Az 1944-ben, Londonban született Geoffrey Beck a wimbledoni Art College-ba, azaz művészeti kollégiumba járt és Trident nevű zenekarát 17 évesen alakította meg. Négy év kellett ahhoz, hogy Anglia akkor már jó nevű és legsikeresebb blues- bandájába, a Yardbirds-be bekerüljön, ahol 1965 márciusában váltotta Eric Claptont. Innen 1966 novemberében távozott, és mint befutott gitárkirály, máris slágerlistás kislemezt készített, Beck's Bolero címmel. A felvételen egyébként Jimmy Page, illetve John Paul Jones, a Led Zeppelin későbbi tagjai is közreműködtek.

Beck karrierje a kislemez után még szerencsésebben alakult: megalakította a Jeff Beck Group-ot 1967 februárjában. A csapat tagja lett Rod Stewart énekes, Ron Wood basszusgitáros - aki 1974-től napjainkig a Rolling Stones tagja-, Nicky Hopkins session zenész, zongorista, és Mick Waller dobos, akik igazi supergroupot alkottak. Bemutatkozásuk a VIII. Országos Jazz-, és Blues Fesztiválon volt Sunbury-ben '68 augusztusában, majd I. nagylemezük, a sikeres Truth felvétele következett. A lemez a századvég elektromos gitárjátékának - Jimmy Page és Jimi Hendrix mellett - meghatározó és stílusteremtő egyéniségének, Jeff Becknek legfontosabb albuma. Játékának okoldalúsága az akusztikus latin gitárpengetéstől (Greenleaves) a kemény gyökér-blues gitárdöngetésig (Blues de Luxe) egyaránt kihallható az albumról.

1969 tavaszán egy nagysikerű amerikai - szakértő közönsége révén bevehetetlennek tartott San Francisco-i Fillmore West-beli - koncertkörút után megjelent a Jeff Beck Group II. nagylemeze Cosa Nostra Beck-Ola címmel. A lemez zeneanyaga a R&B felől a rock'n'roll és a hard rock felé közelített, sőt a Hangman's knee - A hóhér bicskája - c. nóta már-már heavy metálos beütésű. Ezután Jeff Beck-et elhagyta két frontembere, Rod Stewart és  Ron Wood, hogy csatlakozzanak az újonnan megalakult Faces együtteshez. Beck - másfél évi, egy karambol miatti kórházi kényszerpihenő után - az akkor divatos transzatlanti együttműködést választotta. Az otthon már befutott amerikai Vanilla Fudge együttes ritmusszekciójával, Tim Bogart basszgitáros-énekessel és Carmin Appice dobossal kemény rock bandát alapított 1972-ben. A befutott power-trió sikerei fénypontján - mikor, ha nem akkor - feloszlott.      

1975-ben a Blow by Blow albummal Jeff a jazzrock világában is megmutatta magát, 1977-ben Jan Hammer billentyűs oldalán ezt megerősítette, a következő évben Stanley Clarke-kal betetőzte. A 80-as évek elején jótékonysági koncerteken lépett fel, mint sokan mások a műfajból, majd 1985-től elkezdte begyűjteni a Grammy-ket instrumentális gitárzenéjének elismeréseképpen. Az 1990-es, 2000-es években tovább élvezi a zenélést, igen széles skálán muzsikál zenésztársaival (Gun's and Roses-ból Paul Rogers-en és B.B. King-en keresztül David Gilmour-ig, Robert Plant-ig.) De a funkys-soulos hangzás is megszédítette, Tina Turnerrel is játszott, és Stevie Wonder több dalát is (Superstition) a repertoárján tartotta.

Jómagam 2001-ben hallhattam triójával szédületesen gitározni az ausztriai Wiesen-ben, ahol ismét kísérletező korszakában volt. Nem sok pályatársa tette azt, amit Ő: sohasem érzett folyamatos teljesítménykényszert, és a divatirányzatoktól lehetőleg függetlenítette magát. Életpályája értékelésénél el kell mondani, hogy a pop-rock, a blues- rock, a hard-rock, a heavy metal, a soul, a fúziós jazz műfajában otthon volt, de a kísérletező elektronikus zene volt a fő érdeklődési területe. Négy Grammy-díját is ezért kapta. 1992-ben a Rock'n'roll Hall of Fame-be is beválasztották, de szakmailag a legütősebb a már említett Hendrix, Clapton, Page és a Stones-os Keith Richards után az ötödik hely a világ legjobb 100 gitárosa listáján (Rolling Stone Magazin).    

Nem tudjuk, milyen lett volna a pályája, amikor a Pink Floyd Syd Barrett után kinézte gitárosának, de ezt elszerencsétlenkedték, ugyanakkor sikertelenül hajtott a Rolling Stones Mick Taylor által üresen hagyott gitáros posztjára. Egyet azonban sejtünk: nem lett volna ilyen gazdag, sokszínű a karrierje, és nem lett volna ilyen elégedett életművével a művész. Legyen ennyi elég. Pihenj békében, Jeff!