Gábor Bálint: Átlélegezni

C-év, 6. hét, Cs. (ApCsel 18,9-18; Zs 46; Jn 16,20-23a)

Türelmesnek kell lenni magunkkal. Ha megváltozott is valami a "kor szellemében", várni kell. Várakozni úgy, hogy fenntartjuk az elő kapcsolatot "szövegeinkkel." Épp ilyen korokban, mint a mostani kell kitartani az "olvasásban." Kosztolányi, Balassi, Szent Ágoston, Krasznahorkai, Petőfi, Arany, és Esterházy. Sorolhatnánk a zárókőig, a Szentírással bezárólag. Mert vallási szövegeink a zárókő. Nem is léteznek külön.

Az olvasást, a szöveggel való eljegyződést akkor is vállalni kell, ha fáradságos. Ha alapprogramként nem olvas a kor. Ha nincs rá idő, akkor is. Ha nincs rá idő, mert nincs Isten sem; elérhető módon a kornak. Akkor is Istenben kell olvasnunk. "Kilélegeznünk" a korból. Levegőt venni azokból a korokból, azokból az élményekből, ahol jobban személyes kapcsolatokon nyugvott a világ. Nincs más út ma, mint a "lelki tér" őrzése. Ébren tartani, életre kelteni eme emlékezés által a "személyesre" a személyesség iránti szenvedélyt bennünk.

S talán így átéljük, és megértjük, hogy Isten nem szorítkozik csak korunkra. Ha jelenlétét, mely épp olyan konkrét, mint a másik ember jelenléte, saját korunkra és könyveinkre korlátozzuk: lemaradunk a találkozásról. Van olyan, hogy egyes korokból útra kel az Isten. Nincs közöttünk. Nincs ebben semmi meglepő. Mert mi sem vagyunk egymás között. A szíved és a könyv közötti viszony érzékenyít erre az eltávozásra. (S szíved és a másik, mint könyv.) Nem könnyű elfogadni e hiány tanítását. Megérteni, hogy "Isten" nem lehet jelen a korokban, ahol nincs az emberek között bizalom. A gyanú és a szűkkeblűség száműzi közülünk Istent. És udvartartását, könyveinket is.

Olvasva értem meg, hogy Kosztolányi, Arany, Kertész, vagy önéletrajzát író barátom szabadabban lépdeltek a korok között. A hangjukban hordozott remény épp e korábbi korokba való "belefülelésekből" alapozódott. Írásuknak gyökere van, mert figyelmüknek gyökere van. S talán maga Isten is e gyökértől gyökerekig érkezés.