zenész, aki mindössze hétéves volt, amikor rájött, hogy ha a látását nem is, a hallását képes fejleszteni.
„Korán megszerettem a zenét. A nagypapám szájharmonikázott, de nemcsak fő dallamot, hanem harmóniákat is tudott játszani. Nekem ez borzasztóan tetszett, ezért meg is tanított erre. Később egy tanárom mutatott egy dzsessz-albumot, akkor jöttem rá, hogy az én hangszerem a szaxofon" - emlékezett vissza Tánczos István, aki egy alapítvány segítségével tanulhatott meg játszani a hangszeren zeneiskolai keretek között.
A Jónak lenni jó!, a közmédia Magyar Termék Nagydíjjal elismert, nemzetközi szintű karitatív kampánya idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) részére gyűjt. Az érdekvédelmi szervezet missziója, hogy támogassa a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét, ehhez nyújt segítséget Magyarország legnagyobb médiavállalata. Segíteni több módon lehet: 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra.
A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a kedvezményezett szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyra pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során lehet licitálni. A jótékonysági akcióba a e-mail-címre várják a felajánlásokat.Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás