Tour de Hongrie: Falusi Tour életre, halálra - Ötletes dekorációk a Máriaújfalu-Magyarlak-Csörötnek szakaszon
Képgaléria megtekintése2023.05.11. - 00:15 | Büki László, Tour de Hongrie
A kis vasi falvak kitettek magukért, ötletes attrakciókkal és bringás "díszletekkel" várták a versenyzőket. A 2023-as Tour de Hongrie első szakaszát a Jayco AlUla holland sprintere, Dylan Groenewegen nyerte Szentgotthárdon. Fotóink a Máriaújfalu-Magyarlak-Csörötnek útvonalon készültek.
Lezárult a Tour de Hongrie nyitófutama, a "vasi kört" - érintve zalai településeket is - kétszer tette meg a mezőny. A szentgotthárdi rajtot követően a máriaújfalui kanyarban "csíptük meg" elsőként a bringásokat, akik innen Őriszentpéter felé vették az irányt. Mi Magyarlakon keresztül, az installációkat lencsevégre kapva értünk be fotózásunk fő helyszínére, Csörötnekre, amit elsősorban a Rába miatt választottunk, számítva rá, hogy a folyó és a (bringa)folyam egyfajta szimbiózisba kerül egymással a verseny során. Csörötnek és Magyarlak is elsőrangúan készült a versenyre, előbbi településen a Vasúti út-körforgalom-Fő út útvonalon haladt át a mezőny. A haladt nem igazán érzékelteti a valós sebességet, szinte másodpercek alatt szabott át a teljes mezőny a kis falvakon.
A Csörötneki Rábarátok Egyesület installációja a Rába parton
Csörötneken a "Falusi Tour - életre, halálra" installációt álmodták meg a helyiek a körforgalomba, amit a Csörötneki Rábarátok Egyesület kiegészített az Akácfa kemping melletti töltésoldalba "épített" dekorációval. A dekoráció a Rába hídon "száraz kenukkal" egészült ki, ahol az egyesület mentőmellényes tagjai evezővel tisztelegtek, tapsoltak a mezőnynek és a biztosító, felvezető autóknak, motoroknak, 2-2 magyar népviseletbe öltözött iskolás társaságában. /Büki László/
Az egyesület mentőmellényes tagjai evezővel tisztelegtek a mezőnynek
A versenyről:
Magyarország legnyugatibb városában lelkes tömeg fogadta a Tour de Hongrie nagy rajtját. A rajtvonalhoz az első sorba a verseny öt nemzeti bajnoka (a román Emil Dima, a bahreini Ahmed Madan, az izraeli Itamar Einhorn, az ausztrál Luke Plapp és a lett Emils Liepins), illetve a regnáló világbajnok, Fabio Jakobsen sorakozhatott fel. Ezt követően dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár; Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere és szakaszvédnöke; Stephen Roche, legendás kerékpáros és a Tour de Hongrie nemzetközi nagykövete; Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, illetve Eisenkrammer Károly főszervező vágták át a rajtszalagot, majd Stephen Roche indította újra a 44. Tour de Hongrie mezőnyét.
A máriaújfalui kanyar |
Az első szökés kialakulására nem kellett sokat várni: az élesrajtot követően azonnal ellépett öt versenyző, köztük két magyarral. Szijártó Zétényhez (magyar válogatott) és Rózsa Balázshoz (Epronex - Hungary Cycling Team) Ward Vanhoof (belga, Flanders - Baloise), Charles Planet (Team Novo Nordisk) és Matus Stocek (szlovák, ATT Investments) csatlakoztak. |
Az első hegyi hajrára Farkasfán került sor, ahol Stocek ért fel a harmadik kategóriás emelkedő tetejére. Néhány kilométerrel később a cseh versenyző az őriszentpéteri részhajrán is elsőként gurult át, miközben a főmezőny élén a Soudal Quick-Step és a Jayco AlUla igyekezett kontrollálni a távolságot. |
A csörötneki körforgalomban sem volt lassú a tempó |
Stocek formája a magyarlaki részhajráig sem hagyott alább, azonban a második farkasfai hegyi hajránál Planet megelőzte. Ezzel holtverseny alakult ki a hegyi pontversenyben - Stocek jobb összetettbeli helyezésével szerezte meg a piros trikót. A rengeteg bónuszmásodpercnek köszönhetően Stocek egészen a 2. helyig jött előre az összetettben - Rózsa Balázs a 6., Szijártó Zétény a 8. helyen áll. |
A "szökevények" |
Ahhoz ugyanakkor egy percig sem férhetett kétség, hogy mezőnyhajrá dönt majd a szakaszgyőzelem sorsáról. A sprintercsapatok (elsősorban a BORA, a Jayco és a Soudal Quick-Step) folyamatosan kontrollálták a szökést, a különbség sosem nőtt 3 perc fölé, a támadókat pedig 25 kilométerre a céltól megfogták. |
Az utolsó 3 kilométeren belül aztán egy bukás borzolta a kedélyeket, melyben a Tour de France-győztes szupersztár, Egan Bernal is belekerült, a kolumbiai azonban szerencsére folytatni tudta a viadalt. A befutónál célfotó döntött: bár Danny van Poppel tökéletesen vezette fel a hajrát csapattársának, Sam Bennettnek, a célvonalat Dylan Groenewegen szelte át hamarabb. "A futam vége hektikussá vált a bukás miatt, egyébként egy egyszerű és gyors szakasz volt amit csapattársaim tökéletesen vezettek fel. Remélem, holnapi napnak is hasonló kimenetele lesz" - értékelt a szakasz győztese, Dylan Groenewegen. |
A magyar körverseny május 11-én Zalaegerszeg és Keszthely között egy 175 kilométeres sík etappal folytatódik.
44. Tour de Hongrie, 1. szakasz (Szentgotthárd - Szentgotthárd)
- Dylan Groenewegen (holland, Team Jayco AlUla)
- Sam Bennett (ír, BORA - hansgrohe) azonos idővel
- Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Dstny) azonos idővel
Az összetettben:
- Dylan Groenewegen (holland, Team Jayco AlUla)
- Matus Stocek (szlovák, ATT Investments) +0:02
- Sam Bennett (ír, BORA - hansgrohe) +0:04
A pontverseny első helyezettje: Dylan Groenewegen (holland, Team Jayco AlUla)
A hegyi pontverseny első helyezettje: Matus Stocek (szlovák, ATT Investments)
Az összetettben legjobb helyen álló magyar versenyző: Rózsa Balázs (magyar, Epronex - Hungary Cycling Team)
Teljes eredménylista: ITT
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás