Ilyen volt a Fishing on Orfű 2023 nyitónapja
Képgaléria megtekintése2023.06.29. - 13:45 | Bálizs Zsuzsa
Szikrázó napsütés, kígyózó sorok a bejáratnál kapunyitás előtt, izgatott beszélgetések, vajon milyen lesz az idei? Több száz méteren keresztül várakoztak a kempinglakók, akik közül a legkitartóbbak már előző este betelepültek sátrukkal a bejárat elé és az eső ellenére ott aludtak, hogy elsők között költözhessenek majd be, s ezáltal a legjobb helyeken verhessék fel sátrukat.
Az időjárás kegyes volt a Fishingezőkhöz, s bár a Blahalouisiana nagyszínpados koncertje előtt sűrű fellegek gyülekeztek, a fesztiválkatlant már fél nyolckor szép számmal megtöltő közönség megúszta égi áldás nélkül. A pink csizmában színpadra lépő Schoblocher Barbara igazán szexi fellépőruhában énekelte a banda legnagyobb slágereit, ám arra még ő sem számított, hogy a koncert végi bodysurfing során még a harminc-negyvenedik soron túl is eljut. Így aztán nagyon sokan léphettek közeli kapcsolatba az énekesnővel, aki nagyon élvezte a zenekar számára mindig különleges jelentőséggel bíró orfűi koncertet. A csapat tagjai több napra maradnak a fesztiválon, így a többi napon is össze lehet velük futni majd - ma fröccstúrán vesz részt a Blahalouisiana, pénteken pedig Áron Andrással a Black Circle Orchestra tagjaiként lépnek színpadra.
A fesztivál második színpadán olyan zenei ikonok léptek közönség elé, mint Hobo, a KFT vagy a Pál Utcai Fiúk. A Balatoni nyár, vagy az Afrika idén is nagyot szólt, de a Bál is megadta az alaphangulatot a koncertek után tovább bulizók számára.
A Kispál és Lovasi, négyfős formáció koncertje jelentette a nyitónap legnagyobb durranását, melyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad környéke. Ekkor igazán ki lehetett tenni a megtelt táblát, még a domb legtávolabbi pontján is hallgatták Lovasi Andrást. Persze a hely adottságainak megfelelően ők is kiválóan láttak, hiszen a völgyben elhelyezkedő színpadra igazán jó rálátás nyílik mindenhonnan. A repertoárban ezúttal - egy kivételével - csak múlt századi dalok kaptak helyet, a közönséget pedig alaposan megmozgatták az örökzöld Kispál dalok. A „Ha az életben" alatt az egész domboldal ugrálni kezdett, feledhetetlen pillanatokat okozva a jelenlevőknek.
A nagyszínpadi program zárásaként az Esti Kornél kapott lehetőséget. Az éjfélkor kezdődő koncerten a banda összes ismert dala felcsendült; sőt, bemutatták legújabb számukat is. Bodor Áron többször is hangsúlyozta, milyen megtiszteltetés számukra a Fishing napszínpadon állni és mennyire várták már ezt az estét. A zenekar igazán kitett magáért, közönségük pedig fáradhatatlanul tombolt a kicsit már hűvösebbre forduló időjárás ellenére.
A rap műfaja idén is külön helyszínt kapott, az Amondó Színpadon egymást váltották olyan, főként fiatalok kedvenceinek számító bandák, mint a Bongor, Dé: Nash, vagy a Pogány Induló. Folyamatos teltház volt az „orfűi féregjárat" fantázianevű színpad előtt, nem számított, épp ki játszik a nagyszínpadon, itt mindig ment a pogózás.
A metál szerelmesei sem maradtak zenei élmény nélkül, az Orfű15 nagysátorban a Lazarus és az Akela koncertjein igazi csemegék várták őket.
Csütörtökön sem unatkoznak majd a fesztiválozók, többek között a Budapest Bár, Bródy János, a Mary Popkids, és a Vad Fruttik is vár rájuk; de az idén csak 9 koncertet vállaló nagy visszatérő, a Quimby legjobb dalai is felcsendülnek majd Orfűn.
Új hozzászólás