„Na idő, ezt add vissza!” – a Pannónia Fesztivál negyedik napja

Képgaléria megtekintése2010.05.25. - 17:30 | Büki László 'Harlequin', vorinori - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Egy, két, há, durva a nyár - a Pannónia Fesztivál utolsó napján meg különösen! Igen, voltunk Belgán, igaz, csak távolról kagylóztuk a minőségi magyar bor szószólóját, mert a vasárnapi zenei menüben a HS7 jelentette az előételt, Péterfy Bori & Love Band, a Csík Zenekar és az Ocho Macho a főfogást, a Kispál és a Borz pedig a desszertet. Mi pedig elteltünk ettől, mint a jóllakott óvodás, plusz lefekvőre még meghallgattuk a PAF(E), a bűvös sárkányt!

A vasárnapi jó idő megkarcolt jópár érzékeny bőrt, nem válogatva a napon forgó és pörgő punk, a szegecses jakójától megszabaduló kőrocker illetve az alte tinilány között. Idővel múlik majd - ha nem is most! - ez a bőrszínben „pipacsos mennyország" - hogy ferdítsük kicsit a Quimby 'Most múlik' című opuszát -, addig meg naturális emlékmorzsa marad az első szabadtéri zenei fesztiválról.

Hogy az utolsó fesztiválnapi zenei emlékeink is maradandóak legyenek, arról elsőként a mennyország utca hét szám alatt lakó srácok gondoskodtak. Kissé szellősek voltak a színpad előtti sorok, de ennek oka nyilván az volt, hogy világosban, koraeste kevésbé hálás szerep bármilyen szabadtéri produkciót lenyomni, főleg, ha a közönség felének a szemébe süt a nap, mert a kis komisz pont a nagyszínpad mögött nyugszik le. A Heaven Street Seven ennek ellenére ott volt a szeren, bemozdította a közönséget, „mintha élne", sőt, az elképzelhetetlen méretű tüdővel rendelkező, buborékfújó lányokat is. „Krézi srácékat" kerülgették is rendesen a szappanlufik, mintha a zenekar „Sajnálom, ez biztos valami tévedés lesz!" című dala lett volna belefújva buboréktestükbe, amik pukkanásra aktiválják a számot. A közönség közé tévedve meg elindíthattak volna egy szimpátiafelmérő akciót, olyasmit, hogy ha már együtt nyúltunk érte és köztünk pukkant, akko' én Tibor vagyok (és hódítani akarok). Viszont a kapcsolatépítéshez túl világos volt még, így az ismerkedés maximum a „Szia, hogy vagy" szöveggel vehette volna kezdetét, ellenben az sanszosan pofon-érzékenyen, mintsem jópfa feltételezésként hatott volna, hogy „Ha nyomod a mellét, azt mondja "áj láv jú".

Következő állomásunk a Vodafone Nagysátor volt, ahova a hőség elől, mintegy „klímamenekültként" vetődtünk be Péterfy Bori és a Love Band koncertjére. A backstage-ban a jó időben jó helyen szerencsés együttállása fogadott minket, ugyanis a honi könnyűzene három dívája, Péterfy Bori, Harcsa Veronika és Kiss Erzsi „várt ránk". El is kaptuk az alkalmat a grabancánál fogva, és egy gyors' közös fotó után beálltunk az első sorba „kollektív megvadulni", ami olyan jól sikerült, hogy nemcsak a sátor fala lett erősen vizes, hanem rajtunk is minden, a lábunktól a fejünk búbjáig. A „régi" slágerek mellett újabb dalokat is hallatott a már-már szokásos, piros-fekete szerkóban és bőrkesztyűben feszítő underground díva és zenekara. Energikus, mondhatni bombasztikus fellépés volt, három visszatapssal, ráadásokkal, oxigénhiánnyal.

Kissé csapzottan léptünk át a wi-fi hatókörön belüli PORT.hu sátorba, ahol a Csík zenekar lovagolt meg számos Kispál-slágert, és a már fentebb hivatkozott 'Most múlik'-ot. Csurigtele sátor, aliglevegő, ráizzadás, sörhiány, sörhiány, sörhiány... Csík uramékra bíztuk a tömeget, hadd járják a legényest, mi meg kimentünk „korsó után járni a kútra"... Visszatértünk a „vodába', de épphogy hörpöltünk, és vajmit kipárologtunk, máris kezdődött az el concierto fantastico az Ocho Machóval! A buli előtt Dodó, a zenekar gitárosa elmondta, hogy a már ismert dalok mellett újként a „Pancho-t" mutatják be a PAFE közönségének, de Bori frenetikus koncertje után, és a búcsúdalait éneklő Kispál és a Borzzal szinte egyidőben fellépni nagy kihívás lesz számukra. Mindenesetre emberes masszává nőtt a tömeg „macsóékon" is, a hangulat pedig szinte ott folytatódott, ahol Boriéknál abbamaradt. Végig csúcsfordulaton pörgött zenekar és közönsége, mi pedig a karibi dallamdetonáció után - kezünkben kis pálinkával - Kispálra piszkáltuk spilázó tekintetünket.

A közönségétől a nyári fesztiválszezonban búcsúzó zenekar fellépéséről - a Szigeten lesz az utolsó - annyit tudunk némi pátosszal elegy nosztalgiával írni, hogy nem kis zenei űrt fognak maguk után hagyni, amelyet a 0 óra 2 perctől a Zsákmányállatig ábécéződő repertoár ugyan emlékként megszépít, mégis hiányozni fog majd a színpadról Kispál szájszögletből kilógó cigije, az, hogy velük az életben nem lesz több móka, holott „de szeretnék én is hej, jó sokáig élni", s hallgatni még őket!

Úgyhogy kedves emberek, addig is „tegyetek el befőttet", mert „zár az égbolt", s te idő, ezt add vissza majd egyszer, amikor nagyjából minden a helyén lesz újra, és Kispál-szintű zenekarok dalai ábécéződnek, 0 óra 2 perctől Zsákmányállatig.