Az én Szombathelyem - A hét képe - 2010/22

2010.05.29. - 01:30 | vorinori - Fotó: Csizmazia Ákos

Az én Szombathelyem - A hét képe - 2010/22

A hét képe egy vihar előtti fotó, melyet az oladi lakótelepen fotózott kollégánk, Csizmazia Ákos. Sorozatunkban Szombathely egy-egy látképét, objektumát, érdekes aspektusát tesszük közzé heti bontásban. A képhez gondolatébresztő, vagy általa indukált verset illetve prózát társítunk, s egyben kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is!

HIRDETÉS

vorinori: Vihar előtt

Emlékszem, amikor kicsi voltam, mindig féltem a vihartól és a sötéttől, a kettő kombinációjától pedig végképp. Kellet idő, amíg elkezdtem máshogy gondolni az élet és az időjárás ezen megnyilvánulásaira. A vihar közeledtével talán felélednek bennünk ősi ösztöneink, és ahogy a nap fokozatosan elbújik a gomolygó felhők mögött, úgy bújnánk el mi is egy védett helyre, ami biztonságot ad, akár egy kutya elől menekülő macska. Pedig néha megállhatnánk az esőben egy percre, hogy megértsük: sötétség nélkül nem lenne igazán fényes a nap sem. Nem baj, ha vizes leszel, mert utána felemelő érzés lesz újra száraznak lenni. Ha félsz valamitől, kell az, hogy közelről megnézd és megértsd félelmed tárgyát, időt fordíts rá és engedd, hogy megmutassa teljes valóját. Aztán ha feleszmélsz, rájössz, hogy nem tőle féltél, csak a gondolataidtól, amiket köré építettél. Jó néha kimenni a viharba és nézni a villámokat, hallgatni a mennydörgést és arcunkat az esőbe tartani, úgy, hogy nem félünk semmitől, hanem örülünk a pillanatnak. Annak a pillanatnak, amikor egy nyári zápor után beszippanthatod az elázott növények megismételhetetlen illatát, amikor lefényképezed életed első villámát, amikor szakad az eső és te rám adod a kabátod, vagy amikor visszagondolsz és nevetsz azon, hogy gyerekkorodban mennyire féltél ilyenkor.

Ma már nem félek a vihartól.

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Mónika 2010.05.29. - 14:32
Csúcs ez a kép! Egyszerűen gyönyörű!
tompi 2010.05.29. - 16:56
Agyoneffektezett cucc... nem tezs jót a képnek, elveszíti a természetes színeit...
pok 2010.05.29. - 17:43
Ezek a képek kb. annyira természetesek mint egy Playboy fotó. 3/4 mahináció. A szöveg meg közhelygyűjtemény.
cikk-i 2010.05.30. - 11:05
az eddigi leggyengébb cikk a témában...
Harle 2010.05.30. - 11:44
Nagyon jó kép, miért számít, hogy kb. 1 perces PS-ujjgyakorlattal belenyúlt a készítője? Hatásos és megosztó. Véleményeket vált ki és ahogy látom, jönnek is rá a "legyek"... (hogy honnan, az más kérdés, ahogy a miért is - egy mérőszám van: a nézettségé! :) Azt meg köszönjük!! :DD )
Csődör 2010.05.31. - 07:59
Vihar alatti szorongásomat leginkább 1 aktus oldja, vagy 2. A csúcson 1 mennydörgés.... Comment: - Ez nagyot szólt.
Pók 2010.05.31. - 13:25
Nem tudom hogy ki az aki a nevemet használva fikázódik, de legalább tegye arccal, mert így korrekt. ha meg kisbetűvel, rövid o val leírod, írhatnád pukknak is, mert kb annyit ér a komment, mint egy légbuborék..:D
Pók 2010.05.31. - 13:28
Amúgy meg a kép szerintem tuti..szép, színekkel teli, durván jól kontrasztos alkotás, és ha PS, akkor az..a végeredmény a lényeg, s az kiválló. :)
pok 2010.05.31. - 13:41
jönnek is rá a "legyek". -- a ***ra mi más menne? igen a nézettség számít, a győzikét is sokan nézik, erre is lehet büszkének lenni csak ingerküszöb kérdése.
Pók 2010.05.31. - 13:55
Én mondtam, hogy az arc nélkül, más nevén kommentelők csak fikáznak, de a sértést sem értik.:D keress már magadnak másik nick et, pls.. :) Köszi
Harle 2010.05.31. - 14:00
Pok: ahogy a rosszindulat is! Az meg már eleve (nép)betegség. Te pedig orvosi kezelésre szorulsz, ugyanis kicsit sem vagy tünetmentes! :DDD
borivoje 2010.05.31. - 14:23
Pok te de nagyon szellemileg leárnyékolt vagy. Győzikét állítasz párhuzamba egy várost bemutató fotósorozattal, amihez versek és gondolatok íródnak? Köszönő viszonyban nincs egymással a kettő, ez a sorozat mégis népszerű a saját lehetőségein belül. Úgy gondolod, a kommentelési kényszered feltétlenül egy fotón kell kiéld, mert a lelki egyensúlyod és a szépérzéked olyan szinten összezavarta, hogy amíg ki nem adod a feszt magadból az ujjaidon keresztül, addig anyutól nem kapsz csokit? xD Nyomorék.
Enik 2010.05.31. - 18:30
Hehehe:) Birom az ilyet:) 10 köpköd egyet, hogy milyen buta, hogy le merte írni a vélményét:))) Elítélek, mert elítélsz. Ez csak számomra tűnik bagoly mondja verébnek, hogy nagy bukósisakot vegyen?:))) Achtung! Nézzétek meg hamisítványpók első hszét: nem volt udvariatlan, nem volt durva, nem volt közönséges.........................ellenberger nagyigazsága volt. A szöveg valóban erőst közhelyes. A kép pedig úgy néz ki, mint egy viharokat is megjelenítő archicad prezentáció:))) Nekem is nagyon művi, ez nem az alkalmazott utómunka dekázásától függ, hanem a végeredménytől. Plízzzzz, jó lenne tolerálni a pro és kontra véleményeket, mert sosenemtudhassa senkisem, hogy ki tartozik ide vagy oda. Ez kábé olyan, mint amire az a nagyon bölcs anekdota világít rá, hogyaszondi vakoknak mondják meséljék el, milyen egy elefánt. Egyik szerint nagy fül, a másik szerint vastag láb...blabla...de mindenkinek igaza van. Bölcs ember minden véleményt meghallgat, az olyanokét is, akik nem feltétlenül úgy látnak, ahogy mi, ettől fejlődünk igazán. Úgy könnyű látni, ahogy mindig is látunk....Nemtom érthető-e mit akarok brekegni?
Harle 2010.05.31. - 19:43
Egy kicsit hátbaszúrtál minket, Brutus, de sebaj... biztos tök jó, hogy pok minden cikkünket lefikkantó hozzászólása mellett törsz lándzsát, mint karikás újságíró, de ettől "szép" ez a történet... még a végén elnézést kér a kép készítője, a "kisebbségi indulatszító" meg röhög a markába, hogy egy aránylag értékes, nem bulvár***ral operáló portál egyedi rovatát sikerült megtorpedóznia... :) Úgy gondolom, hogy pont azt kellene elérni, hogy NE ilyen stílusú bejegyzéseken köszörüljék a nyelvüket a "hozzáértők", ezt pedig csak úgy tudod, ha mint (alkotó) közösség, kiállsz az ügy mellett, és azt képviseled, amivel ezt a rovatot elindítottuk: egyedi optikán keresztül láttatni Szombathelyt.

Ne zavarjon, hogy próbálunk egy értékteremtő sorozatot felmutatni ezzel, amibe bevonunk olvasókat is. Küldhetik a képeiket, akár a verseiket, gondolataikat. Biztos marha jól fog esni majd egy amatőr fotósnak (gyakorlatilag mind azok vagyunk), hogy mennyire van túlhúzva a fotója, vagy épp milyen *** a verse.

