Különleges születésnapi ajándékkal lepték meg Dolhai Attilát

2023.01.17. - 07:15 | vaskarika.hu - Fotók: Art&Lens Photography

Különleges születésnapi ajándékkal lepték meg Dolhai Attilát

Szeptemberi lemezbemutató koncertje után január 12-én a Muzikum Klubban lépett színpadra zenekarával Dolhai Attila, aki a Genezis dalai mellett néhány régi szerzeményével, valamint jól ismert musical és könnyűzenei dallamokkal kedveskedett a közönségnek. A rajongók sem voltak tétlenek: személyre szóló ajándékkal lepték meg a születésnapját pár nappal korábban ünneplő művészt.

HIRDETÉS

Harmadik alkalommal csendültek fel önálló koncert keretében a Genezis dalai, melyek a pandémia idején születtek, és 2020-ban formálódtak albummá. Dolhai Attila nyolcadik, új lemeze a megjelenés óta hatalmas népszerűségnek örvend, azonban a rajongóknak egészen 2022 nyaráig kellett várniuk, mire élőben hallhatták a szerzeményeket.


A dalok elkészültét új zenésztársak segítették: a dobok mögött ülő Brandenburg Máté alkotótársként és hangmérnökként is közreműködött az anyag létrehozásában, Nagy Zsolt LISZI a billentyűk mögül adta meg az este alaphangulatát, az igazi a rock-hangzást pedig Derzsi Zsolt gitárjátéka tette teljessé.

A Genezis mellett felcsendült a zeneszerző-énekes korábbi albumainak egy-egy népszerű dala, mint a Van, ami sikerül, a Nézőpont vagy a Rólad szóló zene, de nem maradhatott ki a P. Box klasszikusa, A zöld, a bíbor és a fekete sem.

Azoknak sem kellett csalódniuk, akik leginkább a zenés színházi szerepei kapcsán ismerik Dolhai Attilát, hiszen a ráadásban új hangszerelésben hangzott el a Rómeó és Júlia legismertebb slágere, a Lehetsz király, valamint az István, a király Szállj fel, szabad madárja.

A szeptemberi, MOMkultba szervezett, nagyszabású budapesti debütálás után a zenekar egy családiasabb helyszínt választott játszóhelyéül, a koncert apropóját pedig Dolhai Attila születésnapja adta.

A közönség tagjai közül többen is személyes ajándékkal érkeztek az estre, de a közös meglepetés átadására az utolsó számig, a Ha volna kedvedig kellett várni: a szervezők egy torta kíséretében adták át azt az egyedi Genezis-plakátot, amelyen a koncerten részt vevő csaknem valamennyi koncertező arcképe és aláírása szerepelt.

Aki lemaradt a különleges eseményről, áprilisban is találkozhat a bandával a Muzikumban, ahol ismét elhangzanak majd a Genezis dalai.

A Dolhai Klub is folytatódik a Premier Kultcaféban. A február 24-i esten a vidámságé és a nevetésé lesz a főszerep, ugyanis Dolhai Attila egy vérbeli rock and roll farsanggal készül a találkozásra, ráadásul nem is egyedül, ugyanis két zenésztársa, Nagy Zsolt LISZI és Derzsi Zsolt kíséri majd zongorán és gitáron! A közönségtalálkozóra jegyek hamarosan elérhetővé válnak a www.dolhai.hu oldalon.

Új hozzászólás