Kortárs kikacsintás és kortalan klasszikusok - Zenei kaleidoszkóp a szimfonikusok legutóbbi hangversenyén

Képgaléria megtekintése2023.03.12. - 20:50 | lla - Fotók: Büki László

Izgalmas műveket hallhatott bolerótól keringőn át az ütőhangszeres concertóig a közönség március 10-én, a Petró János bérlet 6. hangversenyén, az AGORA Művelődési és Sportházban.

A közönség alighanem még magában hordozta az elmúlt heti koncert benyomásait, amikor hét nappal később beült a Savaria Szimfonikus Zenekar újabb bérletes hangversenyére a Sportházba. Hamar kiderült azonban: aki „folytatásra" számított, annak ez nem jött be, hiszen több szempontból is az előző élmény megfordítása következett.

Az extravagancia ezúttal a karmesteri oldalról átvándorolt a művek térfelére: kiderült, a francia karmester, Rémi Durupt szolidan, szinte láthatatlanul vezényel, miközben a művek - főleg az est első részében - jócskán a "hétköznapiatlanság" mezsgyéjén mozogtak.

Az sem kerülhette el a figyelmet, hogy a zenekar térfelén sokféle szokatlan eszköz van elhelyezve, amiknek funkciójára csak a későbbiekben derült fény. Ide tartozott például néhány gyerek-úszóeszközre emlékeztető rózsaszín rúd, egy Crofton-serpenyő, néhány borospohár és pár ilyen-olyan függeszkedő kellék.

Már az első darab (Ravel: La Valse) felvetette a hallgatóban a „strukturált káosz" gondolatát: a mű keringőbe szuszakolt színes mozgalmasság, időnkénti klasszikus áthallásokkal.

A második mű aztán par excellence ütős volt, konkrétan egy ütőhangszeres versenymű, Mikel Urquiza: Pentimenti című darabja. A szimpatikus fiatal szólista, Janca Dániel magabiztosan közelítette meg a zenekar előtt elhelyezett sokféle ütőalkalmatosságot, köztük egy akkora dobot, amelyben ő maga is kényelmesen elfért volna. Miután precízen elrendezte a különböző méretű dobverőket, jelezte a karmesternek, hogy indulhat a móka. Bevezetésül Janca mester a 4 fős (sic!) ütős-szólammal hosszabb párbeszédet folytatott, amiben - különös tekintettel a közöttük lévő fizikai távolságra - kihívás lehetett, hogy a sokból minden egyes ütés a helyén legyen, hiszen minden apró eltérés fülbeszökött volna. Ezután kapcsolódott be a zenekar többi része, a szólista - akinél feltűnt a zenéhez képest klasszikus fekete lakkcipője - azonban egy pillanatra sem engedte ki kezéből a központi szerepet - nemhiába, kifejezetten neki írta az ősbemutatón jelenlevő szerző a darabot. Nyolc különböző hangszeren játszott az ütőművész: a hatalmas dob mellett xilofonon, metalofonon (2-4 ütővel), furulyán, dugattyús sípon, egy lefelé lógó színes csövön, egy kapocsszerű herkentyűn, valamint egy légvédelminek is beillő szirénán. Ráadásul még az is előfordult, hogy két valódi lószőr vonóval „húzta a metalofon nótáját".

A színpad hátsó részén elhelyezett ütős szekció bravúrosan ellenpontozta a szólista műveleteit, időnként a rózsaszín műanyag kellék (minek nevezzelek, talán gégecső?) suhogtatásával, és minden más elképzelhető és elképzelhetetlen dobolható tárgy bevetésével: a próbán készült fényképek tanúsága szerint még konyhai tepsin és poharakon is játszottak. A különleges produkció végén a színpadra lépett a mű láthatólag és méltán elégedett szerzője is. A koncerten személyesen részt vett Eötvös Péter kortárs-kísérletező zeneszerző, akit Kiss Barna igazgató külön is köszöntött.

A szünetet követően az előzmények után szinte meglepetésként hatottak Faure művének (Pelléas és Mélisande - szvit) szelíden romantikus dallamívei. A harmadik tétel, melyet több átiratból ismerhetünk, Joó Nikoletta kifinomult fuvolaszólója és az őt kiegészítő többi szólista és szólam révén gyönyörködtette a közönséget. A negyedik tétel a mű alapjául szolgáló történet (szomorú, de azért nem remény nélküli) kimenetelére tekintettel csattanó nélkül, finom kivezetéssel ért véget.

A hangverseny zárásaként következett Ravel közismert és népszerű Bolerója. A hosszú bevezetés során a fúvós szólamok egymástól vették át a dallam bemutatását, miközben a vonósok türelemből jeleskedtek: szinte végtelennek tűnt az idő, amíg egyenletes pizzicatóikkal biztosították a hátteret a keleties dallam terjengésének, míg végül az összes hangszer beleolvadt a művet megkoronázó fináléba.