Persze ott van minden felvezetőben, hogy várjuk a véleményeket, amik nem biztos, hogy egyeznek a mi elképzelésünkkel. Itt minden nagyon szubjektív, de ha ugyanezt a fotót mondjuk a flickr-en látod viszont, ahova nagyrészt a "szakma" megy, na ott ilyen ***ságokkal nem találkozol. Ott biztatás és szakmailag autentikus vélemények vannak, itt meg kiszólhat olyan is, aki csak a farkát tartotta eddig a markában, fényképezőt még soha. Úgyhogy nem árt szem előtt tartani: a kibicnek semmi sem drága és nem az a mértékadó vélemény, hogy a kép 3/4-e mahinált... De ha igaz lenne sem kötöttünk ki és írtunk olyat, hogy CSAK természetes, manipulációmentes fotókat várunk, ergó a kritériumnak így is simán megfelelne. Fogjuk a művészi szabadságra, ennyi erővel egy szépiás fotóba is gátlástalanul belegyalogolhatnának az érvelésed szerint.

Szóval pok, mennybementél, élvezheted kolléganőnk tejfehér kebleinek langy melegét, ahogy buksidat ráhajtva megcirógatja, hogy nem is vagy ám olyan hüle... ;))))))
Enik 2010.05.31. - 20:30
Schuldigung:)) Azt már kapisgálom, hogy vélhetőleg egy pok nevezetű egyénnel fogok purgatóriumba hand in hand bevonulni, pedig aztán eszem ágában sincs, mert nem is érdekel, ki a jóember.
Éreztem, hogy össze kellett volna foglalnom a mondókámat. :))))
Én nem védem ezt a az álpókot, asse tudom kicsoda:) Nem ösmerem a pedigréjét, mint ahogy senkijét sem. Olvasom az adott cikket, olvasom az adott véleményt. Nincs módomban és szándékomban megítélni az előéletét, a háborús bűneit, csak olvastam a véleményét, amit nem éreztem gondnak. És most kiemelek. NEM ŐT VÉDTEM A vélemény szabadsága érdekében szólaltam fel, amely szerencsére nem olyan mint a sötétben leledző mindentehén, ami ugyebár mind fekete. A vélemény színesen jó, ahogy asszony verve, a pénz meg a zsebemben. Bocsánat, hogy véletlenül egy olyan illető kapcsán fordultam elő, akinek a "wanted"-képe sokat taksál. A kép készítője, ha okos, elolvas minden véleményt, gyököt von belőle, és ettől gazdagodva alkot tovább lelkesen. Az alkotó lehet, hogy most fogja megtanulni, hogy nem tetszhet mindenkinek az, amit csinálunk, de egy biztos, hogy a kép mindenképpen AD! Azoknak is, akiket megérint és azoknak is, akiket kevésbé. Vagy nagyon nincs igazam? Egy biztos, sajnálom, ha véletlenül beletrafáltam egy terhelt intermezzóba, ezt nézzétek el nekem. Az esküdtszéket kérem, hogy könyvelje el enyhítő körülményként, hogy ez hozzám hasonlóan bárkivel előfordulhat.
Akkor kérek a Jézuskától egy új netillemkódexet:(
Pók 2010.05.31. - 22:46
Útálom, hogy a nevemmel írogat valaki, mert már lassan én sem tudom, kinek mi szól.Ha az én wanted es képemre gondolsz, az is sokat taksál, megtekinthető a wiwen, és az arcom akár itt is, a "terhesgondozóban", bocsánat, tehetséggondozóban, és merem vállalni a véleményem is, ha kell, névvel, arccal, de kezd a piros pöttyös napozóm telelenni azzal, hogy valaki a nevemben írogat. Jah, ezt már írtam :)
Enik: alapjában nem a véleménnyel van baj, de ha valaki tájékozódik arról, h miről szól a sorozat, vagy épp ki is alkotta, akkor annak megfelelően véleményezzen. Nem védek és nem támadok, max azért, mert az én nevemet használja. A véleményről és annak formátumáról nem foglalok állást, mivel szintenként más és más a megnyilvánulás formája és minősége illetve minősíthetetlensége.
Ha valami véleményem szerint nem gútos, éppúgy kifejezem, de igyekszem egy adott normát és szintet adni akár a negatív kritikának is.
Harle: fogadd meg a jótanácsot és alakítasd át a portált reges kommentelősre. :)
Ave
vorinori 2010.06.01. - 08:30
vorinori bölcseletei négy pontban:
1. A kép jó (De ez szubjektív ugyebár...)
2. Közhelyes a szöveg? Megeshet, sorry gyerekek, ezen a héten ez jött. :)
3. Csúnya dolog más nevében kommentelni, ejnye!
4. NEMCSAK KÉPET, HANEM VERSET/SZÖVEGET IS LEHET KÜLDENI! HAJRÁ! :)

