Műsor:

Mozart: A varázsfuvola - nyitány K.620
Mozart: Esz-dúr versenymű két zongorára K.365
-
Respighi: Ancient Airs and Dances Nr.3
Respighi: Lauda per la Nativitá del Signore

Szólista: Kiss Márton, Vajda Vince
Énekes szólisták: Horti Lilla - szoprán, Molnár Anna - mezzo, Bartos Barna - tenor, Voicestation kórus

Vezényel: Vajda Gergely

Helyszín: AGORA-MSH

Időpont: 2022. december 21., 19:00

Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) A varázsfuvolát halálának évében komponálta. Az opera zenéje és a nyitány ugyan konkrét tematikus megfelelésekkel nem kapcsolódik egymáshoz, ám a rövid lassú bevezetést indító három ünnepélyes akkord mintha rögtön Sarastro és papjai emelkedett világába vezetné be a hallgatót. A szonátaforma expozíciója szabályos, négyszólamú fúgaként indul, s a főként mollhangnemeket érintő kidolgozási rész is erőteljesen kontrapunktikus szerkesztésű.

Mozart a kétzongorás versenyművet maga és nővére számára készítette. Az első tétel visszatérése szellemes formai megoldással tér el a megszokott sémától. A záró rondó szertelenül vidám dallamát - az egyik augsburgi gyűjteményből ismert régi német népdal motívumát - egyik 1776-ban komponált divertimentójában már felhasználta.

Ottorino Respighi (1879-1936) olasz zeneszerző három zenekari szvitjéből álló sorozatának záró darabja. A neves zeneszerző és karmester jelentős zenetudós is volt, a 16., 17. és 18. századi olasz zene iránti érdeklődése arra késztette, hogy számos, e korszak zenéje által inspirált művet komponáljon.

A szerző a karácsony csodáját dicsérő himnuszát, melyben fenséges hangzású kórusrészletek váltakoznak Mária, az angyal és a pásztor megjelenéseivel, 1930-ban komponálta. A kis kamaraegyüttesre - fafúvók, ütőhangszerek és négykezes zongora -, kórusra és szólistákra írt zene változatos, a késő romantikustól a neobarokkig terjedő stilisztikai elemeket használ, ám utal a gregorián énekekre is, azok ősiségét és tisztaságát érzékeltetve. A mű szövege 13. századi. Respighi eredeti szándéka szerint a színpad egy olasz istállót kellett megjelenítsen, amilyen a 15. és 16. századi festményeken látható.