Köszönöm a figyelmet!
Enik 2010.06.01. - 10:14
"Ezek a képek kb. annyira természetesek mint egy Playboy fotó. 3/4 mahináció"

Ezt írja ő. Ennyi infóm van és slussz! Mit tudok meg róla? Azt hogy ámokfut cikkek alatt, no azt nem. Csupán annyit, hogy nem kedveli a túleffektezett fotókat.
Önmagában ez a kijelentés véleményem szerint remek és kulturált beszélgetés indítására ad meghívót. Miért is?
Itt pölö a PS mindenhatóságára gondolok. Már sok helyen megfigyeltem, hogy az emberek ha látnak egy olyan fotót, amin esetleg irreálisan sok szépet, vagy az ő érzékelési világuk szerint irreális valóságot mutatnak, akkor arra hajlamosak gondolni, az csak PS lehet. Sok esetben nincs visszaigazolásod, hogy rásüthesd, lámlám! Például, ha a Playboyban látsz egy ismeretlen tökéletes lányt, akkor kételkedhetsz, Ha például egy felturbózozott magyar cölöpszuka van ott, akkor mondhatod, vazze rohadt PS! Hogy jön ez ehhez a képhez?
Jómagam szeretem a fotókat, mert nagyon szeretem az alkotói energiák minden megnyilvánulását. Fantasztikus átélni mások látásmódját, pláne ha olyat mutatnak, amit mi eddig nem és mi ahogy nem tudnánk.
Sokszor voltam részese olyan diskurzusnak a neten, amikor egy képre ráförmedtek, hú ez milyen műanyag, meg effekt ezerrel, aztán a kép készitője bevallotta, hogy jóformán SEMMIT nem csinált a képpel! Csak éppen elkapott egy OLYAN pillanatot. Szóval ez a PS sok remek előnye mellet a legkomolyabb hátulütője, hogy szpektikusak teszi a befogadókat, igazit kapunk-e. Ha én azt mondtam erre a képre, hogy művi, akkor ez nem azt jelenti, hogy én rossz ember vagyok, meg a kép készítője is az, meg mindkettőnk ***anyja, meg ezen múlt az élete. Ez csupán annyi, hogy 1 azaz egy darab véleményezőről kiderült, hogy jobban szereti a természetesebbnek ható alkotásokat.
Indoklom is, mert a vélemény mindig egy adott műre kell, hogy vonatkozzon.
Ez a kép mindenképpen impozáns, mert megállít, szemlélődésre késztet.
A kompozició legnagyobb pozitvuma, hogy a fókusz a sarkon egyenesíti ki a teret, mégis érzékelem a két oldal egymásnak feszülését. Mint egy háború, egyik oldalon a sötét erők, másik oldalon a jók. Érdekes pikantériát ad a képnek, hogy a viharos égbolt felőli oldal birtokolja a fényt, a másik oldalon pedig a derüs égbolt ellenére minden ami a fennhatósága alatt van olyan szürke. Ezek remek ellentmondás és nagyon dinamikussá teszi a képet. Ez mind nagyon tetszett. Ennek ellenére tartom, hogy valamiért az épületek úgy néznek ki, mint amikor majdan építendő lakásokat árulnak, és a számítógépes látványtervvel szeretnék felkelteni az érdeklődést. A konyhaművészek is azt mondják, hogy például egy jellemzően édes ételhez is sokszor kell egy kis csipetnyi só, ami teljes értékűvé teszi. Az alkotásban és a művészetben sokszor az a csipetnyi valami dönti el, mi a jó és mi az átlagos. Amúgy grat a képhez!
Enik 2010.06.01. - 10:31
És egy gondolat erejéig kanyarodjunk a közhelyre:
"A közhely vagy klisé egy olyan gondolat leírására használt kifejezés, amelyet olyan gyakran és olyan módon használnak, hogy eredeti hatása és értelme elvész. A választékos nyelvhasználatban és például lexikonszerkesztésnél a közhelyeket tudatosan kerülik és helyettük más, közhelynek nem minősülő kifejezéseket, szavakat használnak."

Például ez a közhely. Tehát nem pestis, nem lepra, nem nyavaja, hanem egy eszköz. Egy döntési lehetőség. Általánosabban fejezem ki magamat, vagy megpróbálok lefúrni a dolgok mélyére, egyénivé, egyedivé tenni a képeket. Egy DÖNTÉS és semmi más. Nem jó vagy rossz.
Az alkotó mérlegel, mikor minek van helye és ideje, mindkettő lehet jó.
Például felidéznék egy közhelyesnek ható mondatot, ami amikor elhangzott mégis valamiért alig tudtam visszatuszkolni a gombócot a torkomba és eleredtek a könnyeim. Emlékeztek, amikor a Forest Gumpban a mama haldoklik és ott ülnek az ágyon és ott is elhangzik, hogy az élet olyan mind egy doboz bonbon, nem tudhatod, mit kapsz ki belőle? Ezzel a kissé bugyutának ható sorral fejezte ki, hogy a halál bármikor jön, el kell fogadunk. De mondd ezt annak, aki ott marad és aki úgy érzi, hogy a "világa" ment el.
Egyébként a sorokat olvasva felvillant egy olyan nap, amikor 16 éves voltam, és pont ugyanezeket éreztem.

Én az itt megfogalmazott vélményem ellenére is hangsúlyozom, imádom az ilyen képeket és szívesen olvasom ezeket az írásokat!
Ákos 2010.06.05. - 23:56
:-)
A képet pontosan azért készítettem amit Enik írt. A két oldal egymásnak feszülése, sőt az átlóban az ég kékje és a repce sárgája. Amikor a képet RAW-ból átforgattam, folyamatosan a sötét oldal zenéje járt a fejemben. :-)
A képen semmilyen réteg eljárás, semmilyen odarajzolás, több képből ollózás nincsen. Valószínű azért tűnik látványtervnek mert a jobb oldali épület elől leszedtem pár parkoló autót és egy villanyoszlopot. Egyébként lemenő nap így besütött a felhő alá, a tájra. Ez a fotó ráadásul a kezdetek kezdetén kölcsön 350D-vel készült, amikor még a PS-el ismerkedtem. Szóval a kontrasztra, fényességre az ég kékjére és a repce sárgájára erősítettem rá. Ennyi.
Örülök, hogy a képem ekkora kommentmennyiséget generált.
Miért ilyen: Mert így tetszik vaze! :-)

Köszönöm a hozzászólásokat, sokat tanultam! (De csak azon kedves olvasóknak köszi, akik nem a Vaskarika lejáratása miatt ragadtak billentyűzetet)
Ákos 2010.06.06. - 00:09
Ha má lúúúd legyen kövéééér! :-)))
Itt az eredeti:
http://picasaweb.google.hu/akos.csizmazia/Eredeti?authkey=Gv1sRgCIiw28uYgqn2uQE#5476994065534230642